Tegnapi gyengébb napját követően erős versenyzéssel tért ma vissza Dominik Paris. Az olasz szinte tökéletes sízéssel, fél másodperccel utasította maga mögé a szakági éllovas Aleksander Aamodt Kildét. A norvég ezzel ugyan továbbra sem tudott győzni hazai havon, de így is 20 pont fölé növelte előnyét a szakági pontversenyben a ma harmadik helyen végző Beat Feuz-cal szemben. A svájci mellé egyébként felállhatott a dobogóra a tegnapi egyik győztes, Niels Hintermann is. Szakágiban Kilde és Feuz jelentősen elléptek a már csak matematikai eséllyel rendelkező Mayertől és Paristól, míg Odermatt már biztos nem nyerheti meg a kis kristálygömböt.
A világkupadöntő előtti utolsó lesiklást rendezték ma Kvitfjellben. Egyrészt a verseny újabb felvonása volt a továbbra is rendkívül szoros szakági versengésnek, melyben Kilde próbálja őrizni minimális előnyét Feuz és Mayer előtt, míg kisebb esélye továbbra is van Odermattnak és esetleg Parisnak is. Mindeközben a ranglista hátsó soraiban azért küzd többek közt Jocher, Kline, vagy Bailet, hogy a szakági legjobb 25 helyezettje közt legyen a nap végén, ezzel megszerezve az indulási jogot a VK-döntőn. Mindezek mellett pedig Kjetil Jansrud búcsúját is várhattuk a mai nap.
Max Franz (21.) szolgáltatta az alapidőt ma délelőtt. Közel sem volt tiszta menet, a dobogót is nehéz volt elképzelni, látva menetét. Romed Baumann (17.) meg is előzte korábbi honfitársát, de nem sokkal. Tempóban ugyan jobb volt valamivel, de íveiben azért akadt kivetnivaló. Daniel Hemetsberger (12.) ki is használta az eddigi kevésbé pontos meneteket: jó tempója révén remek alsó szektort síelt és át is vette a vezetést. Matteo Marsaglianak (44.) volt egy hatalmas rontása a pálya közepén, azt viszont megmutatta, hogy Hemetsberger záró szakasza csak az eddigi menetek fényében volt erős, de még bőven lehet ott tizedeket fogni.
Ma is Aleksander Aamodt Kilde (2.) érkezett elsőként a szakági éllovasok közül. Ismét remekbeszabott íveken síelt, ahol folyamatosan hízott előnye. Némi idő maradt még a pálya aljában, kevésbé direkt kanyarvétel miatt. Így az volt a kérdés, a riválisok ezt ki tudják-e használni. Mindenesetre a norvég érzésre elégedett volt menetével, és a szépszámú helyi szurkoló üdvrivalgását is ki tudta élvezni. Az, hogy a pálya végén jócskán lehet fogni a norvégon, megmutatta Travis Ganong (8.). Kevésbé maradt fent a kulcsnak tűnő jobbosban, így lendülettörés nélkül síelt át rajta. Az amerikai viszont a pálya elején a norvég közelében sem volt.
A norvégnak először Beat Feuz (3.) menete alatt kellett izgulnia. A pálya középső kanyarjaiban nem tudta megtartani azt a sebességet, mint Kilde, így közel négy tizedre hízott a hátránya, amit nehá volt elképzelni, hogy le tud dolgozni a záró szakaszon. Ráadásul az ugratója is túl hosszúra sikeredett, amivel nem is volt meg ehhez a kellő sebesség. Ryan Cochran-Siegle (5.) sem tudta a pálya középső részén tartani az iramot Kildével. Ahogy tegnap, úgy ma sem láthattuk tőle a szokott őrült íveket, meglepően visszafogottnak tűnt. Viszont ez sokat ért számára, Ganongot megelőzve bejött a pillanatnyi dobogó alsó fokára.
