Az utóbbi évek legnagyobb meglepetését hozta a női szlalom: a Laurence St-Germain az újdonsült világbajnok! Az első futam harmadik helyezettje hatalmas második futamot síelt az egyre romló pályán. Wendy Holdener egy ideig úgy tűnt, ezt is felülmúlja, de kapura lépett, és feltehetőleg a világbajnoki címet bukta el. Mivel az első futamot nyerő Mikaela Shiffrin rendkívül darabosan, sokat hibázva síelt, így visszacsúszott a kanadai mögé. A harmadik helyet Lena Dürr szerezte meg.
A világbajnokságok második hétvégéje mindig is a búcsúról, s persze a szlalomokról szól. A stanglirengetegben való kanyargás még egy utolsó esélyt kínál lányoknak, fiúknak az éremszerzésre, egy-egy jó helyezésre, egyéni legjobbjának elérésére, vagy épp a célba érésre. A női rajtlista 122 főt számlált, az utolsó harmincban az egzotikus országok reprezentánsai indulnak. Mindenki ott volt, aki számított, egyedül Paula Moltzan mondta vissza a nevezést. A csapatparallelben eltört kezét műtik meg a tengerentúlon.
A lejtő első része ritmusos nyomvonallal indul az alaposan feljegesített, agresszív pályán, a lankás szakasz elejére trükkös kombinációt álmodott meg az amerikai csapat egyik edzője. Papíron Mike Day, de Shiffrin (egykori?) edzője a szakítás után dírrel-dúrral elhagyta a vb helyszínét. Így a hivatalos adatok szerint Mark Mitter felelt amerikai részről a pályáért. A hőmérséklet fagypont környékén állt, ragyogott a nap, a széllel sem volt probléma – éppoly ideális volt az időjárás, mint az egész vb idején.
Mikaela Shiffrin (1.) pár apró megbillenés kivételével precíz menettel nyitott, szemre dinamikájával sem volt gond. Utóbb derült ki, hogy nem a rá újabban jellemző, kissé ellazsált délelőtti menetet láttuk tőle. Ana Bucik (6.) mereven síelt a nyitószektorban, a letörést követően pedig távol került a kapuktól. Másodpercen túli hátrányával éremálmairól lemondhatott. Leona Popović (12.) nem nőtt fel Shiffrin színvonalához, azzal együtt belehibázott a letörésnél, hogy dinamikában messze elmaradt tőle. Wendy Holdener (2.) már jóval pattogósabban kezdett, a ritmika pedig utóbb sem bicsaklott meg. A letörésnél például zöldre fordult a stopper, de a célban mért szűk 2 tized is izgalmas folytatást feltételezett.

Petra Vlhová (5.) egy komplett szekundumot szedett be, minthogy hiányzott belőle a meggyőződés, tetejében a letörésnél ő is mélyre került. Lena Dürr (4.) meglehetősen feszülten kezdett, s bár a meredeken tartotta az amerikait, végtempóban – a cseh versenyekkel ellentétben – nem tudta felvenni vele a versenyt. Utólag okos az ember: Shiffrin irgalmatlanul bekezdett fent, a letörés környékén viszont óvatosabbra vette a figurát; a tűzés pedig a mezőny megrostálása céljából született meg. Anna Swenn Larsson (55.) végig a határon síelt, a meredeken látott stabilitás persze komoly erőmunkával párosult. Az utolsó harmadban aztán kéttizedes hátránynál elvitte a kompresszió, becsületből azért leért.
Zrinka Ljutić (7.) kissé megilletődöttnek tűnt élete első vb-szlalomján. Minden szektorban kapta a tizedeket, szemre keveset vállalt, más kérdés, hogy a dobogótól csupán három tized választotta el. Ali Nullmeyer(18.) nem állt túl magabiztosan a lábán, a folytonos kövér kapuk 2 s-es hátrányban jelentkeztek. Michelle Gisin (35.) menete olyan volt, mint az egész idénye. Kimért, visszafogott volt végig, a meredeken így is belehibázott, tetejében még jobb botja markában tartásáért is meg kellett küzdenie. Franziska Gritsch (30.) önbizalommal várta a zárónapot, aztán úgy menekült el a kamerák kereszttüzéből. Az osztrákokat feszítő nyomás rányomta bélyegét minden egyes mozdulatára. Alig előzte meg Gisint. Hanna Aronsson Elfman (8.) az éremvárományosoktól nem szakadt le túlontúl. Pörgette a tempót, pattogós sízése a kimeneteken azért több túlcsúszással párosult. Katharina Liensberger (14.) nyilván nem volt a stabilitás szobra, de legalább ma mert ritmust diktálni, így még a csodában reménykedhetett a harmadik Dürrel szembeni nyolctizednyi elmaradásával. Sara Hector (11.) rontogatott sok aprót, dinamikáját azonban nem akasztotta meg egyik sem, a másfeles időkülönbség után maradt némi éremremény. Katharina Truppe (22.) a letörésnél három késve vett kapuval eldobta ezt az esélyt, a két honfitársa közé sorolt.

