Káprázatosan magas színvonalú, kiélezett versenyt hozott a nők óriás-műlesiklása. A délelőtti futam legjobb 15 helyezettjének szinte mindegyike remekelt délután, klasszis menetből egyik érte a másikat. A három dobogós közt nem volt egytizednyi a különbség. Lara Gut-Behrami immáron kétszeres világbajnok, Mikaela Shiffrin zsinórban harmadik vb-jéről távozik éremről, ami a szakágit illeti, Katharina Liensberger pedig egy hatalmas mentéssel szorult a bronzérmes pozícióba. Kiemelendő még a nap meglepetésembere, Nina O Brien, akit egyetlen kapuvétel választotta el a vb-aranyéremtől, valamint az az Alice Robinson, aki egy átlagos vb-versenyt sikerre vitt volna. De ez a mai nem volt az! A magyar lányok szépen helytálltak. A címvédő Vlhová, Gisin, és a komplett olasz csapat méretes buktát könyvelhetett el.
Nehézkes kezdés után gördülékenyen lezajlottak a versenyszámok a világbajnokságon, így ma elérkeztünk a versenysorozat utolsóelőtti női versenyszámához, az óriás-műlesikláshoz. Napos időben kezdődött el az első futam, a célzónában enyhén fagypont fölötti hőmérséklet uralkodott.
A startlistán 99 síző szerepelt. Köztük négy magyar, hárman piros-fehér-zöld zászló alatt, Szőllős Noa pedig izraeli színekben. A kisebb nevezési létszám miatt ezúttal nem rendeztek kvalifikációs futamokat női óriásban, így mindenki kétszer síelhet le a Tofanán, már bekerül a legjobb 60 közé.
Michelle Gisin (5.) nyitómenete alapvetően jó ritmusban zajlott le, talán az utolsó letörésnél történt egy kisebb késedelem. Azt csak később dőlt el, mit ért ez a szépségdíjas síelés. Marta Bassino (15.) brutális tempót vállalt, egyértelműen kimondható, vesztére. Már fent is akadtak problémái, többször kiszélesítette a pályát. Gisin hibájának helyén még durvábban lesodródott. A parallel – egyik – világbajnoknője, egyben a mai nap favorita másodpercen túli hátrányt szedett össze délutánra.
Petra Vlhová (11.) valamivel konszolidáltabban síelt, így sem tudta a nehezebb kanyarokat stabil tartásban bevenni. A korrigálások pedig időbe teltek, ő sem úszta meg 8 tizeden belül. A címvédésről gyakorlatilag máris lemondhatott. Federica Brignone két szektoron át tartotta Gisin tempóját, vagány sízése viszont nem ért célt. Egy késéssorozat harmadik kanyarjában túlfordult, s már nem tudott beférni a következő jobbos kapuba. Eldőlt tehát, hogy az Alpesi Sí VK tavalyi győztese érem nélkül távozik hazai vb-jéről.
Lara Gut-Behramitól (3.) egy végtelenül összeszedett csúszást láthattunk. Vélhetően tudatosan visszafogva kezdett, hogy aztán a meredeken pazar íveken száguldhasson végig. A Szuper-G-ben már tapasztalt kanyartempóval négy tizedet osztott ki Gisinnek a meredek elején, s lényegében ez a negyed másodperces különbség marad meg a végéig. Tessa Worley (9.) a lejtő feléig felvette a kesztyűt a svájcival, s lényegében egyetlen kanyaron múlt, hogy ez nem húzódott el a célig. Ott túlfordította léceit, onnan származott nyolctizednyi hátránya. Mikaela Shiffrin (1.) a meredek első fázisában nem tudta meghúzni ugyanazokat az íveket, mint Lara, akadt több érintőre vett kapuja. Sebességtartásban viszont felülmúlta a svájcit, így egy hajszállal a maga javára tudta fordítani kettejük párharcát.
Sara Hector (20.) pontatlan ívvételeivel megpecsételte saját sorsát. Hol a kapukon erőszakoskodott, hol a bukótér határát feszegette. Két másodpercen túli hátrányával senkit nem előzött meg. Mina Fürst Holtmann (23.) sem féltette magát, hiszen tudta, csak két extra menettel lehet halvány esélye éremre. Az már a meredek elején eldőlt, hogy álmai szertefoszlottak. Zaklatott sízésével a sor végére került. Katharina Liensberger (4.), a parallel társbajnoka pazarul síelt egészen a pálya utolsó szektoráig. Csaknem 3 tizednyi előny birtokában, hibátlan űrsízéssel haladt, amikor is egy ártalmatlannak tűnő jobbos kimenetén túldöntötte léceit. Így is befért az aktuális dobogós helyre.
