Január eleje után győzött ismét Petra Vlhová kedvenc számában, szlalomban, amivel majdhogynem bebiztosította szakági elsőségét, továbbá összetettben is nagyot lépett a diadal irányába. Az első futam aránylag magabiztosan megnyerése után nem remegtek meg lábai a romló pályakörülmények közt, így visszaverte az újra vb-formáját nyújtó Katharina Liensberger támadását. Mikaela Shiffrin ellenben megint döntő hibát követett el, századokon múlt, hogy Holdenert megelőzve fennmaradt a dobogón.
Lassan belekanyarodik a célegyenesbe a 2020/2021-es Világkupa-idény. A nők számára kiírt két szlalomot követően már csak a szezonfinálé van hátra a télből. (A csúcsokat döntögető járvány miatt aligha rendeznek nemzeti bajnokságokat a hónap végén.)
A helyszín Åre, a nyugat-svédországi síközpont, mely három világbajnokságnak adott otthont az elmúlt évtizedekben. Ugyanakkor alighanem világrekordernek számít a tekintetben, hogy tízszer adta be pályázatát az olimpiai rendezésre, ám kandidálását mindenkor bukásra ítélték a prominensek. Ironikus, hogy a lejtő neve épp ez: Olympia.
Igazi hullámvasút módján zajlottak az események egy hete Jasnán. Szombaton úgy tűnt, Lara Gut-Behrami komoly lépéselőnybe kerülhet az összetett pontversenyben. Aztán következett a vasárnapi óriás-műlesiklás, amit behúzott Vlhová, miközben a svájci épp csak bekerült a legjobb tíz közé. Úgy futottunk neki a hétvégi dupla szlalomnak, hogy Lara előnye 36 pontra olvadt. Ha a VK- döntő pontjait papírforma alapján előre szétosztanánk, olybá tűnt, Vlhová egy Årén gyűjtött 160-200 ponttal magabiztosan várhatná a végső összecsapást.
Igen ám, de mind erősebb a konkurencia szlalomban. Shiffrin már-már a kristálygömbért is bejelentkezett, Holdener szebbik arcát mutatta a Magas-Tátrában, Liensberger pedig pár hete világbajnokságot nyert. A feszültség pedig szlalomban tud leginkább visszaütni…
Az első futam pályáját a svájciak edzője tűzte, alkonyodó, változóan felhős égbolt, csodálatos téli táj fogadta a résztvevőket. A rajtlista kissé szűkös volt, bár a járványhelyzet miatt nem volt meglepő, hogy csak 52 síző vállalta a kiutazást a fősodortól amúgy is távol eső Skandináviába. Az olaszok például mindössze kétfős csapattal érkeztek. A kényszerű hiányzók listája tovább bővült osztrák részről. Kiújult Katharina Truppe hasizomsérülése, ami miatt ki volt kénytelen hagyni a vb-t. A szőkeség már nem síel idén, ellenben a bokaszalagjának sérülésével bajlódó Stephanie Brunner még lehet, elindulhat Lenzerheidén.
A lejtő nehézségét alapvetően nem meredeksége jelenti, sokkal inkább a jobbra dőlős karakterisztikája szokott gondot okozni a lányoknak. A helvét tréner ezt fejelte meg egy kifejezetten ütemtelen nyomvonallal. Ilyen helyzetben nem könnyű elsőként elstartolni, de Petra Vlhová (1.) ezt is tökéletesen megoldotta. Pattogós sízése úgy bizonyult utolérhetetlennek, hogy a szokott erőkifejtéssel még mintha tartalékolt volna. Katharina Liensberger (3.) mert fokozni a tempót, éppúgy, mint a februári vb-n. Ám ezúttal egymást érték a késések, megbicsaklások. Az öt tizedes elmaradás innen nézve hízelgő volt.