A reklámszünet után reálisan már inkább a 2 s-es differencia áttörése lehetett a cél. Thea Louise Stjernesund (20.) bátorsága sok apró bakival járt együtt a meredeken, Martina Dubovská (39.) szimplán lassú volt elejétől a végéig. Laurence St-Germain (3.) tálalásában számos őrülten kockázatos menetet láthattunk a közelmúltban. Ma reggel is ezt vette célba, s ezúttal le is ért, mégpedig tükörsimán a harmadik helyre. Határon táncolt, nagyobb hiba nélkül. Mina Fürst Holtmann (10.) stabilnak tűnt a meredeken, csakhogy a záró szektorban nagyot kellett fékeznie. Az már menetének dicsérete, hogy így is csak másfelet kapott. A parallel világbajnoka, Maria Therese Tviberg (34.) továbbra sem rúg labdába klasszikus számban, ő már a leszakadókhoz csatlakozott. Camille Rast (21.) hozott egy random semmilyen menetet, Amelia Smart (17.) kapcsán a bevállalós habitust lehet dícsérni.
Katharina Huber (15.) egész jól tartotta magát a meredeken, a végére viszont mintha elfogyott volna nála a szufla. Nastasia Noens (25.) rutinos síző, ennek dacára elizgulta az elejét, csak az elején kapott egy másodpercet. A folytatás erősre sikerült. Emma Aicher (13.) a németes precizitás jegyében az a „láthatatlanul gyors” síző, a bő másfeles hátrány rajtszámát figyelembe véve hízelgő volt, örült is neki. Jessica Hilzinger (35.) hibát hibára halmozott, Aline Danioth (9.) szép stabilan hozta le kockázatos menetét. A negyedik helytől a huszadikig kicsi különbséggel követték egymást a hölgyek, a dobogósok, különösen az első kettő húzott el komolyabban a többiektől. A pálya bírta a strapát, Neja Dvornik (16.) szintén teljesen korrekt menetet rakott asztalra. Andrea Filser (37.) mozgása a végére esett szét rettentően, az első harmincast záró Kristin Lysdahl (27.) pedig alacsony frekvenciával síelt.

