A várakozásoknak megfelelően remek napot zártak az olasz lányok, hiszen hárman is bekerültek a legjobb öt közé, de a prímet mégis egy svájci vitte el. Nagyjából egy évvel világbajnokságon aratott győzelme után immáron olimpiai bajnoknak is mondhatja magát Corinne Suter. Sikerének titka egyértelműen a kanyon volt, ahol bár voltak nála gyorsabbak, a fő riválison ott sikerült igazán fogást találni. Aki nem volt más, mint Sofia Goggia. Részleges keresztszalag-szakadása jottányit sem érződött menetén, ugyanazt hozta, amit megszokhattunk tőle. Igaz, a végén talán megmutatkozott a rehabilitáció miatti kihagyás. Nadia Delago bronzra váltotta remek formáját, átütő erejű záró szakaszával szorította le a dobogóról Kira Weidlét. Az elsőként rajtolt Curtoni végzett az ötödik, míg a tegnapi edzésgyőztes Hählen a hatodik helyen. A legjobb osztrák Hütter lett a maga hetedik helyével. Gut-Behrami nem ment jól, ebben minden valószínűség szerint fontos szerepet játszott a megerősödő szél.
A hölgyek negyedik, egyben utolsóelőtti egyéni versenyszáma a király(nő)kategória, vagyis a lesiklás. Habár a mezőny jó része kipróbálta magát a múlt pénteki szuperóriásban, kétségtelenül egészen más formátum volt az akkori síelés, mint ami ma várt a lányokra. Míg Szuper-G-ben érdemi ugratók nélkül, óriás-műlesiklásra hajazó S-kanyarokban érték el a kanyont, a mai kihívás nem említhető egy lapon az előbbivel. A pályáról készült bemutatót itt tekinthetitek meg.
A vasárnapi zimankó miatt két edzést rendeztek a hölgyeknek, melynek során komoly munka zajlott a háttérben, hogy megértsék a Rock minden apró specialitását, az agresszív hóviszonyokat, a szélmozgás és a látási viszonyok lehetséges következményeit. Eme materiális háttérmunka a hírek szerint a svájci csapat háza táján okozott fejfájást, hétfőig ugyanis sok bíztató gondolatot nem tudtak magukba szívni. Komoly beállítási gondokkal küszködtek a többi csapatnál is, talán az olaszok és Kira Weidle kapta el már az elején a fonalat.
A két tréning több válogatottnál egybefűződött a menetrend szerinti szétlövéssel. Az osztrákoknál Christine Scheyer és a Szuper-G 4. helyezettje, Tippler küzdött meg a negyedik indulási helyért. Szombaton még úgy tűnt, előbbi kerülhet ki győztesen a párharcból, elvégre TOP3-ban zárt, míg Tamara bravúros mentéssel úszott meg egy jókora bukást. Végül a hétfői menetek után mégis a szőkeség mellett döntött a szakmai stáb. (A Szuper-G-s eredménye ebben egész biztosan közrejátszott.) Ariane Rädler sérülés miatt hétvégén hazautazott. A svájciaknál papíron sokan vettek részt az edzéseken, de Holdener és Gisin talán inkább a kombi miatt. Joana Hählen nagyon impresszív hétfői győztes menetével végre sikerrel vette az utolsó akadályt. Anno Pjongcsangban és a tavalyi vb-n is a szétlövésnél hullott ki a csapatból. A fiatal Noémi Kolly és a szombati edzésen szépen teljesítő Priska Nufer gyaníthatóan tétverseny nélkül utazik haza Pekingből.
Az olaszok kapcsán mindenki Sofia Goggiával volt elfoglalva. Az utolsó pillanatig kétséges volt, elindulhat-en a Cortina d’Ampezzón egyebek mellett részleges keresztszalag-szakadást szenvedett klasszis. A szombatot tényleg az ismerkedéssel töltötte, hétfőn viszont úgy meghúzott némely kanyart, hogy vélelmezhető volt, nincs olyan rossz passzban. Itália leányai is küzdöttek a negyedik starthelyért, amit végül Nicol Delago kapott meg. A Bassino- Brignone páros kiszorult a szűkített névsorból. Az amerikaiak is teljes kerettel érkeztek. Shiffrin teljes programot síel az olimpián, miközben fő VK- riválisa, Vlhová már odahaza pihenget a szezonhajrára. A jenki csapatban senki nem volt védett, de alapvetően valós éremesélyről nem beszélhettünk Breezy Johnson hiányában.
