Izgalmas, érzelemdús finálét hozott a hölgyek utolsó szuperóriása. Mint azt a lesiklás után azért sejteni lehetett, Lara Gut-Behrami nyerte a szezonzárót, ezzel negyedik alkalommal hódította el a szakág kis kristálygömbjét. A napi dobogó megfelelt a szezon TOP3-nak is, Federica Brignone és Ragnhild Mowinckel állhatott fel a pódiumra. A verseny legnagyobb vesztese a nap előtt mégéllovas Elena Curtoni, aki visszacsúszott a tabella negyedik helyére. Az is eldőlt a mai nappal, hogy az osztrákok zsinórban két szezont zárnak kristálygömb nélkül. 2017 világbajnoka, 2019 lesikló szakági győztese, Nicole Schmidhofer ma búcsúzott el az élsporttól.
A soldeui Világkupa-döntő hetének legizgalmasabb napjához érkeztünk. Női Szuper-G-ben öten viaskodtak teljesen reális alapon a kristálygömbért. A tabellát vezető Curtoni nehéz helyzetben volt, mivel jól kivehető módon nem érzett rá az El Tarter nevű lejtőre, gyengén ment az edzéseken, tegnap pedig bukott a lesikláson. A másik véglet Gut-Behrami és Brignone, ők már a szerdai versenynapon is remekeltek. Ha fogadni kellett volna, akkor kettejük közül vártuk volna a végső győztest.
A 26 fős mezőny csonka volt, hiszen hiányzott a Kvitfjellben súlyos sérülést elszenvedett Romane Miradoli, valamint a vb előtt egy szerencsétlen mozdulattal szalagjait szakító junior-világbajnok Lara Colturi. Az összetettesek közül csak Vlhová vállalta fel a pluszindulás lehetőségét.
Az új-zélandi edző haladós, itt-ott izgalmasnak mondható vonalvezetést álmodott meg. Az égbolt a Pireneusok hegyláncaival csodálatos körítést nyújtott a viadalnak, más kérdés, hogy a bőven fagypont fölötti hőmérséklet idővel véleményessé tehette a lejtő állagát. Szerencsére nem dőltek el nagy dolgok a külső körülményeken.
A pályát két osztrák tesztelte elsőként, ez némi előnyhöz juttatta a többieket, kiemelten talán a kristálygömbre esélyes Hüttert. A kvitfjelli győztes Nina Ortlieb (19.) igyekezett a tegnapi balul sikerült lesiklás után mindent kisajtolni magából. Fent akadt pár bizonytalansága, az alsó részen már sokkalta védekezőbben síelt. Hamar kiderült, ez az alapidő nem bizonyult versenyképesnek. A két hete harmadik helyezett Franziska Gritsch (18.) fej-fej mellett haladt honfitársával, ami annak gyenge kezdése után nem volt hízelgő. Sebességgondjai támadtak a csúszós részen, a zárás mégis pár századdal jobban sikerült neki. Extrán jobb körülmények híján nem vitézkedtek valami jól az osztrák lányok… Kira Weidle futama csupán pár kanyarig tartott. Egy ugrás után szerencsétlenül fog talajt. Eleinte úgy tűnt, valahogy ki sikerült rugóznia, végül a kompresszió a hálóba vágja. Kicsivel később talpra tudott állni. Kajsa Vickhoff Lie (9.) bődületes alaptempót diktált, előnye hamar túllépte a fél másodpercet, már-már az egy egészet közelítette. A technikás kanyarokban gyakorta lecsúszkált, a záró ugrató előtt pedig be kellett fékeznie. Élre állt, de igencsak kétoldalas futammal. Joana Hählen (15.) súlyos tizedeket szedett be fent a norvégtól, aztán hiába pörgeti magát határon, a kanyarívek ritkán sikerültek optimálisra.
A kristálygömbre esélyesek csoportjából Federica Brignone (2.) siklott le elsőként. Neki aztán tényleg nagyot kellett síelnie, tudta ő ezt pontosan. A címvédő nyitánya Hählen színvonalát idézte, a sebességgyűjtés nem sikerült optimálisra, aztán a kanyarokban extrán teljesített. Egy komplett másodpercet osztott ki a harmadik szektorban, végtempójára sem lehetett panasz. Gyakorlatilag a tegnapi futamot ismételte meg. Fel volt adva a többieknek a lecke! Corinne Suter (4.) döntően a technikás harmadik szegmensben maradt el az olasztól, ott nem tudta oly dinamikával vezetni a léceit. Összességében nem kapott többet pár tizednél, végtempója rendben volt.
