A nap, amikor Shiffrinre is rászámoltak: Vlhová lett Zágráb legújabb “hókirálynője”

Megszakadt tehát Mikaela Shiffrin győzelmi sorozata szlalomban, méghozzá úgy, hogy az amerikai nem követett el végzetes hibát. Egész pontosan akkorát nem, ami önmagában indokolná azt a másodperccel meghaladó különbséget, amit rámért ellenfele. Petra Vlhová mindkét futamban verte az amerikait, igazi önkívületi sízést mutatott ma be. Kettejük csatája más ligában játszódik, amit jól jelzett a mai nap is. Katharina Liensberger például mintegy 3 és fél másodperces hátránnyal dobogóra állhatott, de még az 5 másodperc környéki különbség is elegendőnek bizonyult egy TOP-10-hez. Korszakos küzdelem kettejüké. Már amikor Shiffrin ellen ez lehetséges.


Az újév első versenye hagyományosan a Zágráb mellett megrendezendő Snow Queen Trophy, vagyis a hölgyek jelentős összdíjazású szlalomja. (A január 1-jei müncheni városi verseny hamar kútba fulladt.) A győztes 60 ezer euróval gazdagodik, ennél többet sehol máshol nem vághatnak zsebre a hölgyek. A férfiaknál is csupán a Hahnenkammrennen győztese kasszíroz többet.

A nap kérdése az volt, megszakítható-e Mikaela Shiffrin győzelmi sorozata? Másik oldalról nézve újabb rekorddöntés volt készülődőben. Olyasmire ugyanis még sohasem volt példa, hogy valaki ötször győzzön egyazon versenyhelyszínen a szlalomosok közt. Négy sikernél tart Shiffrin (Levi, Åre, Killington és Zágráb), valamint Marlies Raich (leánykori nevén Schild). Az osztrák szlalomkirálynő szintén Zágrábban halmozta győzelmeit.

A jelenlegi mezőnyből Vlhová rendelkezik a második legjobb mutatóval, a szlovák lány két második helyezést gyűjtött össze tavaly, illetőleg három évvel ezelőtt. Holdener szintén kétszer állt dobogóra, tavaly harmadik, annak előtte második helyen végzett. A pódiumon még ketten álltak, Mielznyki (2013) és Løseth (2015). Ez a statisztika is hűen tükrözi a női mezőnyben uralkodó erőviszonyt.

A két ünnep közt beköszöntő kora tavaszi időnek már nem volt nyoma Horvátországban. A hőmérő higanyszála a 4-5 Celsius-fokot nem haladta meg, így a verőfényes napsütés ellenére strapabírónak tűnt a műhóval borított pálya. A nyomvonalat az osztrák Gerhard Huttegger állította össze. A 70 stangliból 69 volt fordító.

Forrás: Teller Report

Már-már megszokott módon Petra Vlhová (1.) sízése nyitotta a napot. Ritmusosan, szemre jó dinamikával és hibátlanul teljesítette a pályát a szlovák. Pár perc elteltével világossá vált, űridőt állított fel a szlovák. Michelle Gisin (10.), aki a két ünnep közt élete első szlalomos VK- dobogóját szerezte, ma délelőtt haloványabban teljesített. Tolta a havat becsülettel, magyarán végig ritmustalanul, korrigálásokkal haladt. Két másodpercet bőven meghaladó hátrányt kapott érte.

Forrás: Kurier

Katharina Liensberger (4.) sem szedett össze sokkal kevesebbet. Pedig az első szektorban még verte is Vlhovát, a meredek javán ugyanakkor sokat hagyott. Egy század híján 2 egész szekundumot gyűjtött délutánra. A szlovák ideje nem volt vicc tárgya, jól jelezte ezt Wendy Holdener (3.) sízése. Érdemi hibát nem követett el, de ő sem mert, vagy tudott olyan tempót vállalni, mint a liptószentmiklósi lány. Épp befért az aktuális második helyre. Anna Swenn Larsson (5.) kicentizte a 2 s-et, a svéd múltkori kiesése ellenére szemre nem tartalékolt sokat. Elképesztő különbségek alakultak ki rögtön az elején, pedig még Shiffrin le sem ért… Katharina Truppe (6.) csupán Gisint tudta megelőzni, pedig szemre tetszetős és dinamikus sízést láttunk tőle.

imago45958455s.jpg
Forrás: Imago Images

Mikaela Shiffrin (2.) érezte, már délelőtt extrát kell nyújtania. Ennek megfelelően kezdett, s vezetett Vlhová ellen. A neccesebb részre kanyarodva viszont elkövetett egy nagyobb rontást, hátrabillent teste. Elbukott ott 8 tizedet, s bár a meredek folytatásán felpörgött, így tartotta a szlovákot, a végére ismét fokozódott a különbség. 1,16, de nem Shiffrin javára!

