Új-zélandi győzelem alpesi síben!

Hatalmas meglepetést hozott a söldeni szezonnyitó, ahol talán nagyobb szenzáció született, mint Mikaela Shiffrin 2012-es győzelmekor: Alice Robinson élete 10. világkupa futamán harmadik pontszerzésének, második dobogójának és első győzelmének örülhetett. A 17 éves új csillag az első futamot nyerő Mikaela Shiffrint előzte meg délután, míg a harmadik helyen Tessa Worley végzett. Szintén nagy eredmény volt a 20, illetve 21 helyet javító Maria Therese Tviberg és Franziska Gritsch 6. és 7. helye.


A hagyományoknak megfelelően a tiroli Rettenbach-gleccser ad otthont az alpesi sízők szezonnyitójának október végén. A szokások szerint szombaton a hölgyek versenyeznek óriás-műlesiklásban és ez nem volt másképp idén sem.

Forrás: Teller Report

Az aktuális világbajnok, Petra Vlhová (7.) nyitotta 2019-2020-as világkupa idényt és egy szemre nem is rossz menettel adta meg az alapidőt. Wendy Holdener (14.) a meredeken keresztbe fordította léceit az egyik kapunál, hátránya jelentős részét “köszönhette” neki. Tessa Wolrey (6.) a meredeken nagyszerűen síelt, komoly előnyre tett szert itt, a laposakon viszont valamivel lassabb volt. Mikaela Shiffrin (1.) a meredeken még ennél is tudott feljebb kapcsolni. Látható hiba nélkül, hatalmas előnnyel állt az élre.

Viktoria Rebensburgnak (10.) még sikerült az a bravúr, hogy a nyitó szakaszon jobb volt az amerikainál. A meredekre viszont darabossá vált sízése, és a záró szakaszra nem tudott elég tempót sem átmenteni. Federica Brignone (3.) egy korrekt meredekkel és nagyon gyors lapos szakaszokkal szerezte meg a pillanatnyi második helyet, de Shiffrintől így is 8 tizedre volt. Marta Bassino (13.) szektorról szektorra halmozta hátrányát, de Kristin Lysdahllal szemben ő legalább célba ért.

Forrás: Skimag

Alice Robinson (2.) rendkívül gyorsan kezdett, a meredek második felében pedig már gyorsabb volt az amerikainál – csak századokkal maradt le az első helyről. Erős kontrasztot jelentett Coralie Frasse-Sombet (49.) menete, aki hatalmasakat rontott a meredeken. Az első hazai versenyző Ricarda Haaser (23.) volt a rajtban, de nagy örömre nem lehetett oka az osztrákoknak. Meta Hrovat (4.) a meredek első részén megrorpant ugyan, de a második felében már gyorsabb volt Shiffrinnél, a záró laposra viszont visszalasult kicsit. Így is dobogóesélyekkel várhatta a folytatást.

Thea Louise Stjernesund (8.) a pálya középső részén volt rendkívül bizonytalan, míg Eva-Maria Brem (25.) idei célja visszajutni a szám világelitjébe, de ezt nem a söldeni első futammal fogja teljesíteni. Sara Hector (11.) ugyan sokkal jobb volt, mint az iménti osztrák, de ezzel együtt is elveszett a középmezőny sűrűjében. Michelle Gisin (16.) a meredeken kibillent az egyensúlyából, ami nagyobb hátrányt jelentett számára.

Forrás: itromso.no

Bernadette Schild (12.) ingadozóan, hol kimondottan szépen, hol nagyobb késésekkel síelt. A folytatásban Katharina Truppe (19.) sem tudta igazán megörvendeztetni a hazai nézőközönséget. Mina Fürst Holtmann (5.) nagyszerű meredeket síelt, és lendületét a záró laposra is át tudta menteni. Karrierje legjobb félidei eredményét érte el.

