Papírforma Vlhová siker, de közel sem papírforma verseny női szlalomban

Ha csak a végeredményre pillantunk, mondhatni várt eredmény született a női műlesiklásban, mégis fordulatos versenyt láthattunk ma hajnalban. Petra Vlhová a 8. helyről, jelentős hátrányból tört előre a győzelemig, míg Katharina Liensberger a 7.-ről a 2.-ra, Wendy Holdener az 5.-ről a 3. helyre lépett elő. Az első futam legjobbjai közül Lena Dürr pár századdal leszorult a dobogóról, Michelle Gisin nem volt elég bátor másodjára, míg Sara Hector akár győzelmet érő menet utolsó harmadában lépett kapura. Mikaela Shiffrin 48 óra alatt másodszor is kiesett, az első futamban 5 kapuig jutott. Tóth Zita a 40., Szőllős Noa a 41. helyen végzett.

Előzetesen mindenki – köztük az előzetesünkben mi is – Petra Vlhová és Mikaela Shiffrin párharcát várta női szlalomban. Annak ellenére is, hogy mindketten hibáztak hétfőn az óriásban. Ehhez a párharchoz tett hozzá a pályatűzők névsora is. Az első futam pályáját Michael Day, Mikaela Shiffrin edzője, a másodikét Mauro Pini, Petra Vlhová edzője tűzhette.

Az első futamra az idő továbbra is kegyes maradt a sízőkhöz: napos, enyhén felhős idő volt, fagypont alatti hőmérséklettel és a szél sem nehezítette a szervezők, versenyzők dolgát. Michael Day egy nem épp egyszerű pályát álmodott meg. Több ritmustörés is került a lejtőbe, továbbá ritmustalanabb szakaszokat is felfedezhettünk.

forrás: kicker.de

Lena Dürr (1.) szemre igen magabiztosan síelt végig. Közel haladt a kapukhoz, megingásnak pedig nyoma sem volt. Persze a tempó első sízésnél mindig kérdés, de hibát nem láttunk, és szemre sem volt lassú a német. Mintha másodszor is megrettent volna az olimpia terhétől Petra Vlhová (8.). Kisebb hibája volt ugyan, de a nagyobb baj a dinamika hiánya volt. Dürr remek tempóját jól mutatta a szlovák 7 tized feletti lemaradása. Anna Swenn-Larsson (11.) merte támadni a kapukat, de a pálya alsó szakaszán volt egy kövér rontása, amivel másodpercen kívülre kerít.

forrás: krone.at

Bátran síelt Michelle Gisin (2.), ráérzett a pálya sajátos ritmusára. Végig közel volt a nemzethez, a célban mindössze 4 századdal maradt alul. Nem tudott beállni a meglepő remek futamok sorába Katharina Liensberger (7.). Ugyan a laposon nem kezdett rosszul, a meredek kezdetétől jöttek a bizonytalan ívek. Wendy Holdener (5.) még a laposon rontott, ami közel fél másodpercébe került. Ezt követően viszont rendezte sorait és tartani tudta Dürrt.

A sikertelen óriást követően újabb meglepő kiesést láthattunk (kattints a videóért) Mikaela Shiffrintől. Szocsi olimpiai bajnoka mindössze 5 kaput élt túl —egy késést követően nem tudta magát szabályosan befűzni a soron következő stangliba. Hosszasan ült a pálya szélén magába roskadva az amerikai. Még Katharina Gallhuber (10.) egyébként egész korrekt menete alatt is a pálya szélén ült, és próbálta feldolgozni a történteket.

forrás: guardian.co.uk

Megszokhattuk, hogy női szlalomban a legjobb hét leérkeztével az idők is visszaesnek. Sorban igazolta ezt a trendet Laurence St-Germain (22.), majd az egyébként igen jól kezdő Martina Dubovská (16.) is. A horvátok, pláne az esélyesek kisebb betlije mellett titkon éremben is reménykedtek Leona Popović (30.) révén, de a horvát szinte folyamatosan késésben síelt. Láthattunk viszont még igen is ütőképes menetet! Úgy tűnik az a nyomás, ami Shiffrint, vagy épp Vlhovát visszafogja Pekingben, az Sara Hectort (3.) egyenesen doppingolja. Előnnyel indított a svéd, és mindössze a letörésben volt egy kisebb bizonytalansága — élete műlesikló futamát síelte.