Maradtak még VK-sízők, Charlie Guest (38.) reményteljes meredek után a végére elfogyott. Az olasz kvartettre sokat kellett várnunk. Marta Rossetti (29.) lécei gyakorta szétcsúsztak, Lara Della Mea (26.) vagány sízése szerencsével párosult, ami a századok illeti; a junior-vb-bronzérmes Beatrice Sola (32.) sokat vállalt, de sokat is rontott. A francia fiatalok, vagyis Doriane Escane (33.) és Chiara Pogneaux (28.) fellelkesültek a hazai versenyzéstől, két és feles hátránnyal a harmincba kerülésért izgulhattak. Katie Hensien (24.) az amerikai csapat színeiben vb-aranyérmesnek mondhatja magát, ma megmutatta, hogy egyéniben is lehet számítani rá. Dzenifera Germane (23.) egy végtelenül kockázatvállaló síző, a 19 éves lett leány rettentően sokszor esik ki, de ma remek eredménnyel megérte a célvonalat. Tilley és O’Brien kaput tévesztett, köztük Anita Gullinak (50.) gyakorlatilag újra kellett indulnia. A parallelben bravúros 4. helyet szerző Marie Lamure (19.) 2 s-en belüli eredménnyel örvendeztette meg a hazaiakat. Ő várhatta a legjobb helyről a folytatást francia részről.

Tóth Zita 45-össel került sorra. Rajtszáma jelzi, előkelő helyen, a TOP100 környékén rangsorolt sízőről van szó, aki nem az az óvatoskodó fajta. Ma sem ment biztonságit, ezzel együtt akadoztak kanyarjai. Negyvenedik hely környékére futott volna be, ha nem lép kapura a meredek vége felé. Szőllős Noa (51.) tíz sízővel később következett. Konszolidáltan, a stanglitőtől távol, lassabban síelt. Simán leért, 6 s-es hátránnyal. Innentől fogva a továbbjutásért, vagyis a TOP60-ért zajlott a küzdelem. Hozmann Szonja (56.) 64-essel éppenséggel célba vehette ezt. Jókora fékezésekkel ügyelt a biztos kapuvételre, zaklatott sízése 6,69-es elmaradást eredményezett. Az addig leérkezettek közül megelőzött szlovák, új-zélandi, belga és izlandi sporttársat – jó esélyei voltak a továbbjutásra. 76-ossal Majtényi Hanna (69.) magas testhelyzetből, megoldotta a pályát, a legjobb hatvanra nem volt esélye. Junia Brigitta (66.) ugyanerre a sorsra jutott, még ha jóval vagányabban is síelt. A VK-menők által lesajnált, egyszerűnek titulált pálya elsősorban jegessége miatt komoly kihívást jelentett a mezőny ezen részének, így a magyar lányoknak is.
Délutánra tovább melegedett az idő Méribelben, amiről így már előre sejthettük a pályának nem fog használni, még úgy sem hogy a szervezők ezúttal is rendkívül jeges pályát próbáltak előkészíteni a fair verseny érdekében. Jegyezzük meg, ez utóbbi azért a hozott előnyök révén azért kevésbé szenvedett csorbát. A pályát az osztrákok edzője, Georg Harzl tűzte, az első futaménál technikásabbra.

