Marco Odermatt szezonbeli uralmának megfelelően nyerte a világkupa-döntőn rendezett szuper-G-t. A svájci idén minden versenyen dobogóra állt ebben a szakágban, 8-ból 6 versenyt meg is nyert. Az már a verseny előtt sem volt kérdés, övé a kis kristálygömb, ráadásul még közelebb került a rekordot jelentő 2000 ponthoz összetettben. Marco Schawrz immár végérvényesen 4 számos síző, megszerezte első dobogóját gyorsasági szakágakból is. Aleksander Aamodt Kilde harmadik helyen végzett. A korai rajtszámokkal ma is többen profitáltak a melegben, így a 4. Cochran-Siegle, és az 5. Jeffrey Read is szezonbeli legjobbját aratta.
Bár a szezon utolsó szuper-G versesenyét rendezték, különösebb téttel a mai verseny már nem bírt, ami a szakági világkupát illeti. Az első három rendre 100 pontnál nagyobb előnnyel rendelkezett a mögötte állóhoz képest, így a dobogón már semmilyen változás nem történhetett. Viszont minden adott volt, hogy egy élvezetes, bevállalós meneteket hozó versenyt láthassunk.
Nem vett részt a versenyen Matthias Mayer, aki már Bormióban, emlékezetes körülmények közt bejelentette visszavonulását. Valamint a sérült Cyprien Sarrazin és Brodie Seger szintén távol maradtak. Az összetett jogán ma senki nem csatlakozott a szakági indulókhoz, így csak Livio Hiltbranddal, a juniorvilágbajnokkal egészült ki a mezőny.
A pályatűzésért amerikai edző felelt, aki a versenyzői beszámolók szerint egy érdekes, középen egész technikás pályát tűzött. Az időjárással lehettek inkább kétségeink, mivel meglehetősen meleg, tízfokos meleg várta a sízőket, így adott esetben a pálya olvadása is faktor lehetett.
Raphael Haaser (9.) kezdte meg az idei év utolsó szuperóriását. Voltak apróbb hibái, így hosszú vezetésben nem reménykedhetett. Ryan Cochran-Sielge (4.) a technikás részt sokkal kompetensebben síelve át is vette a vezetést. Az amerikai talán némi önbizalmat szerez ezzel a jól sikerült csúszással a jövő évre. Ami viszont jelzésértékű volt, hogy Mattia Casse (8.) nem igazán sikerült technikás szektor után, a pálya legvégén le tudott kapni 2 tizedet a hátrányából. Ha mindez sikerült volna Jeffrey Readnek (5.) is, akkor nem egy százados hátránya lett volna. A technikás rész végén került többször késésbe, a végére pedig nem tudott elég sebességet gyűjteni a fordításhoz.

Marco Schwarz (2.) a technikás középső szakaszon igazán elemében volt, és felül is egész jól bírt tartani az iramot a jobb gyorssízőkkel. A technikás részeken már jó előnyre tett szert, amit a záró szakaszra megőrzött lendületével tovább tudott kamatoztatni. Justin Murisier (10.) komoly tornagyakorlatokat mutatott be az ugratón, ami jellemzően nem fial jól, ami az időmérést illeti. Aleksander Aamodt Kilde (3.) természetesen felül még előnyben volt, de a technikás szakasz kezdete után már Schwarz volt előnyben, és ezt követően sebessége is elmaradt az osztrákétól. Az elmaradt vezetést minden bizonnyal kárpótolta valamelyest az, hogy a célban Mikaela Shiffrin várta a norvégot. Daniel Hemetsberger (14.) jócskán megküzdött a technikás fordítókkal, ez ma nem az ő terepe volt.
Marco Odermatt (1.) már a verseny előtt rekordot döntött szezonbeli 5 szuper-G győzelemmel. A krédés az volt, tovább tudja-e építeni ezt a rekordot. A válasz igen – a svájci viszonylag korrekt kezdés után érvényesítette egész szezonban meglévő fölényét a technikás részen, ahonnan hatalmas kimeneti tempóval tudta folytatni útját a célig. Vincent Kriechmayr mindössze pár másodpercet töltött versenyben – egy jobbosban billent oldalára, ami miatt már nem fért be a soron következő kapuba. Az már eddig is látszott, a vérbeli gyorssízőknek akadhat gondja a pályán, Stefan Babinsky (19.) esetében is ez volt a helyzet.