Ragnhild Mowinckel (3.) a norvég női alpesi sízés első kristálygömbjéért startolt el. Közel tartotta Brignonét a csúszós és a kanyaros részeken is, egy fent elkövetett rontása, egy megbillenés érintette érzékenyebben. Vezetnie kellett volna, de negyed másodperccel kikapott az olasztól, aki ezzel egy ellenfelet kihúzhatott a listából. (Feltéve, hogy az első két hely valamelyikén végez.) Mirjam Puchner (16.) az első kanyarok egyikében nehéz helyzetbe került. Erre mondaná az osztrák szakzsargon, hogy „Schrecksekunde”. Nagyot mentett, egy lábbal. A kanyarívei messze voltak az ideálistól, folyton lecsúszkált, így felejthető idényzárást könyvelhetett el.
Lara Gut-Behrami (1.) számára elég egyszerű volt a helyzet matematikailag. Ha átveszi a vezetést, két riválist kipipál, s Fede’ csúszását elnézve akár már a kristálygömböt is kezébe adhattuk volna. Épp az olasz remeklése miatt extrán kellett mennie. Ez megvalósult, már olyan értelemben, hogy remekül felmérte a lejtő, főleg a puhább hó nyújtotta lehetőségeket. Végig a határon ment, de úgy, hogy eközben egy pillanatban nem rezzent meg lába. Alighanem hozta a közel tökéletest, 22 századdal átvette a vezetést. Rajta tehát nem múlt, innentől fogva még kettő vetélytársat kellett kiszurkolnia.
A világbajnok Marta Bassino (8.) nem tartozott közéjük. A második szektorban nagy hátrányt gyűjtött össze, egy szűk fordítónál nagyon széles ívre került, majd a kulcsfontosságú harmadik szektorban elmaradt a kanyardinamika. A helyezés mondjuk így sem volt rossz. Mikaela Shiffrin (14.) finoman szólva nem síelte élete menetét. Már a nyitószektorban összeszedett 8 tizedet, s a továbbiakban sem engedte úgy léceit, mintha… mintha ez egy téttel bíró versen lett volna a számára. Stephanie Venier (17.) sem tudta tartani Gut-Behrami tempóját a nyitószektorban, s ezt követően is több kanyart szélesen oldott meg. Egyszer volt Kvitfjellben kutyavásár…
Na, de nem is róla szólt ez a nap osztrák szempontból, sokkal inkább Cornelia Hütter (6.) miatt ültek le sokan a tévé elé nyugati szomszédunkban. A verseny előtt minimális, 7 pontos hátránnyal követte Larát, vagyis ha futamával felülmúlja a svájcit, tényleg már csak Curtoni miatt kellett volna izgulnia. Erős vetélytárs volt, jó darabig tartotta a svájci tempóját, a harmadik szektorban aztán alább hagyott a dinamika, ott eldőlt minden, hiszen fél másodpercet kapott. A lankára elfogyott belőle a kraft, a (napi és szezon) dobogónak is búcsút mondhatott. A 15-ös rajtszámmal érkezett a szakági éllovas, vagyis végképp minden eldőlt. Elena Curtoni (10.) előnye egy híján húsz pont volt, vagyis feltétlenül meg kellett volna előznie Gutot. A többiekben ekkor már nem nagyon bízhatott. Az első szektorban érződött a tegnapi bukás hatása, nem mert annyit vállalni, mint szerdán. Az ottani 4 tizedes hátrányból már csoda kellett volna a feltámadáshoz, ami azzal együtt sem valósult meg, hogy a lejtő középső részén húzott pár pazar kanyarulatot az olasz. Curtoni csupán az aktuális 8. helyre ért be, vagyis minden eldőlt: Gut-Behrami lett a szezon bajnoka, Brignone és Mowinckel pedig dobogóra fog állni!
Na jó, fent várakoztak még tizenegyen, de egyszerűen nem volt a verseny képében a fordulat. Tessa Worley (12.) hozta azt, amit előzetesen várni lehetett tőle, vagyis kevésbé vad lesikló rész után a kanyarokban remekül érezte magát. Sofia Goggia (7.) szilárd menetet tett le az asztalra, vagyis nem vállalta fel a szokott kockázatot, de legalább nem került a kiesés szélére. Érdekes módon a kanyarokban ma meggyőzőbb volt. Michelle Gisin (5.) az idén látottak fényében remekül szerepelt. Szilárdan állt lábain a huplik közepette, jó íveken utazott, s bár a kanyarokban volt egy-két kiszélesítése, panasz nem lehetett mai szereplésére. Jasmine Flury (13.) egyáltalán nem érezte magát komfortosan a lejtőn, rendre sokat kapott minden szektorban. Egyes sajtóinformációk szerint Ramona Siebenhofer (23.) jövő héten bejelentheti visszavonulását. Nos, a tegnap krónikus hátfájás miatt lemondott lesiklás után ma sem alkotott maradandót. Semmi sem jött össze neki, szűk 4 másodperccel a tökutolsó helyre került. Nagy volt az integetés a célban, a döntését napok múltán megtudjuk.
