Magyar éremeső a rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon!

A hétvégén került megrendezésre a hollandiai Dordrechtben a Rövidpályás Gyorskorcsolya Világbajnokság, ahol a magyar válogatott története legjobb eredményét érte el. A házigazda hollandok mögött a második helyet foglalta el Magyarország az éremtáblán, a megszerezhető 10 aranyéremből hármat megnyerve, ami mellé tovább három érmet szerzett a férfi válogatott.

Szombaton 1500 és 500 méteren rendeztek versenyeket mindkét nem számára. A férfi 1500-on még nem szereztek érmet az ott induló Liu-testvérek. Itt a nyolcfős döntőben Liu Shaoang egy ritmusváltáskor elesett, így ő végül csak hetedik lett, míg Liu Shaolin Sándor nem tudta felvenni a versenyt a dobogósokkal, a negyedik helyen ért célba a veterán Charles Hamelin, valamint Itzhak de Laat és Szemjon Jelisztratov mögött.

A nőknél Jászapáti Petra negyeddöntős futamát megnyerte, míg Kónya Zsófiát büntetés miatt futama utolsó helyére sorolták. Petra a végső győztes Schultingot is magába foglaló elődöntőben versenyzett, ahonnan végül a B döntőbe tudott kvalifikálni. Itt egy kizárás miatt negyedik, összesítésben pedig a 11. helyet szerezte meg.

Az 500 méter már jóval eredményesebben alakult. A negyeddöntőkben Sanyi és Ádó is a maga futamában az első helyen végzett, előbbi az egész negyeddöntő legjobb idejét korcsolyázta. Ádó formája az elődöntőre is kitartott, itt is a legjobb időt ő jegyezte, testvére viszont csak a B-döntpbe kvalifikált, ahol végül ki is zárták. Ádó viszont a döntőben is remekelt a legrövidebb távon, Jelisztratovot és Sighelt előzve szerzete meg karrierje első világbajnoki címét!

A nők 500-as távján a magyarok közül egyik lány sem jutott tovább a negyeddöntőből, Kónya Zsófia saját futamában a harmadik, míg Jászapáti Petra a negyedik helyen végzett.

Vasárnap az 1000 méteres egyéni verseny mellett a 3000 méteres szuper döntőt is megrendezték, ami végén az összetett világbajnoki érmek is gazdára találtak, továbbá a 3000, illetve 5000 méteres váltókban is döntőt korcsolyáztak.

A férfi 1000 méteren mindkét Liu testvér rendkívül magabiztosan lépdelt előre a döntőig, az elődöntő mindkét futamában magyar elsőség született. Fölényüket a döntőben, immár együttesen, is érvényesíteni tudták. Végig maguk mögött tudták tartani riválisaikat, és a hajrában Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang sorrendben értek be. Sanyi ezzel 2016. és 2018. után szerzett újabb világbajnoki címet.

A nőknél Kónya Zsófia már a selejtezőkben kiesett, így vasárnap csak Jászapáti Petra korcsolyázhatott. A negyeddöntőben futamában második helyet szerezve jutott tovább a szegedi lány, míg az elődöntőben nem sokkal maradt le az A döntőt érő második helyről. A B-döntőben Jászapáti a második helyet szerezte meg, amivel összesítésben a hetedik helyen végzett.

A 3000 méteres szuperdöntőt Ádó az első, míg Sanyi a második helyről kezdhette meg. A véghajrára a lekörözéseknek is köszönhetően már biztossá vált, hogy a testvérpár közül kerül ki az összetett világbajnok. A körelőnyben lévő francia Sébastien Lepape-nak szóló, utolsó kört jelző csengetés viszont Liu Shaolin Sándort megzavarta, aki így egy körrel a vége előtt kiengedett, míg Liu Shaoang a szuperdöntő harmadik helyén végzett, így Ádó lett a magyar short track történetének első összetett világbajnoka! Ráadásul az összetettben, az 1000 méterhez hasonlóan, ismét kettős magyar siker született, ezúttal Ádó-Sanyi sorrendben.

A váltókban a nők B-döntőt korcsolyázhattak, ahol Lengyelországgal vívtak az első helyért. Végül a második helyet szerezték meg a futamban, míg összesítésben ezzel hatodikak lettek!

A férfi váltó a negyeddöntőben John-Henry Kruger, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Varnyú Alex összeállításban állt ki. Futamukban az A-döntőt érő második helyet szerezték meg a házigazda Hollandia mögött. A másik elődöntőből Oroszország és Olaszország jutott tovább, míg például az Hamelinnel felálló kanadaiak csak a harmadik helyen végeztek, amivel B-döntőbe kerültek. A döntőben Varnyú helyett az olimpiai váltóban is tag Burján Csaba került be a váltóba. A mieink sokáig a hollandok mögött futottak. Időközben az olaszok buktak, viszont a balszerencse a magyar válogatottat sem kímélte sokáig. 20 körrel a befejezés előtt Burján bukott, viszont gyors váltásnak köszönhetően a harmadik helyet menteni tudta a négyes. Végül a második helyen célba érő oroszok kizárása révén Magyarország az ezüstérmet szerezte meg Hollinda mögött.

A magyar short trackesek történetük legsikeresebb világbajnokságán vannak túl. Az éremtáblázatban mindössze Hollandia előzte meg a magyarokat. A házigazdáknál Suzanne Schulting minden női számot megnyert és a váltóval is világbajnoki címet szerzett. A férfi váltó elsősége révén hat aranyat szereztek. Magyarországnak Liu Shaoang két arany- és egy ezüstérmet szerzett, míg testvére Liu Shaolin Sándor egy arany-, egy ezüst-, egy bronzéremmel zárta a világbajnokságot. A Burján Csabával, Varnyú Alexszel, John-Henry Krugerrel, Liu Shaoanggal és Liu Shaolin Sándorral felálló váltó pedig ezüstérmet szerzett. Gratulálunk a teljes magyar válogatottnak a nagyszerű szerepléshez!

Borítókép forrása: 24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s