Az erős széllökések veszélye miatt eltolták fél órával a verseny rajtját, az illetékesek szerettek volna fair körülményeket teremteni. A legnagyobb esélyesek a magasabb rajtszámokra voksoltak, e tekintetben Elena Curtoni (5.) másként gondolkodott. A hegytetőn némiképp mérséklődött a szélmozgás, de azért tökéletesnek nem mondhattuk a helyzetet. Ez első blikkre nem látszódott az olasznál, korrektül leért. Romane Miradoli (13.) a fenti szűk kanyarulatban, amit kvázi vakon kellett bevenni, mintha jobb ívet húzott volna, de sebességét nem tudta tartani a továbbiakban, többek közt a kék vonalon túlra helyezett ugratója miatt vesztett időt. További korrigálásokra is szüksége volt. Visszatért az arktikus hőmérséklet, Jasmine Flury (15) mégsem engedhetett meg magának, hogy lefagyjon, különös tekintettel tegnapi ronda bukására. Ma szépen megoldotta a szűk balos kanyart, de míg íveire nem lehetett panasz, a tempóval azért nem lehetett elégedett, felettébb bátortalanul síelt.
Joana Hählen (6.), a hétfőn edzés nyertese következett. Szép magasan abszolválta a fenti ívet, a 35 század jelentősnek volt mondható. A technikára is nagymértékben építő szakaszon fogyatkozott előnye, noha igyekezett pimasz íveket húzni, majd a kanyonban nem tudott úgy csúszni, mint az olasz. Ester Ledecká (27.) alaposan befékezte léceit a kritikus kanyart, ami határozottan jót tett a következő két szektorban. Fokozatosan váltott mind nagyobb lendületre, de Flury tegnapi bukásának helyszínén, a Haituo Bowlban elvesztette a kompresszió fölötti uralmát. Keresztbe fordultak lécei, egy pillanatig menetiránnyal szemben haladt, de megfogta. Ragnhild Mowinckel (14.) négy éve ezüstéremmel gazdagodott, ma erre nem volt esélye. Nem voltak oly erőteljesek a kanyarjai, mint a januári versenyeken. Átütőerő híján pár századdal még a franciától is kikapott. Ramona Siebenhofer (12.) stílusos sízéssel keresgélte az ideális íveket, ami négy szektoron át még csak-csak működött, elvégre századokkal ugyan, de jobban állt az olasznál. Fent például a francia megoldását favorizálta. Hiába híres remek csúszási technikájáról, a végére kinyílt az olló, így csak az aktuális dobogóra volt érdemes.
Marie-Michéle Gagnon (8.) viszont elemében volt a kanyonban, alig-alig kapott Curtinitól. Az odavezető széles kanyarulatokban már kevésbé volt acélos, ott szedett be súlyos tizedeket. A harmadik pozíciót így is megörökölte. Mirjam Puchner (8.) bátrabban engedte léceit, mint kolleginái. A széles kapuvételek egy darabig jót tettek sebességének, az S-kanyaroknál ez már inkább átcsapott késésbe. A kanyonban ismét topformáját hozta, így a kanadaival századra azonos idővel ért célba. Nicol Delago (11.) tegnap verekedte be magát az olasz csapatba. Megilletődöttnek tűnt, bele-belefékezett a felső kanyarulatokba, hogy aztán a Haituo Bowlban (ez a traverz vége) húzott remek ívvel közelebb kerüljön honfitársához. A záró csúszó részen szintén fogott Curtonin, de a kulcskanyarok nagyon nem sikerültek neki. Így csak az egyik osztrákot tudta megelőzni.
A reklámszünet után az esélyesebb nővérke került sorra. Nadia Delago (3.) talán jobban megfogta léceit odafent a kelleténél, de így is lesodródott. Nehezen tartotta meg a tojástartást, ami az irdatlan tempónak volt köszönhető. A nagyjából negyed másodpercet mind eladta a tempós kanyarokban. A kanyonban aztán olyat nyújtott, mint pénteken Puchner. Csaknem fél másodpercet osztott ki a végén, felidézve Puchner pénteki produktumát. Ez a menet már sok mindenre elégnek mutatkozott. Mikaela Shiffrin (18.) óvatosabb nyitány után bekeményített volna az ugratóknál, de rendre kibillent egyensúlyából, megszenvedett a jó kanyarívekért. Csupán Ledeckát előzte meg, de újabb hasznos tapasztalatokat szerzett a kombináció előtt.

Sofia Goggia (2.) pokoli sebességet diktált, szemernyit sem érződött, miféle sérülésekkel küzd. Persze voltak pályakiszélesítései, mentései, de ezt megszokhattuk tőle. Hét tized előnnyel érkezett a kanyonba, amiből azért kb. 3 tizedet eladott, de így is feladta a leckét a többieknek. Önkívületi üvöltésbe tört ki. Amikor a szavak elállnak… Hármas olasz dobogóra állt ekkor a verseny!