Alice Robinson természetesen a végsőkig feszítette a húrt, egy fenti mentést követően aránylag stabilan uralni kezdte léceit, egészen a nyújtott kanyarokig. Az utolsó ugratónál aztán elérte végzete, pályán kívülre landolt. Laura Gauché (11.) alapvetően rendben lévő menetének gyenge pontja a harmadik szektor volt, ahol nem igazán találta az arany középutat. Wendy Holdener (21.) féltávig előkelő helyen állt, aztán komoly gondjai voltak, kis híján múlt, hogy nem jutott Robinson sorsára. Ilka Štuhec (22.) becsületből teljesítette a feladatot, de egyáltalán nem akart sokat a mai naptól, míg Petra Vlhová (20.) összetett pontszáma jogán ismerkedett egyet élesben a pályával.
Nicole Schmidhofer (24.) kiérdemelt búcsúmenetével zárult a verseny. 2017 világbajnoka és a 2018/2019-es szezon lesikló bajnoka nem tudta felépíteni magát súlyos sérülése után, elmondása szerint a régi reflexek nem akartak visszajönni, a félelem annál inkább. „Schmici” valamiféle tiroli népviseletben, manósapkával, inggel és barna alsógatyával – sűrű megállások, gratulációk közepette – teljesítette utolsó pályáját. A célban pedig vastaps várta az osztrák női csapat utolsó bajnokát.

Lara Gut-Behrami 37. győzelmét aratta a Világkupában, amivel beérte a női ranglista 7. helyén Marlies Schildet, egyben túlhaladta a Raich-Svindal párost. Még öt siker választja el Anja Pärsontól. Ami a Szuper-G-t illeti, egy híján húsz triumfálásnál tart, a jelenleg aktív sízők közül Odermatt van hozzá a legközelebb a maga tíz sikerével. Ötre van a Herminatortól, és kilencre a csúcstartó Lindsey Vonntól.
Lara karrierje negyedik kis kristálygömbjével gazdagodott, mindegyiket szuperóriásban szerezte (2013/2014, 2015/2016, 2020/2021 és 2022/2023). E vonatkozásban beérte a szakág legeredményesebb svájci sízőjét, Pirmin Zurbriggent, valamint a 80-as, 90-es évek fordulóján domináns Carole Merle-t. Ha valahogy behúzna még egy idényt, akkor a csúcstartók (Seizinger, Vonn, Maier és Svindal) klubjához csatlakozna be ötödikként.
Nem volt ez egy tökéletes idény Larától, a két győzelem és négy dobogó a legerősebb számában nem túl acélos szereplés, ugyanakkor mindenki másnak volt több teljes betlije a télen, amikor pedig kellett, ő tudott újítani. Soldeun pedig a rutin diadalmaskodott. Elmondása szerint a szezon közepén elhatalmasodott rajta a visszavonulás gondolata, de mi nagyon reméljük, még sok évig láthatjuk őt versenyezni. Mai száz pontjával szinte biztosan a TOP3-ban zárja a telet összetettben – karrierje során negyedik ízben.


Forrás: Aftenposten
Federica Brignone 16. dobogós helyét szerezte meg Szuper-G-ben. Két második helyen zárt szezon után tavaly kezébe vehette a trófeát, idén pedig újra az ezüstérem került nyakába az idényzáró. Az első Sankt Anton-i győzelmén kívül még két második helye van, jelezvén, hogy nála sem volt fenékig a tejfel a télen. A nőknél is mindinkább extravagánsabb SG-tűzés egy egészen új szemléletű szakág felé vezetett, ez már tisztán látszik.
Ragnhild Mowinckel hetedik pódiumánál tart, ami a szuperóriást illeti. Bár a történelmi kristálygömb – egyelőre nem realizálódott – így is egyéni legjobbját hozta, hiszen korábban még sosem végzett TOP3-ban összesítésben, legyen szó bármelyik szakágról. Tavaly Szuper-G-ben és összetettben is negyedikként zárt.
Holnap déltől a mix-csapatversenyt rendezik Soldeun, ami a Nemzetek Kupája összevetésébe bele fog számítani.

A címlapkép forrása: 24UR