Az eredetileg tervezett versenynaptár szerint ezen a hétvégén Szapporoban kellene versenyezni a mezőnynek, ám a járványhelyzet miatt később a japánok (ismét) lemondták az összes VK-versenyüket a szezonban. Így hát kellett egy beugró, ami nem más lett, mint Titisee-Neustadt, ahová így 2021 után ismét visszatér a síugró világkupa.
A titisee-neustadti Hochfirstschanze amolyan időről-időre visszatérő helyszínnek számít a síugró világkupában. Ennek elsősorban erős házon belüli konkurencia az oka, hiszen a németeknek a Négysáncversennyel rögtön van két fix sáncuk a programban, Willingen is gyakorlatilag állandó helyszín, aztán ott van még Klingenthal is, és persze a sírepülő sánc Oberstdorfban. Miután a fél szezont mégsem lehet a németeknél megrendezni (már ha van elég jelentkező a többi hétvégére), nem csoda, ha ötödik-hatodik helyszínként Neustadt nem minden évben kerül a programba.
Pedig a sánc egyébként kifejezetten az érdekesebbek közé tartozik. Egyrészt viszonylag nagyokat is lehet rajta repülni (150 m a sáncrekord!), másrészt olyan szempontból egy igazi oldschool helyszín, hogy nem csak, hogy egy természetes sáncról van szó, de (legalábbis VK-szinten) egyik utolsó mohikánként itt még hóba marják a nyomot a nekifutón, ugyanis nincsen kiépítve mesterséges jégcsatorna.
A hétvége előzményeinél elsősorban a hiányzókról kell szólnunk: egyrészt nem lesz itt a lengyelek olimpiára nevezett csapata, ugyanis ők inkább külön edzenek a hétvégén, illetve Piotr Zyłanak pozitív lett a covid-tesztje, így ő egyébként sem csatlakozhatna. A koronavírus egyébként a norvég csapaton is végigsöpör éppen, Daniel André Tande, Fredrik Villumstad, Johann André Forfang pozitív tesztjeik miatt, Marius Lindvik pedig közeli kontaktszemélyként marad le a neustadti versenyekről, Johansson egészségügyi problémákra hivatkozva továbbra is szünetet tart, így az északiak most igen tartalékosan állnak fel. A top10-ből az említetteken kívül egyébként Killian Peier is beáldozza a hétvégét a felkészülés oltárán.
Hivatalos program
Január 21. péntek
13:30 Hivatalos edzés
15:50 Kvalifikáció
Rajtlista
Élő eredmények (FIS Live)
Január 22. szombat
15:15 Próbasorozat
16:15 1. verseny
Január 23. vasárnap
14:30 Kvalifikáció
16:00 2. verseny
Sánc adatok
Hochfirstschanze
Zsűritávolság (HS): 142
K-pont: 125 m
Sáncrekord: 150 m Maximilian Mechler (GER), 2011. 01. 21.
Hivatalos rekord: 148 m Domen Prevc (SLO), 2016. 03. 11. [videó]
Női rekord: 138,5 m Silje Opseth (NOR), 2021. 01. 30. [videó]
A tavalyi győztesek:
- 2021. 01. 10. Kamil Stoch (POL)
- 2021. 01. 11. Halvor Egner Granerud (NOR)
A várható időjárás
Az időjárás-előrejelzés a hétvégére hideg, tlies időt jósol, fagypont körüli vagy az alatti hőmérséklettel. A kvalifikáció illetve a verseny idején pénteken és szombaton enyhe szél (1-2 m/s) várható, vasárnap lehet erősebb (4 m/s körüli) a légmozgás.
Így áll az összetett
Az elmúlt hétvégén Zakopaneban Karl Geiger kicsit hozni tudott az éllovas Ryoyu Kobayashin, így kettejük között továbbra is teljesen nyílt a csata a nagy kristálygömbért. Az összetett izgalmai szempontjából viszont a legutóbbi két fordulót megnyerő Lindvik távolmaradása mindenképp rossz hír, így viszont Granerud viszonylag könnyedén visszafoglalhatja a Zakopaneban elvesztett helyét a dobogón.
HELY | VERSENYZŐ | ORSZÁG | PONTSZÁM |
---|---|---|---|
1. | Ryoyu KOBAYASHI | 941 | |
2. | Karl GEIGER | 897 | |
3. | Marius LINDVIK | 743 | |
4. | Halvor Egner GRANERUD | 699 | |
5. | Markus EISENBICHLER | 498 | |
6. | Anze LANISEK | 481 | |
7. | Jan HÖRL | 472 | |
8. | Stefan KRAFT | 409 | |
9. | Killian PEIER | 392 | |
10. | Daniel HUBER | 381 |