Ilka Štuhecet (22.) hátfájdalmak gyötörték a napokban, kérdéses volt mai indulása. Bár tempója hellyel-közzel meggyőző volt, az ívei nem akartak összeállni. Talán materiális problémái is akadtak, de összességében nagyon nincs jó passzban a szlovén. Corinne Suter (1.) gyönyörű magasságból kezdte el a meredeket, a tökéletes tojástartás pedig szépen ki tudta tartani. A nyújtott fordítónál vesztett némi sebességet, ezzel együtt jó dinamikából érkezett a kanyonhoz, ahol remekül csúszott. Megbüntette Goggiát a végén, aki némi meglepődés kíséretében kénytelen volt átadni az első helyet a svájcinak.
Laura Gauche (10.) az S-kanyarokban bizonyult egy kicsivel jobbnak Suternél, s összességében sem panaszkodhatott sokat. A végtempója maradt el az élvonaltól. Kira Weidle (4.) remek kanyartempóval operált, ez azonban nem párosult mindenhol tiszta ívvel. A kanyonban bukta el éremesélyét, a bíztató edzések után érthetően volt csalódott. Cornelia Hütter (7.) úgy támadott, mint például Garmischban láttuk, de ez ma nagyon nem állt össze. Zaklatott sízésével már fent eldobta reményeit. Így is ő lett a legjobb osztrák, de csekély vigasz. Lara Gut-Behrami (16.) túlzottan megfogta léceit fent, s a továbbiakban is azt nyújtotta, amit az edzések alapján látni lehetett. Rendre kisodródott, megeshet, hogy egy-egy széllökés is befolyásolta menetét, de ma eleve nem volt versenyképes. Reálisan még Tamara Tippler (19.) szólhatott bele az érmes helyek leosztásába. Nem így történt. Tartott a pályától, sok volt a mélyről vett kanyar, sebessége is távol volt az ideálistól. Századokkal még Shiffrintől is kikapott.

A női gyorsasági szakágak színe javát már láthattuk lesíelni. A többi potens síző nem kerülhetett a mai startlistára, akik pedig maradtak, nem pályázhattak vérmes reményekkel még a TOP10-re sem. Alix Wilkinson totál ritmustalanul síelt, ami végső soron pályatévesztéshez vezetett. Tiffany Gauthier a fenti ugratónál két méterrel a kék vonalon túl landolt, ami egy kanyarral arrébb kieséséhez vezetett. A szélmozgás megint felerősödött, ez is nagymértékben közrejátszhatott az előző percek történéseiben. Alice Robinson (25.) próbálta engedni léceit, ami inkább látványos hibákban nyilvánult meg. Még sokat kell érnie a lesikláshoz, de a spiritusz azért benne van középtávon. Elvedina Muzaferija ugyanott búcsúzott, mint kettővel előtte a francia. Julia Pleskova (20.) kisebb-nagyobb bizonytalanságok mellett, de azért összességében szépen helyt állt. Megelőzött például egy kétszeres világbajnokot. Az amerikai lesiklók hajdan volt erőfölénye a múlté, pláne Johnson hiányában. Keely Cashman (17.) az a kategória, aki néha pontot szerez a Világkupában, máskor pedig nem. Presztízsből azért egy kicsivel megverte a technikai számokból érkező Shiffrint. Nem múlt el sajnos a nap súlyos bukás nélkül. Camille Cerutti a Cliffjumpnál fogott rosszul talajt. Kifordult a bal láb, s már miközben oldalára dőlve csúszott a védőháló felé, fájdalmában hangos sikítozásba kezdett. Mondanunk sem kell, hogy percekig állt a verseny.
