Megtört a jég: megszületett a VK-idény első osztrák sikere a nőknél!

Cornelia Hütter egyetlen századdal diadalmaskodott a kvitfjelli (első) Szuper-G-n, megelőzve Elena Curtonit, aki 8 pontocskával átvette a vezetést a szakági tabellán. A mai harmadik Gut-Behrami áll a második helyen, míg a pontverseny eddigi éllovasa, Mowinckel ma kiszorult a TOP10-ből, ám hátránya így sem több 20 pontnál. Hütter 21, Brignone 32 ponttal van elmaradva: vélhetően közöttük dől majd el a kristálygömb sorsa. Mikaela Shiffrin a 4. helyen zárta a napot, az újdonsült második Gut-Behramival szemben 39 pontra van szüksége ötödik összetett elsőségéhez.

A Világkupa-szezon utolsóelőtti klasszikus értelemben vett hétvégéjét rendezik meg a hölgyeknek a norvégiai Kvitfjellben. Az alkalom pikantériáját az adja, hogy legutóbb 20 éve, 2003-ban versengtek a szebbik nem képviselői az anno Bernhard Russi által megálmodott Olympiabakkenen. Akkor Renate Götschl vitte a prímet. Az sem elhanyagolható körítést adott ezeknek a napoknak, hogy a tabellán több mint 700 pontos előnnyel rendelkező Mikaela Shiffrin ötödik összetett elsőségének bebiztosítására lehetetett felkészülni a messzi északon.

A mai Szuper-G-t a múlt heti ködbe borult Crans-Montanai viadal pótlásaként tartották meg. A szakági pontversenyt a hazaiak ásza, Mowinckel vezette, ám mögötte négyen is száz ponton belül álltak, ami három futammal az idény vége előtt nem számít érdemi differenciának.

Forrás: Skiweltcup.TV

A mai nyomvonalat a franciák trénere, Marco Viale állította össze. Egyik legfőbb esélyesük, Romane Miradoli az első edzésen történt esése után elhagyta az országot. Az első médiainformációk szerint súlyos a sérülése, keresztszalagját szakította. Nem szerepelt a nevezettek listáján a világbajnoknő neve. Marta Bassinót családi tragédia érte, sógornője, az egykori sífutó Sara Fino elhunyt – vélhetően szívleállás következtében, 30 éves korában. Azonnal hazautazott a csütörtöki edzés végeztével, könnyen lehet, hogy őt már nem látjuk idén versenyezni.

A mínuszokkal nem volt probléma az 1994-es lillehammeri olimpia helyszínén, s minthogy komoly hózáporok sem zavarták a pályamunkások dolgát, masszív minőségű havon síelhettek a lányok. A lejtőt kísérő fenyőfák, az eleve változóan felhős égbolt, s persze a Kvitfjellre eleve jellemző gyors napállásmozgás meglepő fordulatokkal kecsegtetett.

Tessa Worley (6.) próbálta ki elsőként a lejtőt. A nyújtott kanyarokban akadt pár mélyre kerülése, az ugrató sem volt optimális, egyébként kulturáltan teljesítette a távot. A szemre tetszetős menet Szuper-G-ben mindig véleményes, nagy kérdés a sebesség. Nicole Schmidhofer (13.) sokkal nagyobb tempót vitt a lejtő felső részébe, ez már elkalimpált ugratójából is meglátszott. Többtizedes előnye aztán hamar hátrányba fordult, ehhez egyetlen bukóteres affér elegendő volt. Ramona Siebenhofer (16,) ívhasználata kevésbé tűnt erőlködésnek, ezzel együtt a kanyargósabb szakaszon súlyos tizedeket szedett be a franciától. Jasmine Flury (11.) szebb íveket húzott odafent, ami egyértelműen a két osztrákénál alacsonyabb tempóból fakadt. Kompakt kis menetet rakott össze, érdemi hibája, de kiemelkedően jó szektora sem volt. Kira Weidle (12.) végtempója kielégítően jó lett, az ominózus ugratónál viszont nagyot kellett korrigálnia, amire ráment dinamikája.

Forrás: OA Sport

Elena Curtoni (2.) nyitotta az élmenők sorát. Ügyelt a kanyardinamikára, s ő rendelkezik annyi technikával, hogy nagyobb korrekció nélkül meghúzza az íveket. A sebességtartásban sem szenvedett hiányt, így bő 3 tizeddel átvette a vezetést. Honfitársa, Federica Brignone (5.) szintén harcban van a kis kristálygömbért. A tempógyűjtő szakaszon, tojástartásban elmaradt Elenától, lényegében az ott elbukott kéttizedét cipelte végig a célvonalig.

