Gut-Behrami visszavágott az olaszoknak

Lara Gut-Behrami győzelmével zárult mai szuper-G St. Antonban. A svájci lány mögött még Goggia távollétében is olaszok sorjáznak: Fede Brignone és Marta Bassino egészíti ki a dobogót, Elena Curtoni épphogy lecsúszott erről. Mowinckel eltűnt a mezőnyben, egyre kiszámíthatatlanabb a szakági összetett. Rengeteg volt a kieső a kanyargós pályán, egy hirtelen jött szélvihar miatt a mezőny vége nem is indulhatott, így mindössze 28 lány ért célba.

Fagypont körüli hőmérséklet és borús idő várta a mai női szuper-G résztvevőit St. Antonban. A mai versenyen így a körülmények is nehezítették kissé az 52 induló dolgát. Nem volt ott a rajtlistán Sofia Goggia, aki bukása után a térdét fájlalta, és óvatosságból inkább kihagyta a mai napot.

Laura Gauche indította a mai versenyt, ám nem jutott messzire. Eldőlt egy balosban, nagyot szánkázott, de gond nélkül megúszta. Az alapidőt így Kajsa Vickhoff Lie adta meg, ám hatalmas lesodródása miatt az ő menetéből sem lehetett igazán kiindulni (15.). A tegnap remeklő Joana Hählen is ugyamott késett el, ahol a norvég, ő be se fért a következő kapuba lesodródása után. Nicole Schmidhofer visszafogottabb tempóval, ám nagy hiba nélkül célba ért, így természetesen át is vette a vezetést (9.). Valamivel nagyobb sebességet vállalt be Ramona Siebenhofer, 4 tizednyi előny lett a jutalma (5.). Az osztrákok tempója viszont messze volt a maximumtól, ezt Corinne Suter bizonyította: szélesebb ívekkel is gyorsabb volt a pálya feléig, utána viszont túlzottan visszavett, és mindkettejüktől kikapott (10.). Lara Gut-Behrami mérsékeltebb nyitány után kissé elmért egy ugratót, a pálya második felében viszont begyújtotta a rakétákat, így majd 8 tizeddel vette át a vezetést (1.). Jóval erősebben kezdett Elena Curtoni, a pálya feléig 4 tizedes előnyt szedett össze, az alján viszont bizonytalankodott, és be is lassult, fél másodpercnél is nagyobb hátránnyal ért célba (4.).

forrás: ledauphine.fr

A második szektorban elvétett egy ívet Ragnhild Mowinckel, az alján nem volt meg a tempó, összességében másodpercnél is többet kapott (8.). Mirjam Puchnernél már az elején sem volt meg a sebesség, így hiába tűntek jónak az ívek, senkit nem tudott megelőzni (16.). Michelle Gisin a legjobb első szektor után próbált gazdálkodni a szerzett előnnyel, de az Eisfall nála is félrement, az alján pedig csak keresgélte az íveket (6.). Cornelia Hütter még a svájcinál is jobban kezdett, de a túlzott sebesség miatt esélye sem volt bekanyarodnia egy balosba. A lassan járj, tovább érsz elvet követő Romane Miradoli épphogy másodpercen túlra csúszott (7.). 14-essel jöhetett a tegnapi győztes, Federica Brignone. Szépíveket húzott, de helyenként a sebesség rovására, így hiába jött jól ma is az alján, 15 századdal kikapott Guttól (2.). Az első blokkot Tamara Tippler zárta, gyenge kezdés után talán túlzottan is sokat kockáztatott alul, így nála is kiesés lett a vége.

