Mikaela Shiffrin az óriás-műlesiklás új királynője azzal, hogy 21. szakági győzelmével beelőzte az örökranglistán Vreni Schneidert. Emellett 138 VK-dobogónál tart, ezzel egyfelől lehagyta Vonnt, és soha korábban nem szerzett ennyit nő, másrészt beérte Marcel Hirschert. A napi dobogóra parádés második futamával Thea Louise Stjernesund és Valérie Grenier állhatott fel. A szakág szezondobogójára Shiffrin mellé Lara Gut-Behrami és Marta Bassino állhat fel, míg összetettben Shiffrin, Lara, Vlhová sorrend alakult ki. Ma búcsúzott el az élsporttól a GS kétszeres világbajnoka és kétszeres szakági győztese, 16-szoros futamgyőztese, Tessa Worley, valamint Corálie Frasse Sombet.
A hölgyek utolsó Világkupa-versenye lassan hagyományos módon az óriás-műlesiklás. A korábbiakban rendre kiegyenlített és izgalmas versenyfutás helyett idén lesimázta a dolgokat Mikaela Shiffrin. Bármit tett volna ma, több mint kétszáz pontos előnyével biztosan magasba emelte volna a kristálygömböt. A legnagyobbat is, merthogy összetett pontversenyben szintén nem volt valódi ellenfele idén. Ami az óriást illeti, a szakági pódium maradék két fokáért hárman, név szerint Vlhová, Gut-Behrami, Brignone és Bassino küzdöttek – tizenegy pontos differencia volt a második és az ötödik között. Az összetett tabella elejében Vlhová tegnapi váratlan győzelme izgalmakat teremtett, ezáltal Gut-Behrami előnye 42 pontra olvadt. Azaz ha a svájci dobogóra áll ma, egész biztosan megőrzi a legerősebb üldöző pozícióját. Brignone inkább Vlhovával volt versenyben a harmadik helyért, nagyjából hasonló különbséget kellett volna megfordítania.
Szép számú mezőny startolt el a legeslegutolsó VK-versenyen, szám szerint 28 sportoló. A szakági tabella 25. helyén holtverseny alakult ki, a maradék két helyet összetett pontjaim jogán (!) Gisin, valamint a junior-világbajnok Aronsson Elfman töltötte fel.
Ma újra szebbik arcát mutatta Soldeu, a tegnap délutáni hóviharnak emléke sem maradt. Ez részben a pályamunkásokat dicséri, akik a bőven pozitív tartományba került hőmérséklet ellenére korrekt pályát alkottak. A norvég tréner nem vitte túlzásba a tűzést, a lejtő eleve meredekebb volt, mint amihez a lányok hozzászoktak.
Mikaela Shiffrin (1.) kontrollált menettel állította fel az alapidőt, nagy hibát nem vétett. A középső, lankásabb szakaszon nem volt az igazi, ott fogott rajta valamicskét Lara Gut-Behrami (6.). Egyébiránt lendületben elmaradt tőle, ebben nagy szerepet játszott egy érintőre vett kapu miatt elhagyott bal botja. Összesen nyolc tizedet kapott. Marta Bassino (3.) kétoldalas futamot hozott össze: fent sokat vállalt, több kanyarban dadogtak lécei, a második felében pedig épp fordítva teljesített. Ő hat tizedről várhatta a folytatást.

Forrás: Blick.ch
Csak reggel derült ki az a várható információ, hogy Tessa Worley (7.) a búcsúversenyét teljesítette a mai napon, mégpedig a szezon első dobogójának reményében. A meredek végéig egész jól tartotta magát, az olló a végére nyílt ki, sok-sok széles kapuvétel miatt. Elsőként került másodpercen kívülre. Shiffrinen kívül eddig senki nem oldotta meg optimálisan a letörés környékére helyezett apró ugratót. Petra Vlhová sem volt e téren kivétel, ennek dacára jó esélyei voltak a második helyre, ám pár kapuval a vége előtt keresztbe álltak lécei. Kiesése megadta az esélyt Federica Brignone számára az összetett dobogó megkaparintására. A remény hamar szertefoszlott. Túl direkten kanyarodott az ominózus miniugratóra, egy kiadós légmunka után esélye nem volt a kék kapu bevételére. Ebben a pillanatban dőlt el az összetett dobogó felállása: Shiffrin, Gut-Behrami, Vlhová. A szakágat tekintve pedig Marta és Lara közt dőlt el a második és a harmadik hely sorsa – már ha pontot szereznek délután.