Nem sikerült a továbbjutás a soron következő Marie-Michelle Gagnonnak (38.), ahogy Clara Direznek (33.) és Mikaela Tommynak (39.) sem. Tina Robnik (20.) és Elena Ellenberger (21.) a rajtszámuknak megfelelő, nem kiemelkedő, de nem rossz eredményt értek el. Hosszú idő után mutatott bíztató eredményt a szám élmezőnyének egyik korábbi tagja, Lara Gut-Behrami (15.). Irene Curtoni (18.) sem panaszkodhatott első futamos teljesítményére, míg honfitársa, Francesca Marsaglia (9.) nagyszerű meredekének köszönhetően a legjobb tízbe is befért.

Nem sikerült a továbbjutás a hosszú sérülésből most visszatérő Estelle Alphand (63.) számára: a franciból lett svéd lány a dobogó közelét ostromolta visszatérő menetével, de az utolsó szektorban 5. helyről rontott nagyot, ami miatt tíz másodperc feletti hátránnyal ért célba. Továbbjutott viszont Alex Tilley (30.), de ez nem sikerült Marlene Schmotz (37.) számára. A legjobb harmincas blokk után érkezett az osztrák gyorsszám specialista, Ramona Siebenhofer (27.). Harmincon túlról pontszerzésért síelhetett délután Nina O’Brien (22.), Ana Bucik (16.), Lena Dürr (24.), Roberta Melesi (29.) és Maria Therese Tviberg (58-assal 26.).

—————————————————————————————————————————————-

Alex Tilley (27.) igen visszafogott menettel indította a második futamot, így nem volt meglepő hogy Roberta Melesi (24.) egy valamivel bevállalósabb sízéssel élre állt. Ez azonban kérészéletűnek bizonyult, ugyanis az első hazai, Franziska Gritsch (7.) toronymagasan vette át a vezetést. Az osztrák lány bevállalós sízése végül a délután legnagyobb előrelépését (21 helyezés) jelentette. Ramona Siebenhfofer (10.) kikacsintott a technikai számok felé a mai nap, és nem is vallott szégyent. Maria Therese Tviberg (6.) nem védekezett, magas rajtszáma ellenére is célba vette az első helyet, és sikerrel meg is szerezte azt, ami Gritschez hasonló nagy előrelépést jelentett számára.

2e1056c3-7d3f-4694-b143-c58d12689e3b.jpg
Forrás: Gergens Tidende

Eva-Maria Brem (25.) a meredeken nagyot rontott, de összességében is databosan síelt. Lena Dürr (18.) egy kimondottan biztonsági futammal rukkolt elő, inkább a biztos pontszerzést tarthatta szem előtt. Ricarda Haaser (28.) egy állóra fékezés után még tovább síelt, de újabb hibák sorát vétette a célig. Mina O’Brien (21.) az előbbi futamot látva inkább a rajtszáma javítását és a biztos pontszerzést célozta meg, de emiatt az első hely nem sokáig lehetett realitás számára.

Andrea Ellenberger (16.) egy fokkal pörgősebb volt, így karrierje során harmadszor szerzett pontot. Tina Robnik (11.) személyében továbbra sem jelentetett senki veszélyt Tvibergre, Gritschre, vagy épp Siebenhfoferre, akik így már jelentős előrelépésnek örülhettek. Katharina Truppe 19.() nem tudta meghálálni a hazai közönség biztatását, két dobogós honfitársától is kikapott. Irene Curtoni (21.) maga sem értette a célban, hogy kaphatott két másodpercet Tvibergtől a második futamban.

Michelle Gisin (9.) ugyan nem tudta átvenni a vezetést, de a záró szakaszon tudott faragni hátrányából, így Siebenhfofer elé befért a 3. helyre. Nem sikerült jól a verseny második fele Ana Buciknak (23.) sem, így a reklámszünetben továbbra is a már 10 helyet előrelépő Tviberg vezetett, a 11 helyezést javító Franziska Gritsch előtt. Lara Gut-Behrami (8.) szinte rögtön egy bravúros mentésre kényszerült, fél másodperc előnye elment azonban a meredeken, amivel ő is csak a pillanatnyi dobogó legalsó fokát szerezte meg.