forrás: dne.se

Paula Moltzant (6.) sem nyomta össze, hogy olimpián síel. Bevállalós menetében ugyan borítékolhatók voltak a kisebb rontások, de sebessége révén közelítette Holdenert is a dobogó mögötti élmezőnyben. Ana Bucik (14.) késésekkel kezdett, és a folytatás sem volt épp hibátlan, így nem tudott versenyre kelni az élen állókkal. Nem tudta átmenteni fő számára a dobogóesélyes formát Katharina Truppe az óriásról. Pár kapu után mentenie kellett, majd nem sokkal később ismét, harmadik alkalommal pedig már nem tudta pályán tartani léceit.

Camille Rast (9.) elsősorban a pálya közepén síelt erősen, a kezdés és a befejezés miatt viszont másodpercen kívülre került. Andreja Slokar (4.) idegesen kezdett, de egy szektor után újított és a dobogóesélyesek szintjén síelt. Látszott menetében a dinamika, innen már magabiztosan sorjázta a stanglikat. Végül valóban épp csak a futam legjobb három helyezettje múlta csak felül. Katharina Huber (12.) hamar gyűjtött fél másodperc hátrányt. Ugyan ezután kissé összeszedte magát, de másodpercen belül nem tudott maradni ezzel együtt sem.

slovenskenovice.si

A nagyon titkos esélyesek közül láthattunk már egy remek Slokar-menetet, és egy messze nem meggyőző Popović-sízést. Ali Nullmeyert (23.) lehetett még előzetesen azok közé sorolni, aki adott esetben, két jó futammal a dobogó közelébe is odaérhet. A kanadai viszont Popović útját követte — sok hibával, messze elmaradva a legjobbaktól ért célba. Mina Fürst Holtmann (18.) és Erin Mielzynski (17.) rajtszámához mérten korrekt menetet síelt. Charlie Guesttől (15.) idén láthattunk már jó futamokat, és ezúttal is igen erős sízéssel várhatta a folytatást. Aline Danioth (13.) révén erős első futamot tudhattak maguknak a svájciak: mindegyikőjük másfél másodpercen belül végzett. Az első harmincból az eddig nem említettek is harmincban végetek, helyezés szerint: Thea Louise Stjernesund (19.), Emma Aicher (21.), Charlotta Säfvenberg (27.) és Amelie Smart (28.). Kiesett viszont Maria Therese Tviberg és Neja Dvornik. Nastasia Noens (24.) is leért egy igen visszafogott menettel, mire Mikaela Shiffrin olyan lelki állapotba került, hogy elsíeljen a pálya széléről. Jó kérdés, hogy ez a két kiesés meddig lebeg majd még ott későbbi futamai fölött árnyékként.

forrás: nemzetisport.hu

A folytatásban Federica Brignonét (20.) láthattuk hosszú idő után szlalomban síelni, nem is akárhogy! Az olasz remek futammal melegített az alpesi összetettre. Harmincon belül végzett Zrinka Ljutić (26.), Elsa Fermbäck (28.) és a belorusz Maria Skanova (25.) is. Ott volt a mezőnyben Tóth Zita (kattints a videóért) (44., +5,80), Szőllős Noa (45., +6,04) is, mindketten kádasodó pályán, síeltek, és ami fontosabb célba is értek. Ez eddigre már egészen ritkaságszámba ment! Zita a meredeken láthatóan megszenvedett, talán 1-2 hellyel előbbre is kerülhetett volna, de a kádasodó pályán a célba érés is kiemelkedő teljesítménynek tűnik. Noa stabil síeléssel jutott el a célig. Rajtszámukhoz képest mindketten bőven túlteljesítettek.