Franziska Gritsch (13.) nyitotta a délutáni futamot, igen erős, nagyobb hiba nélküli menettel. Az osztrák a menetével komolyabbat ugrott előre: Előbb Marta Rosettit (23.), majd az első hazai sízőt, Chiara Pogneaux-t (25.) is megelőzte. Kristin Lysdahl (19.) sem volt elég gyors, hogy konkurálhasson Girtsch-csel, ő sem tudott fél másodpercen belüli hátránnyal célba érni. Lara Della Mea (8.) ugyan hamar eladta előnyét, utána viszont 1-2 tized előnyt folyamatosan tartogatott. Egy kaput leszámítva remekelt az olasz és át is vette a vezetést. Hatalmas ováció fogadta a célban a hamarosan visszavonuló Nastasia Noenst (15.), azzal együtt is, hogy nem vette át a vezetést. A francia szurkolók hosszas tapsviharral köszönték meg legjobb szlalomosuknak az eddigi pályafutását. Katie Hensien (26.) sokat hibázva síelt, a pillanatnyi ranglista végére csúszott vissza. Sokáig viszont nem maradt így a tabella alja, a lett Dzenifera Germane (29.) ugyanis visszafogott menettel ügyelt arra, hogy mindenképp eljusson a célig.
Della Mea és Gritsch a folytatásban is kéz a kézben lépdeltek előre. Előbb Katharina Truppe (18.) közel sem hibátlan futama következett, majd Camille Rast (27.) ért célba sokat hibázva. Thea Louise Stjernesund (13.) jó kezdést követően teljes, 4 tizedes előnyét eladta, de nem sok hiányzott a vezetéshez. Ali Nullmeyer (12.) a norvégot is felülmúlta 1 századdal, de ez annak fényében kissé csalódás, hogy a pálya elején még csaknem megduplázta hozott előnyét. Végül ez is hátrányba fordult a pálya aljára. Marie Lamure (16.) megkapta a közönség hangos bíztatását, de Noens ellenében a nap legjobb hazai sízője címet sem tudta megszerezni. Della Meanak Amelia Smart (24.) és Neja Dvornik (21.) menete alatt sem kellett izgulnia, nem így Katharina Huber (11.) sízését látva. Az osztrák fent szépen őrizte előnyét, a pálya végén viszont hibázott, végül így szorult kevéssel az olasz mögé. Az osztrákok technikai számos kálváriát jól jelzi, hogy a címvédő Katharina Liensberger (20.) érkezett, pedig az első futam legjobb tíz sízőjétől még messze voltunk. Szinte egy pillanatig sem volt esélye a vezetésre, ezúttal is rendkívül kínkeservesen küzdött a lejtővel.

Az egyre inkább romló pályán Emma Aichernek (21.) sem sikerült a bravúr, még az imént nem túl jól síző Liensbergertől is kikapott. Leona Popović (17.) 7 tizedes előnyt sem tudott megőrizni a tavaszias körülmények közt, de meg kell jegyezni, a horvátnak akadt egy látványosabb rontása is. Della Mea immár 14 síző óta tartó menetelésének Sara Hector (7.) vetett véget, mivel háromnegyed másodpercesre rúgó hozott előnyéből 7 századot meg tudott őrizni a célig. A bravúros sízés viszont nem tőle, hanem Mina Fürst Holtmanntól (4.) érkezett. A norvég közepes kezdés után begyújtotta a rakétákat, a cél előtti szakaszt hatalmas tempóval, ráadásul hiba nélkül oldotta meg, így váltva egyből Hectort az élen. Aline Danioth (6.) azt próbálta kihasználni, hogy felül Holtmann azért verhető volt. A svájci egyébként leginkább a pálya közepén érzett rá a kapukra, de addigra felépített 4 tizedes előnye sem volt elegendő Holtmann űridővel síelt utolsó szektora ellen.
Innentől már a világbajnoki címért folyó harc végjátéka, az első futam nyolc legjobb sízője következett. Hanna Aronsson Elfmann (10.) hamar eladta előnyét kisebb hibái révén, a pálya végén pedig nem igazán lehetett konkurálni Holtmann-nal. A svéd kortársa, Zrinka Ljutić ezúttal is forrófejűen síelt, mindössze pár kapuig tartott a második futama. Kapura lépés miatt esett ki. Ana Bucik (9.) előnye stabilan olvadt el, ahogy közeledett a cél felé, a pálya felétől pedig már hátrányt jelzett az óra. A tízből viszont épp nem szorult ki. Holtmann egyre inkább bizakodhatott, különösen úgy, hogy Petra Vlhová (5.) sem tudta megtartani 2 tizedes előnyét a pálya végén. A szám olimpiai bajnokától egyébként a kellő harciasság hiányzott ma.
Lena Dürr (3.) remekül kezdett, stabilan tartotta előnyét. Bár a pálya végére elfogyott kissé a lendület, fél másodpercből így is két századot meg tudott őrizni előnyéből, azaz mindössze egy sízőt kellett kiszurkolni a hátralévő hármasból az éremért. Laurence St-Germain (1.) ugyan nem kezdett hibátlanul, de ez csak támadó felfogása miatt volt így. Talán senki nem gondolta, hogy ezt a tempót a kanadai különösebb rontás nélkül végig tudja vinni a célig. St-Germain viszont mindenkire rácáfolt, hatalmas előnnyel vette át a vezetést.