Kristin Lysdahl (10.) karrierje során elsőként rajtolhatott az elitcsoportból – Truppe helyén. Nem élt vele, sok volt a kövér kapuvétele, lábai rendre szétcsúsztak ívvétel közben. Wendy Holdener (4.) vállalt annyit, mint a szőke osztrák, de hiába volt a bitangerős kezdés, a lankára elfogyott a kellő dinamika. Befért másodpercen belülre, de reálisan megint lemondhatott a győzelemről. Mikaela Shiffrin (2.) abszolút legjobb szektorral, életerősen kezdett. Úgy tűnt, mintha a túl erős tempó visszaütött volna a sorozókkal teletűzdelt bújócskázós szakaszon. Csak ott beszedett majdnem fél másodpercet a szlováktól. A vége 4 tizedes, tehát érzékelhető differencia lett. Michelle Gisin (5.) az elithez mérten fásult menettel nem rúgott igazán labdába. Igaz, a középmezőnyből ezzel is ki lehet emelkedni. Az elitcsoportot Chiara Mair (14.) zárta. Nem igazán ismerte ki magát a hektikus tűzésben.
Irene Curtoni (11.) direkt alacsonyabb tempót vállalt, Martina Dubovská (8.) dettó. A cseh gondjai ott kezdődtek, hogy a csekély rádiuszú szakaszon sem talált ritmust. Katharina Huber a letörésnél mélyre került, minek egy hanyatt esés lett a vége. Laurence St-Germain (12.) szemre tetszetős, ezzel együtt visszafogott csúszása után a honfitárs Erin Mielzynski lépett kapura középtájon néhány késve vett kanyart követően. Ana Bucik (13.) bátorsága inkább látványos korrigálásokban nyilvánult meg. Az arany középutat – a középmezőny szintjén – Lena Dürr (6.) valósította meg. Úgy maradt összeszedett, hogy a kellő lendületet is szem előtt tartotta. Az első hazai induló, Emélie Wikström végzetének a vertikális kombináció bizonyult. Letarolta mindkettőt.
A pálya remekül elő volt készítve, igenis bőven volt még mód jó eredmény eléréséhez. Sara Hector (16.) többszöri megtorpanások után nem igazán tudott rajtszámán fölül teljesíteni. Az más a svéd csapat baja legyen, hogy nála jobbat nem találtak házon belül. Franziska Gritsch (7.) a Világkupában idén először elkapta a fonalat, és szorosan tapadt a középmezőny elejéhez. A négy éve ugyanitt junior-világbajnokságot nyert Camille Rask (18.), valamint a franciák egyszemélyes különítménye, Nastasia Noens (17.) túl konszolidáltan síeltek. Nem úgy az elmúlt egy hónap nagy felfedezettje, Andreja Slokar (9.). A szlovén ezúttal sem fogta vissza magát, aminek meg is lett az eredménye. Ugyanez a stratégia Paula Moltzan (15.) esetében kevésbé volt jövedelmező. Ezt a blokkot Thea Louise Stjernesund molinók közé vágódása zárta le.

A harmincból még hátralévők közül senki nem került a legjobb húsz közé, ugyanakkor többségüknek a továbbjutással sem volt gondja. Ando Asza (35.) kimért stílusa ma sem jövedelmezett, Melanie Meillard (40.) pedig gyakorlatilag az első kapu előtt bukta a dolgot. Olyan szinten odalett egyensúlya, hogy minden kezdősebességét elvesztette.
Harmincon túl egy sor olyan fiatal síző került sorra, akiknek szerdán még Bulgáriában volt jelenésük a junior-világbajnokságon. A kvalifikáció azonban sem sikerült sem Rasknak (31.), sem Hurtnek (43.). Nagyot ment viszont a német Andrea Filser (32-essel a 19.) és az osztrák Marie-Therese Sporer (33-assal a 20.). A továbbjutók sorát Ali Nullmeyer (31-essel a 29.), Charlie Guest (34-essel a 26.), a svéd Elsa Fermbäck 41-essel a 30.), és az amerikai Katie Hensien (43-assal a 25.) tette teljessé. Az esti folytatáshoz legfeljebb 3,28-as hátrány volt szükséges.