Forrás: SkiActu.ch

Lara Gut-Behrami (3.) felettébb jó formát mutatott az edzéseken, a hölgyek számára vadiúj lejtő szintén előnyére válhatott. Pár kanyarban kevesebbet vállalt az olasznál, talán ez az aprócska nüánsz jelentette a különbséget. Mikaela Shiffrin (4.) bombasztikus rajtot vett, a négytizednyi fór olyan mértékű sebességgel párosult, amit nem lehetett normális ívvel lehozni, illetőleg az igazán meredeken muszáj volt visszafognia magát. Csökkent az előny, a végén pár századdal Lara mögé szorult az amerikai. Corinne Suter (9.) kezdőgyorsulása közelítette Shiffrinét, a passzázson aztán igyekezett magasról fordulni, amiért rossz kompromisszumot kötött sebesség terén. Michelle Gisin (18.) szokatlanul rendezetlen sízést mutatott. Többszöri alkalommal meglovagolta kapukat, a sok bizonytalanság újabb felejthető menetet eredményezett. Mirjam Puchner (9.) jelentős sebességgel és majd’ négytizedes előnnyel vágódott az igazán komoly rádiuszú részhez. Ott már közel sem áll komfortosan lábain, csaknem egy másodpercet otthagyott.

Forrás: ABC Nyheter

Ragnhild Mowinckel (14.) komoly megingásokkal abszolválta a fenti, szűkre tűzött kapukombinációt, a bukóteres affértól fogva nem volt esélye ma jó eredményt elérni. A szakági vezetésről lemondhatott. Cornelia Hütter (1.) visszafogta magát az elején, cserébe jó lendülettel tudta le a felső két szektort. Ezután fokról fokra emelt a tempón, a végére egészen váratlan szinten verte agyon Curtoni szektoridőjét. Egyetlen század döntött összességében, a záró lankán látottak fényében megérdemelten. Sofia Goggia természetesen komoly tempót diktált, mihez mérten nem is tűnt zaklatottnak. Nagyjából másfél tizednyi előnynél az ugratóra túl szélesen fordult rá, így esélye nem volt pályán belül talajt fogni.

Forrás: DerStandard

A reklámszünet után rögtön jött még egy kieső. Tamara Tippler ugyanott búcsúzott, mint Goggia, annyi különbséggel, hogy nála inkább a mélyre kerülés okozta a problémát. Laura Gauché (21.) menete az ugratót megelőző passzázst kivéve lendülethiány jellemezte, Joana Hählen (20.) egy fent jócskán lekésett kanyarral megalapozta középszerű teljesítményét. Ugyanezt a dimenziót ütötte ma meg Kajsa Vickhoff Lie (19.), majd Alice Robinson (21.). A vb-bronzérmes norvég bátran engedte a léceit, a passzázson szenvedett meg igazán a lécváltással, a végére pedig nagyon belassult. Az új-zélandi hozta vagány, ámbár hibákban hemzsegő menetét.

Ilka Štuhec (35.) fejlődő tendenciát mutató SG-teljesítményébe nem illett bele mai szereplése, Wendy Holdener (17.) ugyanakkor egészen acélos tempót mert diktálni. Ariane Rädler térdfájdalmai miatt visszalépett a versenytől, így a svájci után sorrendben Roberta Melesi (25.), Breezy Johnson (28.), Nadine Fest (30.) és Nina Ortlieb (29.) következett – mint a helyezési számukból kiderül, egyikük sem váltotta meg a világot. Pedig bőven volt még a pályában. Laura Pirovano (15.) a nyitányon és az ugrató környékén igazolta ezt leginkább, osztrák részről Stephanie Venier (9.) gyakorlatilag a lejtő teljes hosszában elittempót diktált. Priska Nufer (23.) közepes futama zárta az első harmincast.

Franziska Gritsch (31-essel a 7.) önmagát is meglepve nagyon hatékonyan csúszott lécein, egyedül az ugratót megelőző kanyarkombinációt bánhatja. Zárószektorát például csak Hütter múlta felül. A pontszerzők között zárt még Christina Ager (32-essel a 26.), Valérie Grenier (32-essel a 24.), s végül Emma Aicher (34-essel a 27.). Igen, az utolsó tizenötből ez már senkinek sem sikerült. Öten estek ki ekkortájt, a legjobb tudomásunk szerint sérülés nem történt.

Részletes eredménylista

Forrás: ceskenoviny.cz

Cornelia Hütter kapcsán már vb-bronzérme alkalmából leírtuk, mekkora elégtétel a számára annyi súlyos sérülés, keserű bukás után. Legutóbbi VK-sikeréhez nem kell olyan sokat visszamenni az időben, a tavaly januári garmischi szuperóriáson ugyanakkor Brignonéval holtversenyben végzett élen. Szólóban eddig kétszer győzött, a 2016-os lenzerheidei szezonzárón Szuper-G-ben, majd egy évre rá a decemberi Lake Louise-i lesikláson. Elena Curtoni tucatnyi VK-dobogónál tart, s kis különbséggel átvette a vezetést a szakági pontversenyben. Előnye mindösszesen 8 pont Lara Gut-Behrami előtt, aki immáron 32. pódiumát szerezte csak Szuper-G-ben. Mint a tabella mutatja, öten pályáznak szinte azonos eséllyel a kis kristálygömbre, de egy csoportos vasárnapi fejreállás esetén még Shiffrint sem lehetne leírni. S ha már az amerikai, pusztán matematikai alapon írjuk le, hogy amennyiben holnap legalább a hatodik helyen végez, bebiztosítja ötödik összetett elsőségét. Gyakorlatilag 39 pontra van szüksége 8 verseny alatt Gut-Behramival szemben.

A címlapkép forrása: Laola1

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s