Dominik Paris (1.) a tegnapi nap után ma már jól kanyargott a pálya közepén. Remek sebessége mellé ezúttal a megfelelő íveket is megtalálta, már a pálya közepén előnye volt. A záró szakaszon pedig kijött az az előnye, hogy szinte senki nem tud nála nagyobb tempót elérni, végül fél másodperc feletti előnnyel vette át a vezetést. Daniel Danklmaiernek (29.) volt egy komolyabb megingása, amiben közel egy másodperc benne maradt – innen pedig már nem volt esélye felvenni a harcot a legjobbakkal. Vincent Kriechmayr (6.) a pálya teljes egészében remekül síelt, a záró csúszó szakaszra viszont rendkívüli módon lelassult, így végül nem tudta megkaparintani a pillanatnyi dobogósok helyek egyikét.
Időközben egyre inkább beborult az idő, nehezítve a később érkezők dolgát. Viszont a körülmények sem magyarázták Dominik Schwaiger (40.) hatalmas hátrányát, aki ma sem érzett rá a pályára. Matthias Mayer (11.) sem volt elég gyors a pálya felső szakaszán, folyamatosan nőtt a hátránya. Ugyan a pálya végére rendezni tudta sorait, hozni ott ma egyszerűen nem lehetett Parison. Bryce Bennett (39.) ma sem találta meg a pálya ritmusát, folyamatosan növelte hátrányát. Marco Odermatt (13.) a gyors szakaszokon vesztett a nagyobb lesiklókkal szemben, ami ezúttal másodpercben mérhető hátrányt jelentett számára, ezt pedig jó kanyaríveivel sem tudta kompenzálni. A pillanatnyi állás szerint ezzel a svájci elvesztette matematikai esélyét a kis kristálygömbre. Ez a helyzet akkor fordulhatott volna, ha Kildét még sokan megelőzik a folytatásban.
A továbbiakban sem Otmar Striedinger (27.), sem Christof Innerhofer (22.) nem jelentett különösebb veszélyt a legjobbakra, de Johan Clarey (14.) sem volt ma sem igazán átütő erőben. Niels Hintermann (3.) viszont ma is megmutatta, a borús időben is lehet még jól síelni. Különösen a pálya elején volt erős, ott tartotta az iramot Parisszal. A középső szakasz íveit is meghúzta nagyobb hiba nélkül, így a pillanatnyi harmadik helyet szerezte meg – Feuz-cal holtversenyben.

James Crawford (15.) esetében a sebesség hiányzott ma, lassú volt számos szakaszon. Mattia Casse lécei egy gyors balkanyarban összeakadtak, és emiatt a hálóba csúszott. Bár hamar kikászálódott a hálóból, de térdét fájlalta, nem síelt le saját lécein a célba. A folytatásban következett a tegnapi nap kanadai győztese, Cameron Alexander (16.). Ezúttal azonban nem tudott meglepetést okozni, hamar nagy hátrányba került. Megvillant viszont Maxance Muzaton (8.), aki a középső szakaszon tudta tartani a leginkább a lépést a legjobbakkal, míg Josef Ferstltől (10.) igazán kiegyensúlyozott sízést láthattunk, nagyobb hiba nélkül ért be a top10-be. A francia így sem tudta bebiztosítani, hogy lesiklásban ott lehessen Méribelben, 6 pont hiányzott ehhez.
Nem sikerült különösebben jól a verseny Matthieu Bailet (27.) számára sem, aki szintén nem tudta beverekedni magát a szakági ranglista legjobb 25 helyezettje közé. Ezzel szemben Bostjan Kline (19.) erős pontszerzéssel zárt, biztosítva részvételét a VK-döntőn. Nem szerzett ma pontot viszont Stefan Rogentin (37.), Martin Čater (55.), Simon Jocher (38.), és Andreas Sander (33.) sem.