Az ausztrál Greta Small (26.) – a hosszas várakozás után nem meglepő módon – csupán az anno hatalmasat hibázó Ledeckát tudta megelőzni, a vélhetően utolsó olimpiai futamot teljesítő Maruša Ferk Saioni (23.) legalább a hátulról vett pódiumtól távolmaradt. Jacqueline Wiles (21.) tudásához mérten meglepően magas rajtszámmal volt kénytelen síelni. Az utolsó amerikai becsatlakozott a középmezőny végébe. Roni Remme (24.) már harmincon túlról hangolt a csütörtöki alpesi összetettre. Sok önbizalmat azért aligha szedett fel magára, hiszen Robinson megelőzően kívül egyéb pozitívumot nem lehetett feljegyezni. A vasárnapi férfi óriás-műlesiklás óta vigyáznunk kell az ismeretlen andorrai sízőkkel. Cande Moreno simán jó lehetett volna egy harmincon belüli helyezésre, de féltávon kiszáguldott a pályáról. Némi meglepetésre Tereza Nová (28.) a nap addigi legerősebb sebességével kezdte menetét. Zaklatott sízése után két cseh szerénykedett a lista legvégén. Nevena Ignjatović (30.) ezen gyorsan változtatott. A szerb leányzó hátránya már közelítette a 8 másodpercet, azzal együtt, hogy fent topsebességgel haladt a mérési ponton. Barbora Novaková (29.) révén egy harmadik cseh is ott volt a mezőnyben. A sorszám a házon belüli helyezését is tükrözte. Egy hazai síző, Kong Fan-jing (31.) zárta a menetek sorát. Természetesen senkit nem tudott megelőzni, hátránya meghaladta a tucatnyi másodpercet.

Corinne Suter nagy tehetségnek indult, 8 éve a Jasnán rendezett junior-vb-n megnyerte mindkét gyors számot, összességében pedig öt medáliát gyűjtött a korosztályos világversenyen. Az elsőt még 18 éves korában. 2014-ben, vagyis a szocsi olimpia évében győzött a lesiklás EK- összesítésében, ami feljogosította arra, hogy a következő idényt már a svájci válogatottban húzza le, mégpedig a Világkupában. Rögtön megszerezte első pontját, csak aztán január végén sípcsonttörést szenvedett. A visszatérés impozánsra sikerült, vitán felül a világ élvonalába került. Csak aztán jöttek a bajok: 2016 februárban agyrázkódás Garmischban, 2017 szeptemberében szalagszakadás a hüvelykujjában, 2018 nyarán pedig egy köröm alatt fertőzésből vérmérgezés alakult ki. Közel járt az amputációhoz. Így érkezett meg Årébe, ahol nem kis meglepetésre bronzérmet akasztottak a nyakába Szuper-G-ben, majd öt napra ezt megfejelte egy lesikló ezüsttel.
Az első Világkupa-dobogó nem váratott magára sokáig, addig is századokkal csúszott le róla több alkalommal. A 2019/2020-as szezont leuralta, mindkét gyorsasági szakág kristálygömbjét elhódította: három győzelem és nyolc dobogó mellett ez papírforma volt. Bár ezeket a sikereket tavaly nem tudta megismételni, cserébe viszont mindkét szakágban előrelépett egy-egy pozíciót a vb-n. Cortina d’Ampezzón megnyerte a lesiklást és másodikként zárt Szuper-G-ben.
Schwyz 27 éves klasszisa abszolút a világversenyek embere, valamiért ő az, aki akkor tud a legjobban teljesíteni, amikor igazán kell. S a mai formáját az sem befolyásolta, hogy a Szuper-G-t alaposan elszúrta. Fejben nagyon összeszedett, ez ma is bebizonyosodott. Suter tehát jelen pillanatban uralkodó olimpiai és világbajnoknő. Erre legutóbb egy másik svájci, Michela Figini volt képes, még a nyolcvanas években. Meg előtte Annemarie Moser-Pröll.
Sofia Goggia ittléte hatalmas szenzáció, hiszen mindössze 8 nap rehabilitációval a háta mögött érte el az orvosi stábbal közösen azt, hogy részleges keresztszalag-szakadás, s egyéb sérülések mellett nemcsak elrajtoljon az olimpián, hanem tulajdonképp régi fényében csilloghasson. Az utolsó szektort kivéve. Még ha nincs is szerencséje a világversenyekkel, s nem is tudta ma megvédeni címét, ez a szereplés nagy erős adhat neki a folytatásra nézve. Nagy kérdés, vállalja-e a VK-szezon hátralévő részét a kristálygömb érdekében.
Nadia Delago harmadik teljes idényét teljesíti a Világkupában, köszönhetően annak, hogy a 2018/2019-es szezonban három győzelmet is learatott az Európa Kupában. Noha eddig dobogója sem volt a VK-ban, de idén rendre nagyon közel került hozzá, hiszen öt TOP10-helyezést tudott felmutatni az előző hónapokban. Mindannyiszor lesiklásban. Benne volt tehát a pakliban, hogy épp az olimpián sikerül az áttörés. A Goggia utáni olasz csapat egyik alapembere lesz.
A hölgyek utolsó egyéni versenyét, az alpesi összetettet csütörtökön rendezik, míg holnap a férfiak klasszikus számára, a szlalomra kerül majd sor.
A címlapkép forrása: Tribune de Genéve