Katharina Gallhuber (37.) a garantált utolsó hely felé haladt végig, egy lejtő végi kitérésnek köszönhetően meg sem állt 4 s-ig. A továbbjutásban reálisan nem reménykedhetett. Nina Haver-Løseth (8.) kockázatvállalósan síelt, amit két kövéren vett stangli kivételével egész jól megoldott. Becsatlakozott a sűrűjébe. Irene Curtoni (12.) kevesebb lendületet tudott síelésébe vinni, még Gisintől is elmaradt. Kristin Lysdahl (7.) koncentráltan tette dolgát, egy szem mélyről vett kaput kivéve hibát se nagyon lehetett felfedezni sízésében. Mint a mezőny krémje, ő is a 2 másodperces hátrányt beszedő sort erősítette. Aline Danioth (11.) jó fél sec-cel elmaradt tőlük, a meredeken kifejezetten bizonytalannak tűnt a fiatal svájci. Lienz legnagyobb meglepetését a németek szolgáltatták. Gyorsan kiderült, mennyire volt az kifutott eredmény. Lena Dürr (16.) ma délelőtt halovány volt, kevés kakaót mert adagolni sízésébe, így nemcsak az első két helyezett viszonylatában szedett be jelentősebb hátrányt. Christina Ackermann (17.) sízésében több volt a vállalkozó kedv, de mindez visszájára ütött. Még Dürrtől is kikapott. Laurence St-Germain (23.9 gyakran zaklatott menetével még a két némettől is kikapott. A lienzi bravúrformából nem maradt sok az újévre.

A reklámszünet után Mina Fürst Holtmann (20.) bátor sízése került sorra. A meredek első szakaszát még úgy-ahogy gond nélkül abszolválta, a folytatásban elkövetett egy nagyobb rontást. Előrebillent teste, alig tudott befordulni. Ezzel együtt megelőzött két sízőt. Katharina Huber „mindent bele” alapon kezdett, majd egy Vlhovát megközelítő szektor után fenékre huppant és kiesett. Neki a csalódott sikoltozás jutott, Erin Mielzynski (33.) pedig a célban bosszankodhatott. Teljesen szétesett mozgása a meredek végére, csupán Gallhubert tudta egy hajszállal megelőzni. Kellemetlen meglepetésre Roni Remme (31.) is nagyjából ugyanezt tudta. Ugyanott, a lankásabb rész előtt került késésbe, mint Holtmann. A kanadai hölgyek szállították az addigi  legrosszabb négy időeredmény közül hármat. Emélie Wikström (9.) tisztességesen helytállt, főleg, ha idei eredményeit alapul vesszük. A dobogóra esélyes csoporthoz csatlakozott. Meta Hrovat (19.) valami hasonlóra lehetett volna képes. Csakhogy két késve vett kapu után a harmadikban majdnem fenékre huppant, már a továbbhaladás is bravúrszámba ment. Mélanie Meillard (48.) sérülésből tért vissza Lienzben. Tirolban nem ért célba, ma igen, de érezhetően még van hova felzárkóznia. Kevés volt a lendület, a figyelem, így közel 5 másodpercet szedett be, besorolt az utolsó helyre.

image.jpg
Forrás: Tranas Tidning

Chiara Mair (14.) kulturált menettel bebiztosította továbbjutását, az utána következő németek ellenben finoman szólva nem remekeltek. Marlene Schmotz a pálya közepén kiesett a ritmusból, majd földre huppant, s kivágódott a pályáról. Marina Wallner (41.) ugyan elérte a célvonalat, sok öröme nem volt benne, csak az utolsóelőtti helyre futott be. A harmincadik rajtszámhoz közeledve a skandináv hölgyek percei következtek. Szemrehányás nem érheti a svédeket. Magdalena Fjällström (13.) , majd Sara Hector (15.) részéről sem ok az idegeskedésre, simán továbbjutott, ráadásul a TOP-15-ből várhatta a folytatást. Estelle Alphand is helytállt, más kérdés, hogy a cél előtt kaput tévesztett, amiért kizárták. Maren Skjøld kapcsán nem ért véget a lejtmenet, nagyon hamar búcsúzni kényszerült, csakúgy, mint az amerikai Paula Moltzan.

