Megszokhattuk, Wengen után egyből Kitzbühelbe utazik az Alpesi Sí Világkupa mezőnye. A múlt heti pályabejáráshoz hasonlóan most a tiroli városkába invitáljuk minden olvasónkat! Rendhagyó pályaismertető-sorozatunk folytatódik, most a Streif és a Ganslerhang, azaz a Hahnenkammrennen legendáján barangolhatunk végig.
Kitzbühel egy kisebb város Tirol északkeleti részén, nem messze a német határtól. Az osztrák elit mellett a müncheni is előszeretettel látogatja, a verseny névadója, a Hahnenkamm csúcs és a vele szemben magasodó Kitzbüheler Horn közti völgyben elterülő várost. A város január mellett júliusban is idevonzza a sportrajongókat, nyáron ugyanis az ATP 250-es osztrák nyílt teniszbajnokságnak ad otthont.
Fő jelképe mégsem a tenisz, vagy a sí, a köznyelvben sokszor Gamsstadt-ként azaz zergevárosként azonosítják Kitzbühelt, ami a címerben, a város több köztéri emlékművén, és a Hahnenkammrennen győztesének járó trófeában is visszaköszön. Nem véletlen a szimbólumválasztás, rendkívül meredek hegyoldalra kúsznak fel a Kitzbühelt övező erdők és rétek, amit igencsak kedvel az Alpok-szerte elterjedt állat.
Maga a város érdekes találkozása a hegyvidéki életnek és a nagypolgári létnek, a régi időknek és a modern világnak. A belváros szinte várfalszerűen épült házai közt haladó főutcáján müncheni rendszámos Porschék járnak fel-alá. A környéken, ahol jól megfér egymás mellett a hamisíthatatlan osztrák kiskocsma és a több ezer eurós menüsort kínáló fine dining étterem is.
A hangulatos, szűk utcákkal kanyargó belvárosától csupán 5 percnyi sétára található a Hahnenkammra vezető felvonó völgyállomása. Már maga a felvonó is megér pár perc nézelődést, hiszen kiszúrhatjuk kedvencünket, vagy valamelyik korábbi sílegendát is. Ugyanis minden, Kitzbühelben győzelmet arató síző „kap” egy gondolát a Hahnenkammbahn sífelvonón. Ez gyakorlatban annyit tesz, hogy kívülről is jól látható a győztes neve, míg az utas a névadó Kitzbühelben és világversenyeken elért eredménylistájával is ismerkedhet a 10 perces út alatt.
A sífelvonóval felérve már a startháznál találjuk magunkat. Az osztrákok megadják a módját, a hegytetőn minden a Hahnenkammrennenről szól. A rajtház nyáron egy kisebb kiállításként funkcionál, és egyben a Streifon végigvezető túraútvonal kezdőpontja is. A kitzi lesiklást teljesítő sízőket sokszor egytől egyig hősökként aposztrofálják, és ez a startvonalról lepillantva télen-nyáron érthetővé válik. Fentről nézve bele lehet szédülni a látványba: szinte függőleges lejtőre rugaszkodnak el a rajtból a lesiklók, közben pedig látszik a meredek hegy alatt elterülő város is a távolban.
A rajtból pillanatok alatt gyorsulnak fel közel 100 km/h-s sebességre, hogy aztán egy gyors jobb-bal élváltással már el is emelkedjenek a hóról a Mausefalle-ban. Ez a rettegett ugrató a pálya egyik legikonikusabb, és egyben legmeredekebb pontja is. A rendkívüli meredeket a túraútvonal is jókora hurkokkal kerüli meg, hogy aztán az aljára érhessünk. Az idei zarándokló sírajongókank 10 perc lefelé tartó sétába telik (ami alatt egy egész évben üzemelő hütte teraszáról, egy korsó sör mellett csodálhatjuk a kitzi völgyet), mire elérik a Mausefalle alján, fenyvesekkel szegélyezett egyenetlen füves réteket. Mindez a lesiklóknak csupán egy szempillantásnyi szabadesés. 60 méteres ugrást követően pedig rögtön hatalmas fékezésre kényszerülnek.
Rögtön következik egy balkanyar, majd a Karussel. Ahogy azt neve is takarja, a Karussell igazi ringlispíl: a sízők közel 180°-os jobbkanyarra kényszerülnek, ami után egyből következik is a Steilhang, a pálya egyik legfontosabb pontja, ami a győzelmet illeti. A jobbra tartó pálya folyamatosan kifelé, balra lejt, lejjebb taszítva a sízőket, akiknek minél nagyobb sebességet kell megtartaniuk. Aki ugyanis lassan ér ki a Steilhangból, jelentős hátrányba kerül.
