Štuhec még a végén odapirított egyet a négyszeres lesikló bajnok Goggiának

Ilka Štuhec meggyőző sikerével ért véget a lesikló idény a Világkupában. A kétszeres világbajnok szlovén parádés tempóban tolta végig menetét, így bő fél másodperccel verte meg a szezont nyerő Sofia Goggiát. Lara Gut-Behrami idei első lesikló dobogója jó ajánlólevél a holnapi sorsdöntő Szuper-G-futam előtt, különösen úgy, hogy riválisai a negyedik Brignonét kivéve gyengén szerepeltek ma. Elena Curtoni például bukott, így dacára annak, hogy csak a 13. helyet szerezte meg, egyetlenegy pontos előnnyel Corinne Suter végzett a tabella 3. helyén.

Mi tagadás, sok nyitott kérdés nem maradt a szezonzáró a „királynői számban”, vagyis lesiklásban. Sofia Goggia önmaga természetességével húzta be újabb szakági elsőségét, s Ilka Štuhec szezonmásodik helye sem forgott veszélyben. Egyedül az idénybronz tulajdonosát övezte kétség, Curtoni és Suter között egy híján húsz pont feszült. Szigorúan matematikai alapon még öten pályáztak a harmadik pozícióra, esetükben ez kötelező győzelmet, ill. Ortliebnál minimum második helyet feltételezett. Az edzések fényében ez utóbbi benne volt a levegőben, hiszen a vb-től kezdve remek formába lendült osztrák leányzó egy második hely után nagyon megnyerte a keddi edzést.

Ami a kvalifikáltak névsorát illeti, minthogy holtverseny alakult ki a tabella 25. helyén, elvileg 26 síző került volna a mezőnybe ily módon, ám előbb a gyermeki áldás elé néző Tamara Tippler (25.), majd Mikaela Shiffrin (7.), az utolsó pillanatban hátfájdalmai miatt Ramona Siebenhofer (23.) mondta vissza a részvételt. A megmaradt huszonhárom sportolóhoz összetett pontjai jogán Marta Bassino, valamint a junior-világbajnok Stefanie Grob csatlakozott.

Forrás: Aostasera

Az időjárás tökéletesnek volt mondható, esetleg a szikrázó napsütés, valamint a férfi verseny negatív hatásaitól, nevezetesen a viseltesebb ideális ívektől kellett tartani. Joana Hählen (12.) az ugratóknál bizonytalankodott, nem igazán volt képes a kék vonalak közt maradni. Sebessége speciel nem tűnt rossznak. Federica Brignone (4.) túlhúzta a fölső ugratót, attól eltekintve szép tiszta íveket húzott, ami alapvetően a tempó alapja ezen a lejtőn. A svájci gyenge szektorában fél másodpercet osztott ki neki. Isabella Wright (7.) az edzéseken ráérzett a lejtő adottságaira. A felső szektort sokkalta magasabban abszolválta, mint Fede’, ami súlyos tizedekben nyilvánult meg. A küzdelmesebb kanyarok remek sebességében, no s persze gyengébb technikájában gyökereztek. Négy tizedes előnye így csapott át egytizedes hátrányba. A bátorságon múlt mindent fent, Breezy Johnson (6.) márpedig nincs híján ennek. Hatalmasat repült, jelezvén irdatlan vehemenciáját. Nála már háromnegyed másodperces előnyt jelzett a stopper. A technikás részen el is adta mindet, túl direkt íveken húzta meg a kanyarokat. Laura Gauché (9.) a hétfői tréninget nyerte, s tegnap sem ment rosszul. Nála kevésbé volt átütő a tempó, nagyjából 10 méterrel ugrott rövidebbet az amerikaiaknál, cserébe jóval konszolidáltabban oldotta meg az ugratót. Nála a passzázs sikerült gyengére, túlcsúszása az addig remek sebességének nem tett jót, mindkét amerikaitól kikapott.