Zita és Noa a versenyen – köszönjük a képet Szőllős Péternek!

A második futamban Mauro Pini komoly próbatétel elé állította a versenyzőket. Tanítványának szüksége is volt a trükkös pályára, 7 tizedes hátrányból, 8. helyről várta a folytatás Petra Vlhová. Az időjárás viszont szerencsére változatlan maradt. Rontott első futamot követően Leona Popović (23.) korrigált a második futamban. Gyorsan lépte át Amelie Smartot (27.), Elsa Fermbäcket (28.), Charlotta  Säfvenberget (24.) és a másik horvátot, Zrinka Ljutićot (25.). Meglepetésre azonban Maria Skanova (20.) másodszor is a maga szintjén klasszis menettel rukkolt elő, véget vetve Popović vezetésének. Ugyan Nastasia Noens (19.) egyből váltotta az élen, mindketten egyből meg is előzték a második futamban sem brillírozó Ali Nullmeyert.

forrás: 01portal.hr

Ami nem sikerült az egyik kanadainak, az sikerült egy másiknak: Laurence St-Germain (17.) remek alsó szakasszal állt az élre. A kanadai épp ennek a szektorának köszönhette, hogy megelőzte az egyébként addig remekül síző Emma Aichert (18.). Federica Brignone nagy elánnal támadta a kapukat, folyamatosan növelte előnyét, de nem sokkal a vége előtt kaput tévesztett. A kombináció előtt viszont jó szlalomformáról tett tanúbizonyságot. Két norvég következett a sorban: Thea Louise Stjernesund (15.) átvette a vezetést, bár az alsó szakaszbam hagyott jócskán tizedeket. Mina Fürst Holtmann hamar rontott, amivel nagy hátrányba került, a cél előtt pedig megbillent és ki is esett.

forrás: quebecnouvelles.com

Erin Mielzynski (16.) folyamatosan adta el előnyét, az utolsó szektort már mindössze egálban kezdte meg, és még itt is lassabb volt pár századdal, mint a norvég. Martina Dubovská (13.) a második futamra már inkább tavalyi önmagát idézte: a pálya középső részén remekül síelt, komoly előnyre tett szert, de egy kisebb hiba a záró szakaszon azért sebezhetővé tette őt az élen. Charlie Guest (21.) majdnem ki is tudta ezt használni, de lényegében állóra kellett fékeznie magát az utolsó szektorban, így még vissza is csúszott összességében.

Ana Buciknak (11.) már nem sok hiányzott a vezetéshez, de Aline Danioth (10.) volt az, aki egy igen erős második futammal az élre állt. Katharina Hubert (12.) meg is előzte a svájci, Anna Swenn-Larsson (9.) viszont érvényesítette a papírformát, annak ellenére is, hogy az alsó szakaszban azért hagyott tizedeket. Katharina Gallhuber (14.) jelentősen hátrabillent, amit több kapunk keresztül próbált korrigálni, sokat csúszott vissza. Camille Rast (7.) egészen a végéig tartotta a svédet, viszont a svájci a záró szakasz is hiba nélkül, remek tempóban jött át, közel másodperccel vette át a vezetést.

forrás: blick.ch

Jelentős hátrányt kellett ledolgoznia Petra Vlhovának (1.) a győzelmehez és ennek szellemében síelt végig. Tökéletes íveket húzott, ráadásul eszeveszett módon engedte a léceit. Hatalmas előnnyel vette át a vezetést. A második futamban mutatta meg mire képes igazán. Azt viszont, hogy nem telejsen verhetetlen, megmutatta Katharina Liensberger (2.). Az osztrák a pálya közepéig három tizedes hátrányt gyűjtött, onnan viszont begyújtotta a rakétákat, és majdnem a maga javára fordította az állást.