1. | Petra Vlhová | Szlovákia | 49.72 | |
2. | Mikaela Shiffrin | Egyesült Államok | 50.13 | +0.41 |
3. | Katharina Liensberger | Ausztria | 50.29 | +0.57 |
4. | Wendy Holdener | Svájc | 50.40 | +0.68 |
5. | Michelle Gisin | Svájc | 50.87 | +1.15 |
6. | Lena Dürr | Németország | 51.03 | +1.31 |
7. | Franziska Gritsch | Ausztria | 51.37 | +1.65 |
8. | Martina Dubovská | Csehország | 51.47 | +1.75 |
Elsa Fermbäck (14.) alapvetően biztonsági csúszásával kezdődött a második futam. Ali Nullmeyer (12.) magasabb fordulatszámon pörgött, vezető helyét pedig jó darabig megőrizte a kanadai. A meredeksízése elsőrangúra sikerült, a végén viszont lehetett fogni rajta. Gallhuber (17.) vesszőfutása nem akar lezárulni, az olimpiai bronzérmes indiszponált sízése sokra nem volt érdemes. Popović (23.) zaklatott menetével a sor végére sorolt, Guest (23.) egy kevéssel elébe került, visszafogott sízésével is. Zsinórban hárman zártak helyezetlenül. Hensient elvitte a lendület, túldöntötte léceit, Hilzinger mind kövérebb ívvétel végén a bukótérben rekedt, Peterlini pedig a letörésnél tévesztett stanglit. O Brien (22.) , majd Riis-Johannessen (16.) leért ugyan, de az éllovast meg sem tudták közelíteni a meredeken. Csupán egyszeri VK- pontszerző, de osztrákként szó sem lehetett óvatoskodásról Sporer (19.) esetében. Volt egy látványos megroggyanása, mégis rengeteget kapott összességében. Újabb síző tárta szét kezeit, a pálya romlása már nagyon korán érvényesülni látszott. Éppen ezért megköveteli a lejtő a rizikót, máskülönben el lehet tűnni a süllyesztőben. Filser (25.) óvatoskodott, s nem is előzött meg senkit. Rast (21.) szélesebb kapuvételei ellenére jó ritmust talált, így is beszedett másfél másodpercet a kanadaitól. Noens (20.) ugyanezt a szenvedős produkciót mutatta be. Esélye sem volt az aktuális dobogóra, pedig már közel másodpercnyi előnyből rajtolt. Hector érezhetően nagyon-nagyon bizonyítani akart, ám az első három induló óta nem látott felső szakasz után átcsapott mindez görcsösségbe. Beakadt bal léce a stangliba, huppanás lett a vége.
Nullmeyer vezette tehát a versenyt 15 sízőt követően, mögötte Fermbäck és Riis-Johannessen foglalt helyet. Paula Moltzan (9.) szerencsésnek mondhatta magát, hiszen a reklámszünetben mód nyílt a pálya karbantartására. Az amerikai élt vele, a meredek második szakaszán még hozni is tudott a kanadai sízőn. Innentől nem volt kérdés, átveszi a vezetést. Innentől kezdve szoros volt a mezőny, a hetedik helyezettig bezárólag mindössze 4 tizeden belül követték egymást a lányok. Mair (18.) sok-sok apró pontatlanság miatt jelentősen visszaesett. Ana Bucik (7.) csaknem fél s-et vert Moltzanre az első szakaszon, a lendület pedig a végéig kitartott. Kevésbé villogatott a szlovén a laposon, ez megadta a lehetőséget a többieknek. St-Germain (11.) a záró szektorban sokallt be, ott ment el az első pozíció. Juharleveles honfitársát kevéssel maga mögött tartotta. Curtoni egy késéssorozat végén a lejtő első harmadánál tarolta le a stanglikat. Az olasz duó tehát pont nélkül, kieséssel zárta a napot. Kristin Lysdahl (10.) próbálta engedni a léceit, de ez csak a nagy hátrazuhanás elkerüléséhez volt elegendő. Slokar (15.) brahis sízés átcsapott kapkodásba, hibáról hibára gyűjtötte a tizedhátrányokat.