Forrás: Appenzeller Zeitung

Kajsa Vickhoff Lie (8.) a fenti lankásabb részen meglehetősen keveset vert Brignonéra, aztán pedig hiába oldotta meg stabilan a letörést, a lent kiváló olasz ellen nem volt esélye. Lara Gut-Behrami (3.) kettős célokkal vágott neki a mai napnak. Egyrészt újabb ismerkedésként fogta fel a napot, másrészt nyilván nem akart végletekbe menni, hiszen a lényeg csütörtökön következik. E tekintetben bizakodásra okot adóan szerepelt. Nem volt rossz szektora, sebességtartásban, technikában és ezúttal vagányságban sem volt hiány nála. Tükörtiszta íveket húzott, két tizeddel került a lista élére.

A kulcs a több vehemenciában volt keresendő, e téren volt verhető Lara. Kira Weidle (9.) jó három tizedet vert rá a lejtő első felén, a letörésre kialakított fordítónál viszont nagyon lecsúszott az optimális ívről. Túl korán fordult, fékezéssel korrigált. A négy évvel ezelőtti soldeui lesiklás győztese, Mirjam Puchner (5.) következett. Az ugratónál kellett a kézmunka, egy pillanatra kilendült egyensúlyából. Sokat kockáztatott, ami két nagy hibához vezetett. Weidle rontását kopírozta le, de még az előtte lévő kanyarnál is voltak gondjai a léctartással. Egy századdal így is Johnson előtt, vagyis az aktuális dobogón maradt.

Forrás: Gol.hr – Dvernik

Ragnhild Mowinckel (11.) ugyanúgy a nyugodtság szobraként oldotta meg a lejtő felső részét, mint Lara. Aztán viszont a traverzen megremegtek lábai, onnantól fogva nem volt esélye jó eredményre. Ilka Štuhec (1.) nyitánya az amerikaiakat idézte fel. Fergeteges sebesség mellett is működött az aerodinamika, szilárdan tiszta maradt végig, a kritikus kanyarokban is. A 8 tizedes előny szinte űridőt sejtetett, s reálisan csak egyvalaki maradt, aki képes eme dimenzióra. Corinne Suter (13.) szép magas testtartásban tudta le futamát, ez elégtelen tempójából fakadt. Fent az egyik nyújtott kanyarulatban rettentően lesodródott. Nina Ortlieb a kék vonalon túl, de legalább rendezetten landolt az ugratóról. A meredek volt az erőssége az edzéseken, ott tartotta a szlovént, nagyjából egálról az utolsó fordítónál balanszproblémái voltak. Nem tudott lécein maradni, a védőhálóig csúszott, semmi baja nem esett. Valós esélyei voltak, de ehhez nagyon sokat kellett kockáztatnia.

Forrás: Corriere

Sofia Goggia (2.) felső szakasza nem nézett ki jól, nyugtalannak tűnt minden mozdulata. Tisztaságban meg sem közelítette a szlovén éllovast, egyedül határozott fordítóját és pazar végtempóját lehet kiemelni. Igaz, ennyivel simán befért a második helyre. Elena Curtoni kis híján eldobta kristálygömbös esélyeit a fenti ugratónál. Eleve mélyen mozdult el a talajtól, s hiába korrigált, esés lett a vége. Mégpedig egylábas, de szemre nem hajlott rosszul bal támasztéka, hamar belassította csúszását. Jelezte, nem történt baja.

Nehéz volt elképzelni, hogy reklámszünet után bárki dobogó környékére érjen. Ami érdekesebb volt, hogy Curtoni kiesésével a per pillanat sereghajtó Suter maradt a tabella harmadik helyén. Viszont egyetlenegy pontos előnnyel, vagyis ha még valaki elébe kerül, az olasz nyakába kerül a bronzérem. (Holtversenynél Curtoni egy szem futamgyőzelme döntött volna.) Laura Pirovano (18.), majd Michelle Gisin (16.) bizonytalan ívhasználattal Suter mögé került, akárcsak a küzdelmes futamot zárt Priska Nufer (17.). A valódi veszély papíron ezután következett. Cornelia Hütter (19.) nem kapott jó rajtszámot, a vájatok rendesen dobálták léceit, s kezdettől fogva érződött, holnapra tartalékol. Jasmine Flury (14.) világbajnokként fejezi be a szezont. Csücskös volt, hat századdal szorult csupán Suter mögé, döntően amiatt, hogy rendesen megbokrosodtak lécei a köztes passzázson. Nicol Delago (15.) érthetően motiváltan vágott bele a feladatba. Egy pocsék szezon végén mutatott volna valami reménysugarat, ezzel Curtonit is segítve. Nem sikerült, a kulcskanyarokat nagyon elrontotta. Stephanie Venier (20.) nem alkotott maradandót, ment az utolsó helyre.