forrás: krone.at

Kira Weidle épphogy befért egy kapuba, az ugratót is félremérte, az aljára pedig teljesen elvesztette a fonalat (18.). Kis pályakarbantartás következett, majd Jasmine Flury indulhatott. Nem is akárhogyan, a pálya feléig jobb volt Gutnál, az alján viszont több mint egy másodpercet kapott (11.). Marta Bassino is hasonlóan állt féltávnál, neki viszont nem okoztak akkora problémát a laposon a kanyarok, 4 századdal szorult végül Brignone mögé (3.). Nem volt szerencséje a századokkal. A kanyarokkal Tessa Worley esetén se lehetett volna baj, ám hiába, ha nem vállalt elég tempót (12.). Pár kanyarig tartott csak Alice Robinson futama, az új-zélandi lány a második szektorban síelt ki a pályáról. Remélhetőleg csak nem akart küzdeni a következő kapuért, és nem sérülés miatt tette. Priska Nufer közepes tempó mellé borzalmas ívekkel vétette magát észre a laposon, ehhez képest nem is kapott olyan sokat (14.). A házigazdáknak Nina Ortlieb sem okozott sok örömöt, már az első szektorban rengeteget kapott, és a folytatásban is csak ténfergett a pályán (26.).

forrás: blick.ch

A következő blokk Nicol Delagóval indult, ám az olasz pár kapu után látványos hason csúszással zárta a tiroli kirándulást. Marie-Michele Gagnon a pálya feléig jól ment, utána viszont nem találta el az íveket, másfél másodperc lett a vége (13.). Ricarda Haaser legemlékezetesebb pillanatai ma azok voltak, amikor leütötte a kapukat (legalább két kapu áldozattá vált), középszerű menetét az alján csak rosszabbá tette (17.). Laura Pirovano egy nagy fékezéssel a pálya közepén rengeteg tempót vesztett, csak Ortliebet tudta megelőzni (23.). Breezy Johnson a második szektorban egy balos után kisodródott, majd átrohant egy kék kapun. Igazi horror volt ez a pár perc szegény kapuk szemszögéből… A kapu helyrehozása megvárakoztatta kissé Karoline Pichlert a rajtban, de legalább foghatja erre a bátortalan kezdését (22.). A top-30-at Stephanie Venier középszerű menete (20.) után Roberta Melesi zárta, kifejezetten szép futamot rontott el a végén a kanyarokban (21.).

A folytatás már nem a jó időkről, hanem a kiesők tömegéről szólt, no meg a szó szerint rossz időről. Jobban járt végül az, aki inkább visszavett, hiszen jó eséllyel pontot is ért a célba érés. A verseny legvégét ráadásul elfújta a szél, az utolsó hat lány már hiába várt a rajtra. Összességében csak 28 indulónak sikerült célbaérnie, 30-on túlról Isabella Wright volt az egyetlen, aki tempójáért is dicsérhető (19.). Valeria Grenier (24.), Christina Ager (25.), Karen Smadja Clement (27.) és Elvedina Mužaferija (28.) pontszerzése a síelők stratégiai érzékét dicséri.

Lara Gut-Behrami 36. VK-sikerét aratta, ennek pontosan fele született szuper-G-ben. 36 győzelemmel immár a 8. legsikeresebb női síző, beérte Katja Saizingert, de Benni Raich és Aksel Lund Svindal is épp ennyi győzelmet jegyeztek pályafutásuk során. A szuper-G győzelmeket tekintve pedig már csak Lindsey Vonn előzi meg a svájcit, 10 győzelemmel. Federica Brignone a tegnapi győzelme után ismét dobogón végzett, teljes karrierje alatt már 52. alkalommal. Marta Bassino 27 dobogóját szerezte, a harmadikat szuper-G-ben. Idén 6 top3-nál tart, hetet viszont még sosem szerzett egy szezonon belül.

A tegnap után szakágiban még vezető Curtonit és Mowinckelt megelőzte Brignone és Gut-Behrami is. Az olasz vezet 17 ponttal a svájci előtt. Az összetett dobogóján svájci helycsere történt: Gut-Behrami megelőzte Holdenert.

A nők pénteken ismét szuper-G-n állnak majd rajthoz, immár Cortinán.

Borítókép forrása: ledauphine.fr

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s