Meglehetősen foghíjas csapatversennyel folytatódott az andorrai világkupadöntő, ahol Norvégia lett az első, legyőzve Svájc csapatát, míg Ausztria magabiztosan verte a harmadik helyért Németországot. Bár a verseny beleszámít a Nemzetek kupájába, ott különösebben nem borított fel a viszonyokat, ha csak a házigazda Andorra hatalmas előre lépését nem számítjuk.
Hagyományosan a világkupadöntők pénteki napján, a gyors- és technikai számok közé ékelve rendezik meg az év egyetlen, világkupába és így a Nemzetek kupájába beszámító parallel csapatversenyt. Bár a világkupadöntő egyéni számaira szigorú kvalifikációs kritériumok vannak, a csapatversenyre bárki nevezhető, nem kell, hogy az adott csapattag bármely egyéni versenyen elindulhasson.

Ami a rajtlistát illeti, meglehetősen szegényes volt a mezőny, már-már a komolytalánság határált súrolta. Hiányoztak többek közt a világbajnok amerikaiak, és a VB-n bronzérmes kanadaiak, de a Franciák, vagy épp a svédek sem neveztek csapatot. Összesen 6 nevezés érkezett, közülük egy a házigazda Andorra részéről. Jelzésértékű, hogy még a miniállam sem nevezte egyszem kiemelkedő sízőjét, az óriásban holnap versenyző Joan Verdut. Mellettük Ausztria, Olaszország, Németország, Norvégia és Svájc nevezett csapatot. Utóbbi tavaly a párhuzamosan futó EK-döntőről hozott át egy juniorcsapatot, amivel megnyerték a versenyt. A svájciak idén is hasonlóan hekkelték meg a csapatversenyt – a juniorvilágbajnok Livio Simonet és Grob is a nevezettek közt szerepelt, inkább másodvonalbeli sízők mellett.

Mivel csak 6 csapat nevezett, így a Nemzetek kupája első két helyezettje, azaz Svájc és Ausztria automatikusan jutott elődöntőbe. Mellettük a Norvégoknak is szinte bérelt helye volt, miután Andorra ellenében kellett síelniük. A hazaiak becsületére legyen mondva, azt sem várta senki tőlük, hogy csapatot állít ki a versenyre, így a másfél másodperces hátrányok egész jónak számítottak, míg Stjernesund mindössze háromnegyed másodperccel előzte csak Medinát. A német-olasz párharc már szorosabb csatát ígért, pláne hogy az oalszok Bassinóval és Brignonéval felállva indultak. Erre fel mindkét klasszis kikapott, Dürr, illetve Hilzinger ellen. Az, hogy Sander kikapott, nem csoda, Filippo della Vite az olaszok egyetlen győzelmét szerezte a négy összecsapásból.

Az elődöntőben előbb Svájc-Németország meccset rendeztek. Itt Dürr csak századokkal verte Rastot, Simonet pedig elkalapálta Sandert. Ellenberger és Hilzinger késhegyre menő párharcot vívtak, a svájci győzelmével. Simonet remek ideje révén Straßernek nagyidőt kellett volna síelnie, és bár Bissiget meg is verte, Simonet idejétől bőven elmaradt, így Svájc jutott tovább a döntetlen állásból. A parallel csapatversenyeken rendre jól szereplő Norvégia egyből egy vereséggel kezdett, Ausztria ellen, igaz, Tviberg csak századokkal kapott ki Gritschtől. Haugan igen jó idővel győzött Gstrein ellen, ahogy Stjernesund is Scheibbal szemben. Így Pertl számára űridő kellett volna, de az osztrák hibázott, így Windingstad a 3 győzelmet is hozta a párharcban.

A kisdöntőben a németek abban bíztak, hogy Straßer, majd megverheti Gstreint, de előbbi hibázott, így az osztrákok 2-0-ra vezettek, köszönhetően Gritschk orábbi győzelmének. A folytatásban Dürr szépítésére lehetett számítani, de Scheib 3 századdal felülkerekedett, így a harmadik hely sorsa el is dőlt az utolsó párharc előtt. Ahogy az várható volt, a parallel világbajnok Schmidet kényszerűségből pótló Sandert megverte Pertl. Így Ausztria söpréssel hozta el a harmadik helyet.
A döntőben elsőre Stjernesund hozott magabiztos győzelmet Rast ellen, ráadásul hatalmas idővel, ami a későbbiekben is jól jöhetett nekik. Simonet gyorsan egyenlített Windingstad ellen, szintén nem rossz pályaidővel és zárult az olló a két csapat közt. Ráadásul Ellenberger is verte Tviberget, még ha időt tekintve nem tudta felülmúlni az elsőre kikapó Rastot sem. A képlet egyszerű volt: mivel az aggregált idők alapján Norvégia előnyben volt, így a győzelem mindenféle számolgatás nélkül a javukra billentette volna a döntetlen állást. Haugan hozta is a papírformát, fél másodperccel verte Bissiget.
A Nemzetek kupája élén nem történt különösebb felfordulás. Andorrát kivéve egyik csapat helyezése sem módosult. A házigazdák viszont léynegében önmagában a nevezéssel átugrották többek közt Nagy-Britanniát, Bulgáriát és Görögországot, akik idén VK-dobogóst is adtak.
Holnap férfi óriás-műlesiklással, illetve női szlalommal folytatódik a világkupadöntő programja.
Borítókép forrása: sciaremag.it