Zsinórban három kiesés követte egymást, ezúttal az olimpiai bajnok Sara Hector búcsúzott idejekorán. Mélyre került kanyarodás közben, támaszlécét kiütötte a belső – a klasszikus GS-rontással fejezte be napi szereplését. Ana Bucik (9.) erősen rákoncentrált a kritikus kanyarokra, így sem húzott optimális íveket, legalább viszonylag simán leért. Valérie Grenier (2.) alaposan megküzdött ugyanott, jó lendületét azonban megtartotta. Záró meredeke egész jól sikerült, a pár késve vett kapu még talán jól is jött dinamikájának, hiszen ott alig kapott pár századot Shiffrintől. Egyetlen századdal megelőzte így Bassinót. Thea Louise Stjernesund (5.) nagyon sokat kockáztatott, arra a bizonyos ugratócskára pedig már volt ideje felkészülni, egy könnyed telemarkkal oldotta meg. Nyilván nem ment tiszta íveken, de az élmezőnybe sorolt.
A roppant gyenge szezont zárt osztrák technikai szakág egyik kellemes meglepetése Ricarda Haaser (8.) volt. A záró meredekig erős dobogós reményei voltak, aktivitását ott bukta el, de nagyon. Alice Robinson () látványosan lendületes kanyarulatokat húzott, más kérdés, hogy méteres térvesztésekkel húzta meg íveit. Másfél másodperces hátránnyal ment a lista végére. Maryna Gaşienica-Daniel (4.) szépen rugózta ki a lejtőben rejlő hullámokat, a záró letörésben pedig felülmúlta az amerikait. Besorolt abba a kéttizedes sávba, ami a második Greniert és a hatodik Gut-Behrami közt mutatkozott. Paula Moltzan (11.) túl sok élt használt a végén, így pedig ma nem lehetett érvényesülni. Ragnhild Mowinckel (10.) tisztán, a hullámokat jó ritmusban megoldva teljesítette a lejtő kétharmadát. A meredeken túl direkt volt, nagyon sok volt az ott kapott nyolc tized.
Wendy Holdener (13.) a lankán érvényesült igazán, ott egy keveset még fogott is az éllovasan. A meredek kevésbé ízlett neki, ő inkább a leszakadókhoz csatlakozott. A mai nappal szintén visszavonuló Corálie Frasse Sombet (17.) óvatosan, abszolút konzervatív módon teljesítette a lejtő végét, senkit nem előzött meg. Franziska Gritsch (15.) Åre-i kiesésével kikerült a ranglista első tizenöt sízője közül. Ma jó íveket húzott, relatíve magas testhelyzetből, ez a meredeken persze a visszájára sült el. Katharina Liensberger (19.) úgy ment ugyanott, mint aki teljesen elvesztette a bizalmat önmaga és a lécei iránt. Merthogy pontosan ez a helyzet, reméljük Söldenben megújult erővel tud visszatérni. Andrea Ellenberger (21.) a túlélésért küzdött a meredeken, abszolút nem tudta megsíelni a kádakat. Mina Fürst Holtmann (12.) valamivel magabiztosabban mozgott, a jókora térvesztésekkel csak a középmezőnyt jelentő másfeles időkülönbséget bírta tartani. Stephanie Brunner (18.) részéről merő szenvedés volt a meredek szakasz, Haasert kivéve megint elszálltak az osztrák lányok.
Julia Scheib volt a szezon meglepetésembere nyugati szomszédunknál, élete első VK-fináléja viszont korán lezárult a számára. A buckák, kádak rengetegében kiesett a ritmusból, esélye nem volt pályán maradni. Estelle Alphand (23.) a második letörésig kulturáltan síelt, a meredekkel ő sem tudott mit kezdeni. Érdemes megjegyezni, hogy időközben elbújt a nap, így az egyenetlenségeket kevésbé lehetett kivenni menet közben. Maria Therese Tviberg (16.) ingatagon állt lábain, alaptempója miatt távolkerült a leszakadóktól. Nina O’Brien támadósra vette a figurát, így minden kritikus ponttal megszenvedett. A meredeken aztán beteljesedett sorsa: hátra billent, letarolt egy kaput, lécét vesztette, kiesett. Michelle Gisin (22.) nem síelt idén pontszerzőhöz méltó módon óriás-műlesiklásban, ezt a fajta lötyögést mutatta be délelőtt. Hanna Aronsson Elfman (20.) óriásban egyelőre még nőtt fel a nemzetközi felnőttmezőnyhöz, itt csak három pontszerzése volt. A meredeken nem akart butaságot csinálni, így is megelőzött három célba érőt.