Forrás: tdg.ch

Wendy Holdener (15.) bátran engedte a léceit a kezdő laposon, a meredek viszont neki sem sikerült igazán, és a záró részre már nem maradt elég lendülete. Kereken fél másodperces előnnyel rajtolt Marta Bassino (12.), aki biztató kezdés után szintén a végén kapott még súlyos tizedeket. A nap utolsó hazai versenyzője, Bernadette Schild következett de egy bucka megdobta és kiesett,emiatt rövid kényszerszünet következett. Az osztrákot komolyabb sérülés érhette, ugyanis helikopterrel vitték el a pályáról. Keresztszalag-szakadást szenvedett, azonnal megműtötték, a szezon számára véget ért. Kérdés, visszafog-e egyáltalán térni a sípályákra, a felkészülés kezdetén ugyanis – saját bevallása szerint kacérkodott a visszavonulás gondolatával.

Forrás: ORF

Nem tett jót a várakozás Sara Hectornak (17.) aki nem tudta kellőképp felspannolni magát a menetére. Viktoria Rebensburgon (13.) volt a világ szeme, hogy át tudja-e venni a vezetést. A német is eladott azonban fél másodpercet a meredeken, ami hozta magával a lassuló lapos szakaszt is. Ezzel Tviberg már a legjobb 10-ben volt, 58-as rajtszámmal. Francesca Marsaglia (26.) már 7 tizedes előnyt sem tudott megtartani.

Forrás: L’Équipe

Thea Louise Stjernesund (20.) volt az utolsó, aki honfitársához képest másodpercen belül volt még, de rendkívül rossz meredekkel sokat csúszott hátra. Petra Vlhová (14.) is menetrendszerűen kapta meg a másodperces hátrányt a meredeken. Tessa Worley (3.) viszont már helyre tette a világ rendjét: nagyszerű kezdés után a meredeken nem sokat kapott, és úgy még a záró laposon eladott tizede is bőven belefértek előnyébe.

Nem tudott hasonlóan jól kezdeni Mina Fürst Holtmann (4.) és a meredeken is tovább nőtt hátrányaa, a laposon viszont jobb volt Worleynél, így a pillanatnyi második helyet elvette Tvibergtől. Meta Hrovat ugyan a vezetésért folytatott harc ól hamar kiállt, de a dobogóért még meccsen volt. A vége felé azonban túlságosan bedőlt egy kanyarban, kibillent egyensúlyából és kiesett.

Forrás: Ski Racing

Federica Brignone (5.) jó kezdés után a merdeken nem volt elég agresszív az ott eladott 8 tized már nem nem nőtt tovább, de érdemben faragni sme tudott rajta. Alice Robinson (1.) már volt dobogós, így rendkívül sokat kockázatott. A meredeken is még 8 tizedet őrzött másodpercen felüli előnyéből, így a lapos szakasz lassulása ellenére is biztos volt a vezető helye.

Már csak Mikael Shiffrin (2.) volt hátra, és kezdésként egy tizedet el is adott. A meredek szakaszok már holtversenyben voltak, és rögtön utána rontott is az amerikai, ezután pedig már nem tudta visszafordítani hátrányát, be kellett érnie a második hellyel.

Részletes statisztika

Forrás: Le Télégramme

Alice Robinson az óriás-műlesiklás aktuális junior világbajnoka. A sydney-i születésű lány 2001. december 1-jén tölti majd be a 18. életévét. Nevét az idei világbajnokságon érhettük el, ahol óriásban a legjobb második futamot teljesítve a 17. helyen végzett. Pár héttel később megszerezte első pontjait is, egyből egy 16. hellyel. Junior vb-címe automatikus indulási jogot jelentett számára a világkupa döntőn, ahol Mikaela Shiffrin mögött már a 2. helyet szerezte meg. Claudia Riegler 1997 februári szlalomgyőzelme óta nem győzött új-zélandi a Világkupában.

Shiffrin a 85., Worley a 30. dobogós helyezésénél tart.

tabella.png

A címlapon szereplő kép forrása: Sportschau

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s