Két esélyesebb kanadai nem folytathatta, egy másik, Amelia Smart (31-essel a 21.) valamelyest kárpótolta a juharlevelesek szurkolóit. A továbbjutók további névsora: Lara Della Mea (34-essel a 25.), Jessica Hilzinger (35-össel a 24.), majd Ylva Stålnacke (38-assal a 26.), Jekatyerina Tkacsenko (41-essel a 22.), Elena Stoffel (42-essel a 18.), Martina Peterlini (46-ossal a 29.), norvég Kaja Norbye (50-essel a 28.), Franziska Gritsch (53-assal a 27.), s végül Michaela Dygruber (59-essel a 30.). Három olasz lány jutott tehát a délutáni futamba. A hazaiak legjobbja ma is Elena Popović (71-essel a 31.) lett, 9 századdal szorult ki a TOP-30-ból.

—————————————————————————————————————————————–

Délután negyed ötre a lenyugvó nap helyett villanyfény világította meg a pályát. A pályát, amit a németek dél-tiroli trénere, Christoph Kienzl állított össze.

Forrás: NeveItalia

Dygruber (26.) óvatosabbra vette a figurát, a fontos pontokat nem akarta veszni hagyni. Az olaszok 22 esztendős tehetsége, Martina Peterlini (14.) ellenben alaposan odatette magát. Bátor, s relatíve koncentrált meredekkel nagy fölénnyel előzte meg az osztrák sízőt. Érezte is, élete legjobb sízését mutatta be a Világkupában, győztesnek kijáró örömmámort varázsolt az arénába. Gritsch (20.) egy egész vállalható menettel sem tudott igazán labdába rúgni ellene; a biztonságit síelő Norbye (29.) , majd a kelleténél kimértebb Stålnacke (27.) pedig nem úszták meg másodpercen belül. Della Mea egy árnyaltnyival többet kockáztatott, talán pont ezen múlt az a pár század, amivel beelőzte előbbieket. Hilzinger (22.) óvatosabb meredeke ellenére befért a harmadik helyre, elsősorban a lejtő végi többlettempójának köszönhetően. Laurence St-Germain (11.) már átvette a vezetőnek járó piros ülőalkalmatosságot a megilletődötten  mosolygó olasztól. Illett is így tennie, a kanadai az előzőnél koncentráltabb meredeket hozott össze. Jelentős előrelépésben azért nem bízhatott, áttörőnek nem nevezhettük menetét. Tkacsenkónak (30.) a jelek szerint parancsba adták a biztos pontszerzést, az orosz lány ennek megfelelően nem ment bele semmi kockázatos dologba. A szlalom Universiade- győzteséről van egyébként szó. Smart (17.) célba érésével két kanadai neve szerepelt a képzeletbeli dobogón. Szépséghiba, hogy húszan még hátravoltak…

Holtmann (21.) rá jellemző vehemenciával vágott neki a lejtőnek. Rögtön az elején kiesett egy pillanatra a ritmusból, ott szedte be hátrányának javát. Hrovat (28.) szlovén létére hazai sízőhöz illő fogadtatásban részesült. A táv felénél még előnyben volt, majd jött két szélesen vett stangli, s menthetetlenül visszaesett a listán. Stoffel (18.) baját a vertikális kapuk nehezítették meg, ezzel együtt elégedett lehetett a svájci, a dobogós pozíciót szőrmentén megtartotta. Egészen a reklámszünetig. A németek ugyanis másodjára sem hengereltek úgy, mint a két ünnep közt. Ackermann (19.) lendülete látványosan elfogyott a végére, míg Dürr (25.) azt megelőzően sem volt meggyőző.

704x396.jpg
Forrás: Süddeutsche

St-Germain, Peterlini, Smart hármassal fordultunk tehát a délutáni program második felére. Hector (23.) a lejtő elején tapasztalható pattogós sízése eltűnt a folytatásban, aminek csúnya hátrazuhanás lett a vége. Mair (15.) összességében kompakt menetet rakott össze, századok választották el a második helytől. Fjällström (16.) körülményeskedő kezdésével minden előnyét elbukta. A folytatás már biztatóbbra sikerült, de TOP-3-at nem ért. Irene Curtoni (13.) volt az első, aki érdemben versenyre kelt a kanadai éllovassal. A végső lendületben maradt el tőle. Aline Danioth (8.) ragyogó sízéssel rukkolt elő. Három szektoron át még egy kevéssel növelte is kereken egy másodpercre rúgó előnyét. Tette mindezt érdemi hiba nélkül, a 8 tizednyi előny birtokában szép várakozásai lehettek. Gisin (12.) tálalásában jóval tompább csúszást láthattunk. Pár századdal még St-Germaintől is elmaradt. Emélie Wikström (10.) a lejtő elejét kivéve tartotta a lépést a svájcival, a bátor hozzáállás elérte célját. Más kérdés, hogy az elején még több élt használt a kelleténél, így jutott neki az aktuális második hely.