Forrás: Blick.ch

Innentől fogva már csak hárman maradtak. Christina Ager (21.) senkit nem előzött meg, ilyetén nehéz megérteni, mi végre fordított hátat az EK-finálénak, ahol jó esélyei voltak az összetett győzelemre. Még ha nyilván nagy megtiszteltetés a lesikló mezőny krémjében szerepelni. Marta Bassino (23.) rondán kacskaringós íveken haladt lejtmenet, ő már 3 és fél másodpercen túli hátrányt szedett össze. Zárszóként Stefanie Grob (22.) mutatkozott be 18 esztendősen a Világkupában, már ami a lesiklást illeti. Kanyarjai szépen sikerültek, a két ugratónál érződött igazán a tapasztalat hiánya. Bassinót legalább megelőzte.

Részletes eredménylista

Forrás: Blick.ch

Az előző szezonokban leszállóágban lévő Ilka Štuhec és az igazi élsízővel jó régen kooperáló Kästleházassága meseszerűen alakult. Az idei mérlegük: két VK-győzelem, négy VK-dobogó, vb-6-hely, s persze a szezonezüstérem. Összességében tízedik sikerét aratta a Világkupában Slovenj Gradec büszkesége. (A település német neve egyébiránt Windischgrätz, de ettől az apróságtól még így március 15-én is eltekintünk. ;)) Ha minden igaz, pontosan 30. alkalommal állt dobogóra lesiklásban Sofia Goggia, ugyanez a szám Lara Gut-Behrami esetében egy tízessel kevesebb. Utóbbi egy éve januárban, Zauchensee-n végzett TOP3-ban, pontosabban győzött.

Forrás: Tuttosport

Sofia Goggia dominanciája kétségtelen, a kilenc megrendezett lesiklásból ötöt megnyert, ehhez jött három 2. hely. Előnye csaknem kétszáz egység lett, nincs miről beszélni. 2018, 2021 és 2022 után negyedik alkalommal hódította el a szakág kis kristálygömbjét, ezzel olyan neveket ért be, mint Katja Seizinger, Michela Figini, vagy a férfiak vonatkozásában két svájci legendát, Feuzt és Cuche-t. Habár a konkurencia azért kezd felnőni nagyságához, nehezen képzelhető el, hogy a Götschl- és Klammer-féle lépcsőfokot, az ötödiket még ne tudná meglépni a 31. életévét taposó bergamói klasszis. Štuhecet fentebb már méltattuk. 2017-es kristálygömbje óta zárta újra dobogón a szezont. Idei visszatéréséről mindent elmond, hogy az előző három idényben két 14. és legutóbb egy 21. helyre volt csak képes. Corinne Suter bronzérmét köszönheti négy dobogójának, s elsősorban a mezőny hektikus voltának. Sok volt a betli az elit körében, a svájci például háromszor zárt tízen kívül, a cortinai dupla hétvégén pedig nullázott. Akárhogyan is, de zsinórban negyedik szezonját zárja dobogón – egy elsőség és két második helyezés után.

Holnap szuperóriás-műlesiklással folytatódik a VK-finálé hete. Mégpedig valódi izgalmakkal, hiszen öten pályáznak a kristálygömbre. Összetettben Gut-Behrami visszavette a második helyet Vlhovától, s ha a holnapi versenyen nem ront nagyobbat, legalább a dobogót képes lehet bebiztosítani.

A címlapkép forrása: TVP Sport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s