Izgalmas versenyen Goggia érvényesítette a papírformát Cortinán

Sofia Goggia kiszolgálta a Tofanára kilátogató közönséget, ha a szokottnál kisebb különbséggel, csak behúzta szezonbeli negyedik győzelmét. A dobogó leosztása megegyezett a legutóbbi, Sankt Moritz-i szakági versennyel, vagyis Ilka Štuhec és Kira Weidle ünnepelhetett együtt az olasszal. Corinne Suter bukása borzolta a kedélyeket, de elvileg pár fájdalmas zúzódással megúszta az esést. Mikaela Shiffrin leggyengébb számában éppen csak leszorult a pódiumról.

Cortina d’Ampezzóban jubileumot ünnepeltek, hiszen épp 30. évfordulója van annak, hogy a Világkupa először látogatást tette a Tofanán. Tél tábornok is megérkezett, bőven fagypont alatti hőmérsékletben, kifogástalan állagú pályán csaptak össze egymással a lesiklás királynői. Kissé borongós volt az időben kezdődött a verseny, a későbbiekben már előbújt a nap, ami többeknek megadta az esély egy-egy bravúrra.

Breezy Johnson (9.) eredményei visszaesőben, ennek jegyében kikerült a kiemeltek sorából. A lenti traverzen lecsúszott egy kicsit, egyébiránt stabil menetet láthattunk tőle. Laura Pirovano (12.) kanyarívei a Szuper-G-s szakaszon elmaradtak az ideálistól, a kék vonalon túlról kellett visszakecmeregnie. Ráment erre végtempója. Federica Brignone (18.) sokat vállalt, de nem mindenhol tudott precíz maradni. A két szikla árnyékában véghezvitt ugratót elkalimpálta, amire ráment két további kanyarja. Nadia Delago (28.) egy fokozattal még instabilabb sízést mutatott be ugyanazon a szakaszon, a záró, a sebesség átmentésére épülő szektort teljesen elrontotta. Jasmine Flury (22.) a nyújtott kanyarokban volt igazán elemében, sokra mondjuk nem ment vele, mivel a kisebb rádiuszú részen odalett dinamikája.

Forrás: Il Tempo

Ragnhild Mowinckel (22.) kapcsán kimunkált ugratóit lehet pozitívumként kiemelni, a szoros időkülönbség a végére nőtt meg nagyon, egyszerűen visszaesett kanyartempója. Sofia Goggia (1.) szokás szerint elment a falig, ezúttal azonban a rizikóvállalás nem csapott át zaklatottságba. Úgy osztott ki hét tizedet az amerikainak, hogy egyetlen pillanatra sem vesztette el a kontrollt. A sebesség átmentése természetesen mintaszerűre sikerült. Az unikális sziklákig egyébként fogható volt az olasz, Cornelia Hütter (17.) addig összeszedettebbnek tűnt. A nyújtott szuperóriásra hajazó kanyaroknál tompára vette a figurát, ami a dobogóra sem volt elegendő. Némi meglepetésre két szektorban is abszolút legjobb időt síelt Kira Weidle (3.), s minthogy nem herdálta el úgy lendületét, mint sokan előtte, besorolt Goggia mögé. Mirjam Puchner (27.) topsebességgel haladt át a sziklák közt, aztán jött egy belefékezés a lehető legrosszabb helyen. Ilka Štuhec (2.) erősségei egyértelműen a kanyarívek voltak, érdekes módon szemre nem tűnt dinamikusnak, mégis pár századdal jobbat ment a záró szektorban Goggiával. Joana Hählen (25.) felejtésre érdemes menetet produkált, egyszerűen keveset vállalt.

Forrás: Sportklub

Nem úgy Corinne Suter! A világbajnoknő sokkolóan nagyot bukott az utolsóelőtti ugratónál. Elvesztette a kontrollt a talajjal, csúnyán beverte magát, de ha sírdogálva is, de saját lábán távozott a helyszínről. Elena Curtoni (8.) minden korábbinál magasabbról fordult a kanyargós alsó részre, sebességét így sem tudta átmenteni. Nina Ortlieb (14.) jó íveken, ám lassacskán síelt, ugyanez volt elmondható Ramona Siebenhoferről (16.) és Michelle Gisinről (20.) . A svájci sízése megint szépségdíjas volt, ám épp ez az, ami a Tofanán nem szokott kifizetődni. Romane Miradoli (14.) épp kicsúszott másodpercen kívülre, Priska Nufer (26.) pedig alighanem végleg kiírta magát a vb-csapatból. Lara Gut-Behrami (5.) jó formát mutatott az edzéseken, ma pedig szokása szerint remek íveket húzott, ahol viszont csúszni kellett, ott elmaradt a dobogósoktól.

Mikaela Shiffrin (4.)  brutálisan bekezdett, topszektora után még két időmérési pontnál az ő vezetését detektálta a mérőrendszer. Mintegy másfél tizeden múlt a pódium. Kajsa Vickhoff Lie (13.) kezd visszatalálni horrorbukását megelőző színvonalra, kettővel utána Laura Gauche (7.) ment egy kiegyenlített pályát, ami élete legjobb VK-eredményét hozta. Marie-Michéle Gagnon egy kanyarral a Suter-bukás helyszínétől esett hatalmasat. Megdobta egy hupli, miután hátra került súlypontja, de azonnal felállt a kanadai. Miután a pálya egyre nagyobb részét sütötte be a nap, több esetben veszélyben volt Goggia elsősége. Előbb Isabella Wright (11.) szektorai zöldültek egészen az utolsó részidőig, Tamara Tippler (6.) pedig a kanyargós részen fél másodpercet osztott ki az olasz éllovasnak. Ez nyilvánvalóan a körülmények szerencsés változásának volt köszönhető. Végtempóban azért így sem tudtak konkurálni a győztessel. Stephanie Venier (10.) meglepően markáns csúszást mutatott be, ezzel a TOP10-zel halványan bejelentkezett a vb-jegyért. Harmincon túlról csupán ketten, név szerint a junior-vb helyett inkább a Világkupára koncentráló Delia Durrer (31-essel a 29.), valamint Alice Robinson (36-ossal a 30.) szerzett pontot.

Részletes eredménylista

Forrás: Ski Racing

Sofia Goggia 21. győzelmét aratta a Világkupában, a tizenhatodikat lesiklásban. A sérült kéz sem zavarja, idénről négy sikere és egy második helye van a királyszámban. Ilka Štuhec karrierjét nagy mélypontról terelgeti feljebb, s feljebb, ebben a lécváltásnak (Kästle) bizonyára nagy szerep jutott. Érdekesség hogy Sankt Moritzban ugyanezen sorrendben állt össze a dobogó.

Holnap újabb lesiklás következik.

A címlapkép forrása: Italy 24 Press News

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s