Kettős svájci győzelmet hozott a férfiak szuperóriás-műlesiklása a Sankt Antonban zajló junior-világbajnokságon. A roppant technikás pálya sorra szedte áldozatait, csaknem a mezőny fele elvérzett a lejtőn. Bányai Attila nem tartozott közéjük. Abszolút sorrendben a remek 20. helyezést szerezte meg, míg az U18-as kategóriában újabb bronzéremmel gazdagodott. A kombinációs csapatversenyben olasz siker született. Úry Bálint lendületes sízésével nem ért célba.
A fiúk versenyének összefoglalóját a végén kezdenénk. A komplikált tűzésű pálya alaposan megrostálta a mezőnyt. A 71 indulóból mindössze 34-en tudtak lejönni a pályán. Még az éles futamok előtt az utolsó elősíző bukott, nem volt jó ómen…
Nicolas Macheret kezdőemberként nagyon korán búcsúzott. Keményen támadta a kapukat, ami nem bizonyult jó döntésnek, mert esélye nem volt beférni a szűk fordítóba. Jay Poulter (19.) rengeteg túlcsúszással, nem versenyképes idővel ugyan, de leért. Denis Corthay őrült agilitással viseltetett, a középső szektorban ért véget neki a dal. A banánkapút követő piros kapuba esélye nem volt beleférni. A kiesők zöme itt búcsúzott egyébként, ott muszáj lett volna ésszel menni. A svájci fiatalember dühében tombolt egy sort a célarénában. Charles Gamel Seigneur (14.) rengeteg necces kanyar árán megélte a célvonalat, majd zsinórban négyen estek ki idejekorán. Az osztrákok (Tritscher és Walch) a fenti szűk kanyarkombinációban búcsúztak, a lesikló bajnok Rok Aznoh szűken még megoldotta a középső piros akadályt, ő a következőn került pályán kívülre. Gregorio Bernardi nyilván kaphatott instrukciókat, ennek jegyében fent óvatosan haladt, aztán a szokott helyen ő is besokallt. Luis Vogt (12.) óriási mentésekkel kompenzálta a gyötrelmesen rossz íveket. Leért ugyan, de éremben ma sem reménykedhetett. Marco Abbruzzese (7.) valamivel tisztább nyomvonalon haladt, csak az utolsó szektorban kiosztott 1 másodpercet a németnek. Tollef Haugen (18.) konszolidált sízéssel viszonylag simán elérte a célvonalat, időeredménye kevésbé volt acélos.

Forrás: Magyar Sí Szövetség
Lenz Hächler (2.) rodeózását siker koronázta. Bukóteres akcióival együtt tartotta sebességét, magabiztosan verte az olaszt. A norvég Sandvik az említett passzázson került rettentően mélyre, esélye nem volt befordulni. Vincent Wieser (3.) volt az első síző, aki végig kék vonalon belül tudott maradni. Ezért persze itt-ott kompromisszumokat kellett kötnie. A vezető helytől 8, a győztestől 11 század választotta el. Livio Hiltbrand (1.) különösen a záró szektorban pörgette fel a mozgását, az utolsó érdemi kanyart ugratva oldotta meg. Lényegében jobb végtempójával nyerte meg a verseny, ugyebár három századdal. Ezután – írd és mondd – egy hatos kiesési sorozat következett. Lukas Broschek kiváló részidő után sokallt be a középső szektorban, a francia Alban Elezi Cannaferina két masszívan zöld szektoridő után fordult túl a szokásos helyen. Az érmesekre ténylegesen a norvég Simen Sellæg (4.) jelentett veszélyt. Sok kockázatot vállalt, valahogy minden kapuba befért, két századdal szorult a bronzérmes Wieser mögé.
Bányai Attila (20.) okosan és technikásan síelt, sokat elárul teljesítményéről, hogy éppen ott ment a legjobban, ahol a mezőny zöme búcsúzott. Nem kapott két másodpercet a győztestől, ez bizony jó kiindulási pont volt a kombinációs szlalom előtt. Attila az U18-as kategóriában bronzéremmel gazdagodott.

A szlalompálya is szép számban szedte áldozatait, mindössze 14 célba érő volt. Sajnos Úry Bálint is a kiesik listájára került. Pedig jó lendülettel síelt, másodpercen túli előnnyel vezetett a svéd ellenféllel szemben. Nem sokkal a cél előtt megdobta a kompresszió egy vertikális stanglinál. Egy TOP10-helyezés ment el…
A legjobb tízre fordulva már a Bråken (7.) vezette norvég csapat állt az élen, többek közt azért, mivel olyan klasszisnövendékek búcsúztak, mint a junior-szlalom ranglista éllovasa, Ax Swartz, majd a francia Azzolin. Nickco Palamaras (2.) nagyon stabil sízést mutatott be, amivel nemcsak a vezetést vették át a németek, hanem ezüstérmet nyertek vele. Tapanainen révén egészen jó kiindulási helyzetbe kerültek a finnek a szlalom előtt. Eduard Hallberg (5.) egészen az utolsóelőtti akadályig vezetésre állt, ott azonban elemelkedett a hóról, teljesen belassult. Corrado Barbera (1.) részéről papíron elvárás volt a vezetés átvétele. Remek ritmikával húzta az íveket, kétség nélkül került élre az olaszok párosa. Az osztrák reményeket előbb Kilian Pramstaller (6.) éltette. A meredeken sok élt használt, még az aktuális dobogóról is lecsúszott. A norvég Sandvik Szuper-G után szlalomban is kiesett, nyerő helyzetben lépett stanglira. Jakob Greber (3.) volt a hazaiak utolsó esélye az éremre. A végét kivéve jó dinamikával tette dolgát, az ottani megakadás miatt pár századdal a német mögé sorolt, vagyis még izgulnia kellett a dobogóért. Gino Stucki (4.) alaposan megküzdött a meredekkel, ott alakulhatott ki az a néhány százados különbség, ami miatt érem nélkül maradtak. Sandro Zurbrüggnek már a fenti sorozónál gondjai támadtak, majd kettővel utána rálépett egy kék stanglira.
A kombinációs csapatversenyt tehát az 1-es számú olasz csapat nyerte meg Marco Abbruzzese és Corrado Barbera révén. Az ezüstérem a németeknek (Luis Vogt és Nicko Palamaras), a bronz pedig az osztrákoknak (Vincent Wieser és Jakob Greber) jutott.

A címlapkép forrása: Ski-nordique.net