Amerikai győzelem, Úry-ezüst szlalomban

Előző pénteken rendezték a banszkói junior-világbajnokságon a férfiak utolsó versenyét. Szlalomban ismét volt okunk örömre, hiszen Úry Bálint újra remekül szerepelt, az egy nappal korábbi U18-as vb-címe után ezüstérmet akasztottak a nyakába ugyanezen kategóriában. Az arany egyébként két századon múlt. Összesített helyezésben ugyanakkor előrelépett a Fullsport SE soproni sportolója, a 20. helyen végzett. A juniorok legújabb világbajnoka nem ismeretlen név, Benjamin Ritchie már megmutatta oroszlánkörmeit a Világkupában is. Az amerikai oldalán a svájci Fadri Janutin és az osztrák Joshua Sturm állhatott fel a dobogóra.

Mint azt már megszokhattátok, a verseny rövid boncolgatása előtt belemerülünk picit a korosztályos mezőnybe, hiszen bizonyára ti sem vagytok naprakészek abban, mi a helyzet az utánpótlásban nemzetközi szinten.

Ahogy óriás-műlesiklásban, úgy szlalomban is két már közismert név áll a ranglista elején. Lucas Braathen, sérülését megelőzően, már a legjobb harminc között síelt a Világkupában, védett ranglista pontjainak hála jelenleg a 18. helyet foglalja el az összevetésben. Egy éve Zágrábban a hatodik, Kitzbühelben a negyedik helyen végzett. Rajta kívül Atle Lie McGrath is kétszeres VK- pontszerző, legjobb eredményét épp adelbodeni bukása előtt, idén január elején Zágrábban érte el, ahol 18-dikként zárt. Ezen felül ötszörös EK- dobogós.

A feltörekvő fiatalság erejét jól érzékelteti, hogy további hatan már beverekedték magukat a világranglista TOP-100-ába. Benjamin Ritchie tavaly január óta tagja az amerikai válogatottnak. Ezt azzal vívta ki, hogy megnyerte az Észak-Amerikai Kupa műlesikló szakágát, többek közt három győzelmével és két második helyével. Idén szintet lépett, hiszen már a Világkupában is mind közelebb került a továbbjutáshoz. Schladmingban pedig összejött a bravúr, 47-essel a 17. helyről esett ki a második futamban. Ő is az amerikai iskola terméke a maga megalkuvást nélkülöző stílusához. A junior-vb előtt egyébként Európa Kupában is nyerni tudott.

Forrás: Ski Racing Media

Az európai részleg is ütőképesnek ígérkezett. William Hansson a svéd Világkupa-csapat tagja idéntől mindkét technikai számban, már a felnőtt vb-re is kiutazott. Egyelőre helyezést nem sikerült elérnie, de bizonyára ez csak idő kérdése. Különféle FIS- versenyeken számos győzelem, dobogó fűződik nevéhez. Alexander Steel Olsen februárban debütált a Világkupában, minekután februárban négy TOP-10 helyezést rakott össze az Európa Kupában, közé egy pódium is belefért a norvégnak. Matteo Bendotti évek óta 30 körüli FIS- pontokkal hozza a műlesikló versenyeket, dobogóinak se szeri, se száma. A svájci Joel Lütolf már EK szinten is többszörös pontszerző, emellett kombinációból győzelme is van, idén februárban pedig hatodikként zárt szlalomban. Augustin Bianchini pedig a franciák jövőbeli reménysége lehet. Ebben az idényben két TOP-10-helyezést hozott szlalomban. Noha a ranglistán hátrébb foglalnak helyet, tudjuk, egészen más megközelítéssel nevelik tehetségeiket az osztrákok. Így őket sem lehetett félvállról venni.

 95 sportoló csatolt lécet múlt pénteken. A szervezőknek nehéz dolguk volt az éjszaka leesett hó miatt, a sízők pedig a látási viszonyok okán bosszankodhattak. Az égbolt borús volt, a lejtőt pedig végig magas fenyőfák övezték.

Elsőként a norvég Halvor Hilde Gunleiksrud (6.) próbálta ki a délelőtti nyomvonalat, ami a meredek lejtőn kifejezetten ritmusosra sikerült. A jobbra tolódó szakaszt nem bonyolították meg, bár a vertikális kapuk révén egy kis ritmustörést azért belefűztek. A norvég konszolidált sízést mutatott be, túl erős tempót azért nem mert felvállalni. Nem úgy Benjamin Ritchie (1.), a tengerentúli sportoló vagányul támadta a pályát, de eközben túlzásokba sem ment bele. A héttizednyi különbség önmagáért beszélt. A kihívás nem volt akármilyen, ezt jól jelezte, hogy három éremvárományos már délelőtt búcsúzott a versenytől. Matteo Bendotti rögtön az elején késésbe került, aminek vége egy méretes huppanás lett. Augustin Bianchini két kapuval előtte döntötte túl léceit, a francia sem tudott már befordulni. Kettővel később Steel Olsen is elszállt. A kiemelten technikás nyitó szektoron még valahogy átszenvedte magát, hogy aztán viszonylag ártatlan helyen kapura lépjen. A norvég előtt Joel Lütolf (3.) néhány kövér kapu ellenére viszonylag simán leért, méghozzá alig 3 tizednyi hátránnyal. Hansson a változatosság kedvéért ugyanott, a szűkre tűzött kezdőrészen sokallt be, így újabb esélyes került a kiesők listájára.