Ezt követően érkezett Kjetil Jansrud. A norvégok olimpiai és világbajnok klasszisa nem síelt jelmezben, vagy a pálya szélén kezet rázva. Óvatos sízéssel teljesítette karrierje utolsó versenyét, a célban pedig teltház várta a nézőközönségben, számos fanclub-taggal, míg a célban a teljes mezőny felsorakozott búcsúztatására. Jansrud Szocsi olimpiai bajnoka szuper-G-ben, 2-2 további ezüst-, illetve bronzérme van. Åre lesikló világbajnoka, VB-kről két további ezüstérme van. Háromszoros szuper-G és egyszeres lesikló szakági világkupagyőztes, összesen 23 VK-győzelmet aratott pályafutása alatt, többek közt 2015-ben a Hahnenkammrennent. 2015-ben és 2017-ben is Hirscher mögött másodikként végzett összetettben.
A verseny azonban még itt sem ért véget, és ma sem maradtunk kiemelkedő kanadai teljesítmény nélkül. Ezúttal a 42-essel síző Jeffrey Read (7.) síelt remekül, kiváltképp a pálya második felében. Idei első pontjait, és karrierje első top10-es eredményét ünnepelhette Erik Read testvére, a korábbi nagyszerű lesikló Ken Read fia. Pontot szerzett a szintén kanadai Brodie Seger (17.), Ralph Weber (20.), Steven Nyman (23.), Jared Goldberg (24.), Adrian Smiseth Sejersted (24.) és Nicolas Raffort (30.) is. A legmagasabb rajtszámmal ugyanez a kiváló óriásműlesiklónak, a holnapi szuper-G-re hangolódó Justin Murisiernek (26.) sikerült. A svájci 52.-ként síelve érte el karrierje eddigi legjobb lesiklóeredményét.

Dominik Paris idei második, összességében pedig már 17. győzelmét aratta lesiklásban. Összességében már 21 győzelemnél jár, amivel utolérte az örökranglistán Didier Cuche-t és Kjetil André Aamodtot. Aleksander Aamodt Kilde idén nyolcadik alkalommal végzett a legjobb háromban, a wengeni szuper-G második helye mellett ez a második alkalom, hogy ebben az esetben nem győzött. Beat Feuz 46. dobogós helyezését szerezte lesiklásban, tovább növelve ezzel a szakágban elért valaha volt legtöbb dobogós helyezések számát. Idei hatodik dobogós helyezését ünnepelhette, mindegyiket lesiklásban. Niels Hintermann ismét igazolta remek formáját: szezonbeli negyedik dobogós helyezését szerezte lesiklásban, ebből harmadszor volt harmadik, tegnap pedig karrierje első győzelmét is megszerezte a szakágban. Öt évvel ezelőtti, wengeni kombinációs győzelmével együtt már ötször állt világkupa-dobogón.

Kilde 23 pontra növelte előnyét Feuz-cal szemben a világkupa-döntő előtt. Ez azt jelenti, hogy Kildének elég közvetlenül a svájci mögött végeznie, hogy megszerezze a kis kristálygömböt. Azaz Feuznak mindenképp kettővel kell megelőzni a norvégot a mezőny elejében. Mayer hátránya már 84, Parisé pedig 88 pont. Azaz nekik inkább már csak matematikai esélyük maradt. A szakágit csak abban az esetben nyerhetik meg, ha a két éllovas nem szerez pontot Courchevelben, valamelyikük pedig nyer. Odermatt pedig már 100 pont feletti hátránnyal biztos nem nyerheti már meg a kis kristálygömböt.

Összetettben Odermatt előnye továbbra is tetemes, 286 pont Kilde előtt. A norvég reálisan már csak a három gyorsszámban szerezhet pontot, összesen 300-at. Bár korábban óriásban is erős pontszerző volt, az idei évben még egyetlen versenyen sem állt rajthoz.
Holnap szuper-G-vel fejeződik be a kvitfjelli program.
Borítókép forrása: svt.se