forrás: vorarlberg.orf.at

Két ilyen menettel nem is tudott mit kezdeni Paula Moltzan (8.). Többször hibázgatott, ami miatt végül Rasttól is kikapott. Wendy Holdener (3.) még Vlhovánál is jobban kezdett, onnantól viszont talán kétszer is túl sok éllel kanyarodott, így az utolsó szektorban eladta addigi előnyét. Ugyanez a szakasz fogott ki Andreja Slokaron (5.) is. Ő is remekül kezdett, de volt egy késése a végén, ahol elment esélye a vezetésre. Hat tizedes előnyről indult Sara Hector, végig tartotta Vlhovával a lépést, az utolsó szakaszra kanyarodva azonban kapura lépett. Vlhová már biztos dobogós volt.

forrás: dne.se

Michelle Gisin (6.) hét tizedet sem tudott megtartani Vlhovával szemben. A svájci egyszerűen elóvatoskodta a futamát, amivel ezen a pályán ma nem volt verhető a szlovák. Ezzel már Liensberger is érmes volt. Egy ember előzhette már csak meg Vlhovát, Lena Dürr (4.). A német is a pálya második felében szórta el az előnyt. A záró szakaszra már csak két tizedet őrzött, de a végén is volt két kapu, amit késésben síelt, így végül Holdenerrel szemben a dobogóról is lemaradt.

forrás: t-online.de

Tóth Zita (40.) és Szőllős Noa (41.) is célba érték már egyre romló pályán. Láthatóan a második olimpiai versenyükön már mindketten valamelyest biztosra mentek távolabb kerülték a stanglikat, de szemre igen szép menetet síeltek. A célba érés egyikőjük esetében sem forgott veszélyben a futam során. Gratulálunk Zitának és Noának is az olimpiai teljesítményhez!

Zita második futamának videóért kattints IDE!

Petra Vlhová erre a napra tette fel egész szezonját. A szlovák a 2021-es összetett világkupa megnyerése után úgy döntött, nem figyel a címvédésre, és az olimpiai aranyéremnek rendelt alá mindent. Málesiklásban ennek megfelelően egész télen csúcsformában síelt, de óriásban ezzel együtt visszaesett formája, gyors számokban pedig csak elvétve állt rajthoz.

forrás: blick.ch

Mai győzelmével Petra Vlhová a szlovák téli sport első bajnoka, aki Szlovákiában született, a háromszoros sílövő bajnok Anastasia Kuzmina ugyanis orosz születésű, férje révén versenyzett szlovák színekben. Érmeseik közül is az első szlovák születésű, a többiek még Csehszlovákiában születtek. Petra Vlhová ezzel teljessé tette bajnoki kollekcióját: Åre óriásműlesikló világbajnoka, 2020 és 2022 műlesikló szakági győztese, 2021 összetett világkupagyőztese, és immár Peking műlesikló olimpiai bajnoka. A kérdés, hogy ezzel a lendülettel szerez-e még érmet a következő másfél hétben, és meg tudja-e védeni összetett címét a tél zárásaként.

forrás: vorarlberg.orf.at

Katharina Liensberger tavaly tört be végérvényesen a szlalomosok élmezőnyébe: Vlhová és Shiffrin elől elhalászta a világbajnoki aranyat és a kiskristálygömböt is. Idén viszont elmaradt tavalyi formájától, nagypapája halála és koronavírus-fertőzés is hátráltatta. Idei formája alapján inkább első futamos 7. helye felelt meg az előzetes várakozásoknak, viszont a második futamban világbajnoki formáját mutatta, ezzel szerezte meg karrierje első olimpiai érmét.

forrás: blick.ch

Wendy Holdener karrierje 4. olimpiai érmét szerezte meg. Pyeongchangban a csapattal olimpiai bajnoki címet szerzett, míg műlesiklásban ezüst-, kombinációban bronzérmes volt. A kombináció kétszeres világbajnoka szlalomban idén már többször megvillant, benne volt a levegőben, hogy az olimpián ismét érmet akasztanak majd a nyakába.

Csütörtök hajnalban a férfi kombinációval folytatódik a program, míg a nők pénteken már szuper-G-ben versenyeznek.

Borítókép forrása: guardian.co.uk

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s