Wendy Holdener még erre is rábírt tenni egy lapáttal. Láthatóan nem a kanadaival foglalkozott, hanem a kínálkozó világbajnoki címmel. A pálya feléig növelte előnyét, utána viszont jött a hiba – kapura lépett és kiesett. Mikaela Shiffrin (2.) a pálya tetején rendkívül darabosan síelt, hattizedes előnye egy csapásra eltűnt. Ugyan a második szektorra még megállította az előny csökkenését, de a folytatásra sem láthattuk azt a könnyed eleganciát, amit megszokhattunk. Ezúttal a nagy hajrá is elmaradt, újabb hibákkal végül a második helyre szorult vissza – ezzel pedig hihetetlen bravúr született. Kanadai világbajnoka lett a női műlesiklásnak!

Forrás: Majtényi Hanna – Instagram
Ugyan a világbajnoki cím eddigre eldőlt, de még további 30 síző várt fent a rajtban. Vagyis a rajtlista alapján ennyien következtek volna még, de a 30-ból kiszorult rendszeres VK-pontszerzők nem álltak rajthoz délután. Akadtak viszont még így is sokan, ketten magyar érdekeltséggel. Előbb Szőllős Noa (37.) síelt, szektoronként átlagosan 1 másodpercnél is kevesebbet kapott a világbajnok kanadaitól. A futam és összességében a világbajnokság 37. helyezését érte el, hat célba érkezőt megelőzve. Köztük volt Hozmann Szonja (42.) is, aki a futam legjobbjától, Della Meatól 6,22 másodperccel maradt el, így összesítésben a 42. helyet szerezte meg, román sporttársat megelőzve.

Laurence St. Germain 28 évesen lett világbajnok. Eddig soha nem állt dobogóra, sem világversenyeken, sem világkupán, de a junior eredményei közt sem találunk medáliát. Ami eddigi eredményeit illeti, a maival együtt eddig három világbajnokságon síelt, Åreban a 6. helyet szerezte meg. Szlalomban ez a helyezés a legjobbja világkupán is, melyet két éve, Leviben szerzett. Emellett parallelben volt korábban 5. és 6. helyezett is. Idén kétszer végzett a tízben: Leviben (9.), majd pedig a VB előtti utolsó csehországi versenyen, amikor 7. lett. Kanadai sízőnő legutóbb 2003-ban lett világbajnok, akkor Mélanie Turgeon lesiklásban győzött. Szlalomban viszont kanadai síző még sosem nyert érmet. Egyébként is messze legjobb VB-jüket zárják az észak-amerikaiak, két arany- és egy bronzérmet szereztek.
Mikaela Shiffrin karrierje 14., az idei VB-n pedig harmadik érmét szerezte. A 2013-as schladmingi világbajnokság óta mindig dobogóra állt a világbajnokság szlalomversenyén – első 4 alkalommal mint világbajnok, 2 éve harmadik, ezúttal pedig második helyet szerzett. Lena Dürr eddig sosem szerzett egyéni érmet világversenyen, sőt mindezidáig tízben sem végzett még. Ha viszont a csapatversenyeket is figyelembe vesszük igazi „bronzlány”, Schladmingban és Cortinán is harmadik helyen végzett a német válogatott.
A nők számára a világbajnokság véget ért, a teljes program pedig holnap a férfiak műlesiklásával zárul. A kvalifikációt ezúttal három magyar is sikerrel vette, így az óriás után ezúttal is szoríthatunk Úry Bálintnak, illetve Kékesi Mártonnak, mellettük pedig Trunk Tamás s rajthoz állhat majd. A Szőllős-testvérek közül pedig holnap Barnabás áll majd rajthoz.
Borítókép forrása: blick.ch