Nem a kanyar maga jelenti a közvetlen problémát, hanem a folytatás. A Steilhang kijáratától indul ugyanis a pálya leglaposabb szakasza, alig 4%-os meredekséggel. Az alpesi utat idéző, szűk szakasz a wengeni Alpweg-kel ellentétben nem valódi alpesi út, hanem egy szűk csapás az erdőben, füves átjáró két legelő között. Ezen a szakaszon a sízők tojástartásban előbb hosszan csúsznak egyenesen a Brückenschussban, majd egy kisebb hupli és hosszan elnyújtott jobb és bal kanyar következik a Gschöß nevű szakaszon. Nagy igazság, hogy itt jelentős hibát véteni nehéz, de ha valaki a megelőző Steilhangot elrontotta, annak végül ezen a szakaszon megy el a versenye.
Közel húsz másodpercnyi csúszás után ér ki a pálya az újabb mezőre, ami felett a sízők rögtön át is ugratnak, ez az Alte Schneise. Földet érve a sízők egy viszonylag laposabb szakaszba csapódnak, ahol gyors élváltás következik, hogy aztán rákészüljenek az újabb kihívásra. Az Alte Schneise ugratója miatt egyébként a túraútvonal itt pár percre ismét elhagyja a pályát, hogy gyalog cikkcakkban tehessük meg a szintkülönbséget.
Így a gyalogút átvezet a Streifalmra, ami a pálya balján elhelyezkedő lejtő. Sokáig innen indult a péntekenként megrendezett szuper-G verseny, aminek a helyére idén egy újabb lesiklás került a programba. Az előzőekben írt mezőkön átvezető szakaszok telente a sízők terepe, de jegyezzük meg, nyaranta a túrázók csak vendégek az itt legelő tehenek közt. A nyakukba akasztott kolomp hangja végig kíséri a sétát, miközben az újabb és újabb nyílt, meredek legelőkre érve fel-felbukkan alattunk Kitzbühel látképe.
A korábbi szuper-G vesrsenyek indulói, és a túrabakanccsal a Streifot teljesítők is a Seidlamlsprung előtt csatlakoznak vissza a Streif nyomvonalára. A névadó egy egész évben üzemelő hütte. Üzemeltetői gazdálkodással is foglalkoznak, nyáron tyúkok, tehenek, kecskék nyüzsögnek mindenfelé a faház terasza alatt.
A hütte egyébként remek kilátást nyújt a kilátogató szurkolók számára: a lesiklónak ugyanis az Alte Schneise után csak pár másodpercük van, mielőtt újra elemelkednek a hótól ebben az ugratóban, és landolnak a Seidlalmon. Itt a sízőknek két nehéz kanyart kell bevenni, utóbbi ráadásul közel derékszögben, lejtőn.
Ezt a szakaszt követi a Lärchenschuss, a pálya leggyorsabb kanyarja. A sízők átlagsebessége a teljes balosra vetítve meghaladja a 100km/h-t. A Lärchenschuss jelenti a bejáratot az Oberhausbergre. Ezt a szakaszt egyébként ismét nem teljesen lehet bejárni gyalog, hanem egy erdei ösvény viszi a túrázókat az Oberhausbergnél álló takaros alpesi porta. Ami a lesiklást illeti: a pályának ez a szakasza a kanyarvételekről szól. A kifelé lejtő balkanyarban a sebesség és az ívtartás közt kell egyensúlyozni végig.
A Hausberg kanyarjai önmagukban is jelentősen befolyásolni tudják a versenyt. Egy-egy rossz ívválasztás, vagy túlvállalt bemeneti lendület, és elment a győztes csúszás esélye. Ennek a szakasznak közvetlen folytatása a Hausbergkante, a sízők pedig először bukkannak fel a célban (szerencsésebb időkben) várakozó ötvenezres tömeg előtt, ráadásul rögtön a levegőben. Eddigre a sízők már negyedik ugratójukat teljesítik, de nem önmagában a repülés adja a nehézséget. Jó helyen kell landolni, hogy utána megfelelő íven kanyarodhassanak majd tovább balra.
Mondani sem kell, a Hausbergkante meredek ugratóját a túraútvonal ismét csak nagyobb kitérővel kerüli meg. Ezen a ponton viszont, bár a Streifet elhagyjuk, 2014-ben a lesiklók is így tettek. Akkor a mostoha hóhelyzet miatt a szervezők nem tudtak két völgyközeli lejtőszakaszt is megfelelő hóval előkészíteni, így az Oberen Ganslernen keresztül a lesiklók is átcsúsztak a vasárnapi versenynek helyt adó műlesikló lejtőre.
