Ryoyu Kobayashi a normálsánc olimpiai bajnoka Pekingben!

Ryoyu Kobayashi nyerte a normálsáncos olimpiai versenyt Pekingben, ezzel élete első aranyérmét is megszerezte világeseményen. Borult azonban a papírforma mögötte: Manuel Fettner lett az ezüstérmes! A bronzérmet Dawid Kubacki szerezte meg!

A hölgyek normálsáncos versenye után vasárnap a fiúké volt a főszerep, hogy eldöntsék maguk között, kik lesznek az olimpiai dobogósok. A Covid tesztek okozta mizéria miatt voltak nagy hiányzóink, Tande és Forfang személyében, illetve a kvalifikáció és a verseny előtti próbasorozaton voltak meglepő eredmények, így izgatottan várhattuk a versenyt.

Ahogy arra számítani lehetett, a normálsánc nagyon szoros versenyt hozott. A 14-es beülőből kezdtünk, majd lementünk a 13-asba, végül a 12-esből jöhetett a mezőny második fele. A mezőny utolsó ugróira azonban megérkezett a hátszél, ami finoman szólva sem segítette a legjobb versenyzőket. Olyan versenyzőtől is kénytelenek voltunk búcsúzni, mint Markus Eisenbichler és Killian Peier (90,5m).

Lovro Koshoz is nagyon reményeket fűzhettünk. Ő ugyan folytathatta, de csak a 28. helyről. De a vártnál sokkal gyengébben szerepeltek az osztrákok idei legjobbjai Daniel Huber, Jan Hörl és Stefan Kraft is. A VK legjobbjai közül Halvor Egner Granerud és Karl Geiger is elszálltak, ahogy az utóbbi hetek és napok alapján, a legnagyobb esélyes, Marius Lindvik is.

Maradt hát kis túlzással élve egy legény talpon a legjobbak közül, név szerint Ryoyu Kobayashi, aki a jég hátán is megélve, a nehéz körülmények ellenére is remek ugrást mutatott be, amivel nyerte is a sorozatot. Őt ismerős, mondhatni legendás, de az idei szezonban kiváltképp meglepő nevek követték. Peter Prevc a második helyen, Kamil Stoch pedig a harmadikon.

De kiválóan szerepeltek például az oroszok, Evgenii Klimov (104m) és Danil Sadreev (107,5m), akik az első harminc után vezették is a versenyt. Az osztrákat közül Fettner képviselte a legjobb tízben, míg a németeket Constantin Schmid. A top tízet Dawid Kubacki, Anze Lanisek és Antti Aalto zárták.

Az első sorozat eredménye

A második sorozat a 13-as beülőből folytatódott és továbbra is hátszél fújt. Az első sorozat furcsaságai után úgy fordultunk hát a második sorozatra, hogy bármi megtörténhet. Hamar jöttek a nagy nevek, nem meglepő módon kisebb lelkesedéssel és motivációval az arcukon. Várható volt azonban, hogy a szezonban általánosságban gyengébben teljesítő versenyzők, akik most az első sorozatban az elején találták magukat, a második sorozatban hibázhatnak. Így megnyílt az esély a nagyok előtt, hogy legalább pár helyet faragjanak eredményükön. Geiger (99m 15.) és Huber (101,5m 13.) például 5-5 helyet javítottak, míg Marius Lindvik egészen a 7. helyre jött előre 102,5 méterrel. De ez aligha tölti el őket örömmel, amikor az érmekért is harcolhattak volna.

Ami azonban az érmeket illeti, ott végül akadt bőven meglepetés. Ryoyu Kobayashi aranyérmét szinte semmi nem veszélyeztette. A japán versenyző másodjára 99,5 méterig jutott, ami 4,2 ponttal az élre juttatta, és ezzel meg is nyerte élete első olimpiai versenyét.

Mögötte azonban érdekesen alakult az állás. A korábbi olimpiai bajnok, Kamil Stoch 97,5 méterrel elmaradt a dobogós helyektől, és végül a hatodik helyen végzett. Eggyel előtte, Evgenii Klimov (100m) lett az ötödik, aki ezzel karrierje legjobb eredményét ünnepelhette Pekingben.

Éppenhogy lecsúszott a dobogóról Peter Prevc (99,5m). Láthatóan csalódott is volt, hiszen mindössze fél ponton múlt az érem a szlovén legenda számára. A bronzérmet Dawid Kubacki (103m) szerezte meg, aki a szezon elején vélhetően gondolkodás nélkül aláírta volna ezt az eredményt. Az ezüstérmes Manuel Fettner (104m) lett, aki az osztrák csapatban elért már kiváló eredményeket, mindig megbízható csapattag volt, de egyéniben még nem sikerült neki világeseményen érmet szereznie korábban.

Kobayashi sikere egyébként a japán sporttörténelmet tekintve is kiemelkedő, a japánok ugyanis utoljára 1998-ban Nagaroban ünnepelhettek aranyérmet, akkor Kazuyoshi Funaki győzött a nagysáncon. Normálsáncon azonban ennél is régebben, 1972-ben Sapporoban végeztek a dobogó legtetején Yukio Kasaya révén.

Végeredmény

HELYVERSENYZŐORSZÁG1. SOROZAT2. SOROZATPONTSZÁM
1.Ryoyu KOBAYASHI104,599,5275,0
2.Manuel FETTNER102,5104,0270,8
3.Dawid KUBACKI 104,0103,0265,9
4.Peter PREVC103,099,5265,4
5.Evgenii KLIMOV 104,0100,0261,5
6.Kamil STOCH 101,597,5260,9
7.Marius LINDVIK 96,5102,5260,7
8.Danil SADREEV107,598,0259,4
9.Timi ZAJC 97,0104,5259,3
10.Stefan KRAFT 98,099,5258,1

Részletes eredmények

A pekingi program holnap, azaz hétfőn a vegyes csapatversennyel folytatódik majd!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s