Ekkor már csak nyolc sportoló várakozott a startállásban. Például az a Nina Haver-Løseth (6.), aki újabban rendre botrányos második futamokkal véteti észre magát. A negatív széria ma megszakadt, az addigi legjobb idővel, remek ritmussal abszolválta a pályát. Ellentmondást nem ismert, s bizony a különbségek oly kicsik voltak a környékén, hogy titokban még a dobogóban is reménykedhetett. Egy picit. Honfitársa, Lysdahl (9.) sem hibázott látványosat, épp sízése nem volt oly pattogós, mint az kellett volna. A harmadik helyre besorolt norvég után Truppe (7.) következett. A szöszke osztrák túl direkt íveket használt, nem csoda tehát, hogy a meredeken jelentős hátrányt gyűjtött össze. A második pozíciót így is megszerezte.

Forrás: EN24 News

Anna Swenn Larsson (5.) fergeteges meredekkel rukkolt elő, jól meg is duplázta ott, amúgy nem túl jelentős előnyét. A végére helyreállt az alaphelyzet, de így is egy kevéssel jobbat síelt a norvégnál. Katharina Liensberger (3.) pedig nála. Pedig nem indult a dolog, a meredek elején hamar komolynak tűnő hátrányba fordult kettejük összevetése. A záró szakaszra viszont extra sebességet talált, minek hála élre ugrott – önmagát is meglepve.

202001040630234035417.jpg
Forrás: Yahoo Sports

Wendy Holdener (4.) kihasználta az osztrák gyengébb szektorát, csaknem 3 tizedre fokozta előnyét. A folytatásban viszont elmaradt a várakozástól, egyszerűen nem tűnt stabilnak a mozgása. Épp befért a svéd elé, ám a dobogóról lemondhatott.

Mikaela Shiffrin (2.) elhivatott tekintettel veselkedett neki a lejtőnek. Deklasszált minden előtte látott, erősnek tűnő sízést. A táv feléig megduplázta fórját, amit a célvonalig 2 másodperc fölé növelt. Másfelet adott az előbbieknek! Mondhatni, az első futamon elkövetett rontásával kicsit felheccelte önmagát.

Forrás: Kleine Zeitung

Tetemes előny ide, Shiffrin űrideje oda, Petra Vlhová (1.) a második körben is meg akarta mutatni a világnak, néhanapján képes legyőzni az amerikait. Parádés pályát ment, a második szektort kivéve a lejtő minden egyes méterén rátett még egy lapáttal az amerikai részidőire. Másfél tizeddel másodjára is elverte őt, a végén pedig 1,31-es különbség adódott.

Részletes eredménysor, statisztika

1.png

Forrás: Moline Dispatch

Vlhová 11. alkalommal győzött a Világkupában, ebből a hatodikat szerezte szlalomban. Legutóbbi diadalának helyszíne Flachau volt, ott, ahol a második legtöbb díjazást osztják szét a legjobbak közt. Az azóta visszavonult Veronika Zuzulová 2017-ben, szintén Zágrábban aratta utolsó győzelmét, ma az utód is feliratkozott a nyertesek listájára.

Shiffrin 53. dobogóját szerezte szlalomban. Fölényét jól érzékelteti, hogy ebből 43-szor győzni tudott. A szakágit és az összetettet is toronymagasan vezeti.

Katharina Liensberger harmadjára állhatott fel VK- dobogóra, ebből másodszorra szlalomban. Első pódiumát egy éve Flachaun gyűjtötte be. Mindannyiszor harmadikként végzett.

A három és fél másodperces időkülönbség döbbenetesen nagy, főleg úgy, hogy a női élmezőny messze nem tűnik gyöngébbnek, mint amit a korábbi évtizedekben megszokhattunk. Egyszerűen két világklasszis frenetikus korszakát csodálhatjuk végig manapság. Ha visszatalál tavalyi formájához, talán Holdener is néha becsatlakozhat hozzájuk…

2.png

3.png

A hölgyek jövő héten Ausztriába, egész konkrétan Zauchenseebe utaznak, ahol szombaton lesiklást, vasárnap pedig alpesi összetettet rendeznek. Azt követő kedden újabb szlalom következik, a helyszín a már említett Flachau.

A címlapon szereplő kép forrása: OS Sports

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s