Két francia búcsúzó, francia tűzés – így fejezték be az évadot a lányok. Alphand (20.) tálalásában megtudhattuk, hogy a délelőtt sokak életét megkeserítő ugratót kanyarkimenetre tűzte a gall, így már minden gond nélkül megoldható volt. Gisin (21.) maratoni szezont tudhat maga mögött, egyedüliként minden egyes versenyen rajthoz állt. Dobogót viszont nem sikerült szereznie. Ami utolsó futamát illeti, a meredeken kiosztott egy másodpercnek a franciából lett svédnek, egy századdal így is mögötte maradt. Ellenberger (17.) sem volt a nyugalom szobra, legalább némi energia volt sízésében. Aronsson Elfman (22.) kapcsán hiányzik egyelőre a rutin, Liensbergernél (18.) pedig egy hosszabb szünet. Nyilván nem táltosodott meg a végére, oldalára dőlve oldott meg nem egy kanyart. Brunnernél (19.) dicsérendő volt akarata, más kérdés, hogy vagány sízése a meredeken átcsapott zaklatottba, így még a szöszke honfitársától is kikapott.
Corálie Frasse Sombet (16.) élete utolsó VK-futamán még minden beleadott. Másodperc fölé fokozta előnyét a lejtő feléig, a huplikat aránylag jól oldotta meg. A meredeken gondjai támadtak, a vezetés átvétele így sem okozott problémát. VK-verseny alatt hétszer végzett egyéniben a TOP10-ben, legjobb eredménye az idei Kranjska Gora-i óriáshoz fűződik, ott hatodikként zárt. VB-ről három kilencedik hely volt a legjobbja.
Tviberg (10.) mindig is sokkal jobb meredeksíző volt, s minthogy addig is ritmust diktált, a délután legjobb idejével állt élre. Gritsch (12.) rátett még egy lapáttal, bátran engedve léceit oldotta meg a lejtő kétharmadát. A meredeken ismét bele kellett fékeznie, így pár századdal lecsúszott a vezető helyről. Robinson (7.) a határokat feszegette, mint szokta, a záró részig toronymagasan vezetett. Ott már a bukótér szélén táncolt, lendülete megmentette. Holdener (14.) nem nagyon tud per pillanat ehhez fogható frekvenciával GS-t síelni. Jóval magasabbról fordult, mint a specialisták, így hárman is elébe kerültek. Holtmann (5.) bátorságával rászolgált az átmeneti elsőségre. Necces szituációi voltak gazdagon, csak nem adta alább, végtempóban pedig lepipálta az új-zélandi lányt. Moltzan (15.) határozott ívváltásai nem működtek tavaszias havon, gyakorta meglátogatta a kék vonalon túli tartományt. Mowinckel (9.) szűk, nyugodt ívekkel operált, ezzel két síző kénytelen volt maga elé engedni. Bucik (23.) aktívabb volt, de ezzel sem ment semmire, mivel a záró letörés után oldalára dőlve szinte teljesen elvesztette sebességét.
Haaser (13.) korán eldobta a jó eredmény lehetőségét. Egy balos kanyar kimeneténél bal lába megemelkedett, s csak nagy bravúrral, s fékezéssel fért be. Tessa Worley (11.) éles menettel búcsúzott az élsporttól. A lejtő feléig benne volt a pakliban a vezetés átvétele, aztán megszaporodtak a túlcsúszások, korrigálások, amivel sok időt vesztett. Gut-Behrami (4.) az erős futamra fókuszált, kevésbé a biztonságra, ezáltal tutifix szakági pódiumra. Jó ritmusban haladt lejtmenet, a meredeken volt csak néhány megingása, a vezetést ezzel együtt átvette.
Innentől kezdve szinte századonként követték egymást a lányok, tehát mindenkinek csipkednie kellett magát, ha TOP3-ban szerették volna befejezni a szezont. Stjernesund (2.) végig nagyon stabilan mozgott, a lendülete példás volt, kérdés nem volt, beelőzi-e Larát. Innentől két sízőt kellett kiszurkolnia az első egyéni dobogóért. Gaşienica-Daniel (8.) kezdettől fogva rettentően mélyről kanyarodott, különösen a középső szektorban vesztett rengeteg teret, s időt. Az első dobogóért tovább kell küzdenie.