Andreas Sander (6.) jól állta a sarat a pálya tetején, de a kulcsnak számító jobbos a technikás szakaszon komoly sebességvesztéssel járt a németnél. Annak ellenére, hogy a tűzés kedvezett Alexis Pinturaultnak (11.), jó eredményt nem ért el a francia. Bár a technikás részen ő volt a legközelebb Odermatthoz, az eddig érkezők közül, de a felső és a záró szakaszon is túlságosan lassúnak bizonyult. Stefan Rogentin (18.) inkább lesikló, így ahogy sűrűsödtek a kanyarok, úgy nőtt hirtelen a svájci hátránya. Nils Allègre (15.) elég jól elengedte a léceit, de ez a fordítókban komoly késéseket jelentett számára.
Ugyan a kanyarokban Dominik Parisnak (7.) is akadtak gondjai, a cél előtti gyors szakaszon bődületes tempóval síelt, ami végül top10-et ért az olasznak. James Crawford a pálya végén esett ki, de már eddig is csak a pontszerző helyek végére tűnt jónak csak a futama. A folytatásban még Gino Caviezel (13.) és Guglielmo Bosca (12.) fértek be a pontszerzők közé. Loïc Meillard (16.) gyenge felső szakasza miatt maradt le a pontszerző zónáról, két tizeddel, míg Romed Baumann (20.) a tegnapi remeklés után ma nem brillírozott. Bemutatkozott a juniorvilágbajnok Livio Hiltbrand (17.) is. A svájci a pálya végén mutatott egy remek szektort, de a pontszerzéshez így is hiányzott négy tized.

Marco Odermatt szezonbeli 12. győzelmét szerezte, ebből a 6.-at szuperóriásban. Ez utóbbi számmal egyébként rekorder, eddig sosem győzött ennél többször egy szezonon belül ebben a szakágban férfi síző. Összességében 10-szer volt már eredményes szuper-G-ben a svájci, amivel Zurbriggen mellett a szám legsikeresebb svájcija, az örökranglista 4. helyén, és Kildét ezzel lehagyva a szám jelenleg legeredményesebb aktív sízője. Marco Schwarz szinte pillanatokkal azután hozta is az első dobogóját egy gyorsszámban, hogy egyértelműen előlépett ötszámos sízővé két hónappal ezelőtt. A villachinak ez a 18. dobogója – 12 szlalom, 2-2 óriás és parallel, 1-1 kombináció és szuper-G leosztásban. Aleksander Aamodt Kilde idén 5. alkalommal állt dobogóra a szakágban, összességében pedig 21 dobogónál jár legsikeresebb szakágában.


Marco Odermatt stílusosan zárta az évet a szakágban. Az egész évet uralva, 8-ból 6 versenyt nyerve, további két dobogóval végzett a tabella csúcsán, több mint 200 ponttal megelőzve a szakági címvédő Kildét. A svájci hivatalosan második kis kristálygömbjét emelhette a magasba (a harmadikat holnapután fogja), szuper-G-ben ráadásul zsinórban két szakági második helyet követően. Ahogy az már a verseny előtt tudható volt, Kilde végzett a tabella második, Kriechmayr a harmadik helyén. Összetettben Odermatt 1942 pontnál jár, azaz ha szombaton dobogón végez, mindenképp megdönti Hermann Maier 1999-2000-es szezonban felállított 2000 pontos VK-rekordját.

Holnap csapatversennyel folytatódik az andorrai program.
Borítókép forrása: sandiegouniontribune.com