Bucik, Moltzan és Lysdahl foglalta el a dobogós helyeket, amikor már csak az első futam legjobbjai voltak hátra. Dubovská (13.) ígéretes kezdés után elvesztette magabiztosságát, így a meredek végén erőteljesen megfogta léceit. A stanglik tövében mélyülő kádak az ő dolgát is reménytelenné tették. Franziska Gritsch (6.) motivációja ma a helyén volt. Egyik szektort sem síelte tökéletesen, de ellentétben a korábbi 10-15 sízővel, kompakt menetet tett le az asztalra. Élre állt, ám sokáig nem maradt ott. Lena Dürr (5.) ismét remekül összerakta a meredeket, lényegében ott múlta felül az osztrákot.
Michelle Gisin (7.) darabosan mozgott ugyanott, a lendülete sem tért vissza késő délutánra, így a német mellett az osztrák is eléje került. Wendy Holdenerrel (4.) kezdve már a pódium volt a tét! Más dimenzióban síelnek a hátralévők, ez ma is bebizonyosodott. Kemény tempót vállalt, s nagyobb zökkenők nélkül végigvitte. Előnye közelítette a másodpercet. Katharina Liensberger (2.) továbbfokozta az iramot, ami azok után sem lankadt, hogy nem egyszer széles ívet meghúzott. Alig-alig kapott ki az elején startolt Nullmeyer etalonjától! A szlalom két ászának tehát fel volt adva a lecke!

Mikaela Shiffrin (3.) őrült nagy mentéssel a háta mögött sorozta végig a pályát. Nem akármilyen technikai bravúr volt, amikor fél lábon a bukótérből visszaterelte magát úgy a nyomvonalra, hogy közben akkora tempót nem is vesztett vele. Századokon múlt, de legalább Holdenert maga mögött tartotta. Petra Vlhová (1.) az elején gyújtotta be a rakétákat, hiszen tudta, a rossz hóviszonyok nem szólnak mellette. Növelte előnyét, ami bár fogyatkozott a célig, rontás híján 2 tized kitartott belőle.


Petra Vlhová karrierje sarokpontjához érkezett a mai napon: bezsebelte huszadik Világkupa-győzelmét! Ebből tucatnyit szlalomban, mely szakágban legutóbb Zágrábban tudott nyerni, még január legelején. Igaz, írhatnánk azt is, hogy az eddigi hét alkalomból négyszer nem tudták őt legyőzni. Katharina Liensberger kilencedik pódiumát szerezte, a hatodik ebben a szezonban. A vb-címét is beleértve nyolc versenyen indult idén, és Jasnát kivéve mindig dobogón zárt. Mikaela Shiffrin 59. dobogóját szerezte, csak szlalomban.


A szakágiban ismét elhúzott Vlhová, riválisait 85, illetőleg 90 ponttal előzi jelenleg. Vagyis kijelenthető, hogy ha nem előzik meg a szlovákot, már holnap megvédheti címét a szakágiban. A kicsi mellett a nagy trófea felé is hatalmasat lépett Vlhová. Láttunk már fura dolgokat, fordulatokat, de azért nagyjából kijelenthető, hogyha a szlovák másfélszáz pont fölött fórral vág neki a VK- finálé hetének, aligha lehet őt letaszítani az élről.
Holnap újabb szlalomot rendeznek.
A címlapképen szereplő kép forrása: SME