Bassino (6.) nagyon dinamikusan kezdett, ez a lendület utóbb megcsappant. Sok volt az él a meredeken, kikapott Gut-Behramitól mindent tekintetben. Grenier (3.) erős futamot tolt végig. Kockáztatott becsülettel, fent majdnem elhullott, s csak szoros versenyben kapott ki Stjernesundtól. Shiffrin (1.) némileg több megfontoltsággal darálta le a futamát. Az utolsó letörésig 4 tized maradt előnyéből, a meredek lejtő ezúttal nem volt olyan erős, az utolsó pillanatig izgulni kellett. A századok az amerikait segítették.


Forrás: Time News
Mikaela Shiffrin tehát újabb, szám szerint a 88. diadallal búcsúztatta a telet. A telet, amiben számos rekordot megdöntött, többek közt saját egyéni pontrekordját. A 2206-os szám kettővel több, mint amit a 2018/2019-es szezon alatt összegyűjtött. Óriás-műlesiklásban immáron ő minden idők legeredményesebb a nők közt, miután 21. sikerével beelőzte az eddigi csúcstartó Vreni Schneidert. Összességében 138. dobogóját szerezte meg, amivel maga mögé utasította Lindsey Vonnt, vagyis női viszonylatban csúcsra érkezett. A férfiakat is beleértve Marcel Hirschert fogta be mai pódiumával, s már csak Ingemar Stenmark csúcsa (155) lebeghet szemei előtt.
Thea Louise Stjernesund másodjára állhatott fel dobogóra a Világkupában, korábban egy parallelben szerzett második helye volt. Rendszeres résztvevője volt az élmezőnynek, várható volt tőle eme kiugró eredmény. Valérie Grenier szintén második TOP3-at ünnepeli, a januári Kranjska Gora-i diadala után következik be újra. Apró, de nem mellékes érdekesség, hogy Grenier, és a kanadai technikai csapat edzője, Karin Harjo a következőkben Shiffrin stábjában folytatja, mint vezetőedző.
Visszatérve az amerikaira, a 2018/2019-es szezon után nyerte meg újra az óriás-műlesiklók kis kristálygömbjét. Hihetetlen, soha nem látott fölénnyel. Tíz futam alatt gyűjtött 800 pontot. Nyert hét versenyt, a világbajnoksággal együtt nyolcat, nincs miről beszélni. Összességében a tízedik szakági trófeáját gyűjtötte be, amivel beérte Moser-Pröllt és Götschlt (avagy a férfiaknál Girardellit és Maiert) az örökranglista harmadik helyén. További leküzdendő célok: Schneider és Zurbriggen (11-11), Hirscher (12), Stenmark (15.), s végül Vonn (16). A szakági szezondobogóra Gut-Behrami és Bassino állhatott fel – megérdemelten, hiszen mindketten nyertek egy-egy versenyt, illetve hoztak három, illetve négy további dobogós helyet. A shiffrini világban ezek nagy számok.

Összetettben csaknem 1000 pontos előnnyel győzött Shiffrin, köszönhetően elsősorban 14 futamgyőzelmének és 18 dobogójának. Ötödik alkalommal adatott ez meg neki, ezzel megelőzte Lindsey Vonnt, beérte Marc Girardellit (ha a luxemburgi 5-2-2-s statját nézzük, akkor még nem), s már csak Annemarie Moser-Pröll (6), valamint Marcel Hirscher (8) áll előtte e téren.
Ha csak a pontszámot nézzük, akkor karrierje harmadik legjobb szezonját zárta ma le Lara Gut-Behrami. Negyedszerre is megnyerte a Szuper-G VK-t, soha ennyi pontot nem gyűjtött óriás-műlesiklásban, egyedül lesiklásban maradt el korábbi önmagától. Kilencszer végzett dobogón, ennél is csak két idényben tudott jobbat. A megoszlás: 3-2-4.
Petra Vlhová idei pontszáma nem került fel saját TOP3-as listájára, de sokat elmond róla, hogy ennyire képes abban az állapotában, amikor messze van csúcsformájától. Kilencszer állt fel dobogóra, ebből kétszer győzött, kétszer zárt másodikként, ötször végzett harmadik helyen.

A Világkupa-szezon ezzel a hölgyeknek véget ért, többek azonban nemzeti bajnokságokon még rajthoz fognak állni. Ezek eredményeiről természetesen beszámolunk Facebook-oldalunkon.
A címlapkép forrása: The San Diego Union-Tribune