Forrás: Archyworldys

Fadri Janutin (8.) egyáltalán nem szeppent meg az előzményektől, sőt még nagyobb lendülettel indult útjára. Bő két tizeddel állt jobban az amerikainál, a záró részen pedig pontosan ugyanennyivel maradt el tőle. A célban tehát holtverseny alakult ki kettejük közt! Lukas Feurstein (9.) egy arany-, s egy ezüstéremmel a háta mögött újra pódiumra tört. Igyekezte keményen támadni a stanglikat, ez jó sok belefékezéssel, s így másfél másodperces időkülönbséggel járt. Tommaso Saccardi (11.) óvatosra vette a figurát, senkit nem tudott megelőzni az addig leértek közül. Axel Lindqvist (5.) tartotta életben a svéd reményeket. Osztrák részről Armin Dornauer (3.) dobogós helyről várhatta a folytatást, de még Joshua Sturm (7.) is reménykedhetett egy medáliában, elvégre hátránya nem lépte túl a másodpercet. Ketten egészen magas rajtszámmal kerültek a legjobb tíz közé. A Banszkóban két érmet már bezsebelt Kaspar Kindem (8.) 30-assal, míg Dominik Zerhoch (10.) 27-essel harcolt ki remek kiindulási pozíciót.

Forrás: SkiHungary

A sok kieső megadta az esélyt Úry Bálint (27.) számára arra, hogy a legjobb harminc közé küzdje magát. A gyakorlatilag szűz pálya megvalósult délutánra. Ésszel ment, ugyanakkor ügyelt a szűk ívekre és a megfelelő tempóra is. Kapott jó 4 és fél másodpercet, a TOP-30-at bebiztosította. A másik magyar induló, Beszterczey Kristóf sajnos nem ért célba.

Délutánra javultak a körülmények, elsősorban annak köszönhetően, hogy a verőfényes napsütés akkor már eláraszthatta a lejtőt.

Úry Bálint (20.) előtt egy andorrai fiú egész épületes pályát rakott össze. Bálint szintén koordináltabban síelt, kihasználta tehát az előkészítettebb lejtő adta előnyöket. Megsíelte a 17. legjobb időt, és csak szűk 3 másodpercet kapott a legjobbtól. A kiesésekkel együtt ez héthelyes előlépéssel járt. Az U18-as kategóriában Katamaja Rjoma (19.) volt a magyar srác riválisa. Délelőttről hozott kéttizednyi előnye csaknem teljesen elolvadt, de 2 fránya század sajnos kitartott belőle. Ennyin múlt az aranyérem…

Forrás: Krone

A délelőtti tíz legjobb síző előtt az észt Tormis Laine (9.) vezette a versenyt a svéd Adam Hofstedt (10.) előtt. Zerhoch (8.) kezdetben hozott előnyéből gazdálkodott, majd a pálya második szakaszán felül is múlt az észt sízőt. Feurstein (6.) tanult az első menetéből, ahol kellett, fokozta kicsit a tempót. Az azonban így is kétséges volt, felérhet-e a dobogóra. A nemleges válaszra hamar fény derült. Kaspar Kindem (4.) a meredeken világosan felülmúlta az osztrákot, majd Joshua Sturm (3.) a délután legjobb menetével már valódi nyomást helyezett a többiekre.

Forrás: Ski Weltcup

Gunleiksrud (21.) parádésan kezdett, több mint 6 tizedet osztott ki az osztráknak. Utólag kijelenthető, a vb-címért is versenyben volt, egészen addig, míg a letörésnél be nem sokallt. Hegymászás után becsületből azért leért. Lindqvist támadta a kapuk tövét, szintén fokozta előnyét. A hazardírozás vége kapura lépés lett. Zsinórban a harmadik esélyes szállt el. Dornauer (7.) fél másodpercet adott honfitársának fent, de ezzel sem ment semmire, mivel a második letörés után 3-4 késve vett stanglival tetemes időhátrányba került. Még a dobogóról is leszorult. Lütolf (5.) a pódium alján még megkapaszkodott, elégedett mégsem lehetett. Hozta, amit kellett az első szektorban, ám a meredeken sokkal jobban ráment a jó ívekre, mint az ildomos lett volna.

A délelőtt két legjobbja egymás közt vívott meg az aranyért. Benjamin Ritchie (1.) irtózatosan megnyomta a pálya elejét, a vállalt ritmust pedig többekkel ellentétben végig is tudta vinni. Alig maradt el Sturm etalonjától, vagyis alaposan feladta a leckét svájci vetélytársának. Fadri Janutin (2.) lüktetően, de kövér kapuvételekkel tudta le a lejtő legnehezebb részét. Kapott szűk 5 tizedet a jenkitől, nem volt esélye ellene. Érvényesült tehát a papírforma, amit az aktuális forma alapján valószínűsíteni lehetett.

Részletes eredménylista

Szerkesztőségünk nevében gratulálunk Úry Bálintnak a nagyszerű eredményekhez!

A címlapon szereplő kép forrása: US Ski & Snowboard

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s