Ejtsünk is pár szót a szlalomlejtőről mielőtt visszatérünk a Streifra – következzék a Ganslernhang! Az elnevezés megtévesztő, korántsem libalegelőről van szó, pláne nem lesajnáló jelentésében. A névadás hátterében egyébként egy korábban itt álló tanya bújik meg. Ahogy Wengenről, úgy Kitzbühelről is mindenki elsőre a legendás lesiklópályára asszociál, pedig mindkét klasszikuson nem kevésbé lebecsülendő a szlalompálya, és az itt megrendezett verseny sem. A Ganslerhang számos letöréssel nehezíti meg a sízők dolgát, közülük akad olyan, ami 72%-os meredekre vezeti őket.
További nehézség, hogy a lejtő folyamatosan váltakozva hol jobbra, hol balra is lejt oldalirányban. Az erdőben ide-oda kanyargó pályán így tényleg csak a pályatűzők kreativitása szab határt, hogyan használják ki a domborzat nyújtotta lehetőségeket. Erre a legjobb példa a cél előtti szakasz menetirány szerinti jobb oldala. Volt olyan edző, aki az itteni huplin úgy jelölte ki a nyomvonalat, hogy oda a sízőknek lényegében hegynek felfelé kellett kanyarodni.
Ha haladunk a túraútvonal mentén, akkor a Ganslernhang közepén a nyom elhagyja a szlalompályát és visszakanyarít bennünket a Streif irányába. Ha emlékszünk még, kitérőnk előtt a Hausbergkante ugratójáról értek földet lesiklóink. A landolás azért lényeges, mert a balkanyart a Traverse követi. Ez a keresztcsúszó szakasz erőteljesen lejt a sízőre merőlegesen, a völgy irányába. Az eddigre már másfél perce síelő lesiklók viszont még utolsó tartalékait mozgósítva próbálnak a lejtés és a számos hupli ellenére is minél magasabban maradni a Traverse-en. A fizikát azonban nem mindig sikerül becsapni, a lesikló elit jelentős részét láthattuk itt mára hálóban végezni, vagy szerencsésebb esetben csak elvéteni a Traverse kijáratának kapuját.
A magasság viszont a kulcs a Traverse végén. A szélére tűzött kapunál ugyanis a sízők visszakanyarodnak a völgy irányába, hogy a rendkívül meredek Zielschuss elejét átrepülve még felgyorsuljanak addigi csúcssebességükre is! Nem ritka a célegyenesben a 140km/h-s tempó sem. Ráadásul ekkora sebességet kell kontrollálniuk, amikor a célegyenesben lévő Zielsprung ugratóban még egyszer utoljára a levegőbe emelkednek. A sebesség és a fáradság rendkívüli veszélyt jelent ennél az ugrásnál, elég csak Daniel Albrecht 2009-es horrorbalesetére visszaemlékezni. De az is igaz, Kristian Ghedinának még itt is volt ereje a levegőben egy terpeszt bemutatni:
Ha a sízők innen földet érnek, akkor érnek be szűk két perc után majd a stadionba. Ha csak hosszát nézzük, akkor több mint egy kilométerrel marad el a Lauberhorntól. Nehézségét sokkal inkább a meredek ugratók és kanyarok adják. Utóbbiakban évről évre láthatunk kísérletező ívválasztásokat még korábbi győztesektől is, hátha az adott hóviszonyok mellett találnak 1-2 tizedet, ami a lesiklók egyik legnagyobb győzelméhez vezetheti őket.
Hogy mennyire félelmetes a pálya, arról pedig a túrázók is megbizonyosodhatnak. Elég csak a Mausefalle tetejéről lenézni, hogy szédülni kezdjünk. Szinte alig látszik a pálya alattunk… Ahogy a sízőknek úgy a gyaloglóknak sem feltétlenül a hossz jelenti a nehézséget. Az ösvény, még ha próbálja is kikerülni a pálya ugratóit, így is rendkívül nehéz völgymenettel várja túrázókat. Viszont ha az alpesi sízés szerelmese nyáron egyszer a környékre téved, akkor ez a 1,5-2 óra kihagyhatatlan program! Az osztrákok pedig ki is szolgálják az élményt: a felvonó aljától a hegytetőn át, vissza a völgyállomásig még nyáron is minden a Hahnenkammrennenről szól az avatott szemeknek.
Ez a Streif meséje télen és nyáron.
Verseny: péntektől vasárnapig, amiről a szokott beszámolókkal érkezünk, itt a blogon és Facebookon. Holnap pedig még érkezik a szokásos Sífelvonó rovatunk is felvezetés gyanánt!
Borítókép forrása: Hahnenkamm-Rennen Kitzbühel/Facebook
Síparadicsom Blog 
“Pályabejárás: a Streif legendája télen-nyáron” bejegyzéshez egy hozzászólás