Meta Hrovat (10.) szintúgy konkurált az amerikaival a meredek elején. A folytatásban viszont néhány századnyi előnynél sorjáztak a besokallások, amire sebessége is ráment. Nem úszta meg másodpercen belül. Ramona Siebenhofer (14.) kegyetlenül elkapta a fonalat, egy szektor után 3 és fél tizeddel előzte az éllovast! Megeshet, hogy a szerzett tapasztalatok, netán a pálya jegesedése okozta ezt, mindenesetre a lejtő második felén nem bírta tartani az optimális íveket, s ugyanúgy járt, mint sokan előtte. Alice Robinson (6.) nem vétett akkora hibákat, így hasonló mértékű fórja nem csusszant át ledolgozhatatlan hátrányba. Viszonylag tiszta menete végén 5 tizedről várhatta a folytatást. Wendy Holdener (13.) kezdése kevésbé volt átütő, a meredek folytatása annál inkább. A lejtő második felén kijött a szokott másodpercnyi különbség. Stephanie Brunner (17.) sehol nem volt meggyőző, hosszú idő után ő volt az első, aki elmaradt Bassino idejétől. A szakág idei úrnője csúnyán elrontotta a délelőttöt…
Az olasz szereplés gyalázatosra sikerült ma (is), Elena Curtoni (32.) enervált kínlódása döbbenetes, 4 s-es elmaradással végződött! Ragnhild Mowinckel (8.) idei csúcsfutamát teljesítette. Két szektoron át zöldültek részidői, s minthogy ritmusából érdemben nem esett ki, dobogóreményes helyzetet teremett magának. Maryna Gąsienica-Daniel (7.) még a norvégnál is erőteljesebb íveket húzott, a fél másodperc parádés eredménynek tűnt. A lengyel éremszerzés nagyon is benne volt a képben. Aztán jött egy másik amerikai, s majdnem átírt mindent. Nina O Brien (2.) a záró szektorig csaknem fél másodperccel (!) vezetett egy rettentően bevállalós csúszással. Cérnavékony jégen táncolt, de bejött neki, a célban csak 2 aprócska századdal maradt el Shiffrintől. Két amerikai állt tehát a verseny élén. A következő reklámszünetig három kiesés volt még hátra. Ana Bucik túldöntötte léceit az utolsó ritmustörésnél, Franziska Gritsch katapultált a pályáról, majd fókapózban csúszkált néhány tucatnyi métert; végül pedig Valérie Grénier tarolt le egy kaput egy őrültségbe hajló szektort követően.
Tíz rendszeres VK- pontszerző még fent várakozott a rajtjelre, de az azért érződött, hogy az esélyesek köre már lezárult. Leginkább a két másodperces határ jelentette a nagy célt. Coralie Frasse Sombet (22.) zaklatott ívvételeivel elmaradt ettől, Tina Robnik (16.) egy kevéssel befért ezen időkülönbségbe. Estelle Alphand (21.) , mint újdonsült vb-érmes, felszabadultan síelt, ami azért inkább visszájára sült el. Kristin Lysdahl (12.) inkább kihagyta a csapatversenyt, pusztán teoretikus szinten mondhatjuk, az aranyról mondott le döntésével. Annyi igaz, első futama remekül sikerült. Dinamikus fordulói okán alig került másodpercen túlra elmaradása. Az amerikaiak csúszásait elnézve Paula Moltzan menetét érdemes volt kivárni. S valóban, a meredek elején például fogott valamit Shiffrinen. Középtájon aztán túlvállalta magát, keresztbe-, majd menetiránnyal szembe álltak lécei. Alex Tilley (19.) egy ő szintjén vállalható menettel tudta le az első kört, Thea Louise Stjernesund(35.) csapatban szerzett vb-aranya után kissé könnyelműnek tűnt. Ő lett az új sereghajtó. Andrea Filser (26.) szintén a leszakadók közé került.
Az ismertebb nevek közül Neja Dvornik (27.) nem igazán tudott felülemelkedni rajtszámánál, ellentétben a lesikló világbajnoknővel. Corinne Suter (18.) lendületes, tiszta sízést mutatott be. A J Hurt, tehát a negyedik amerikai az első kapuk egyikében búcsúzott.
A legjobb harminc közé jutott egy másik lengyel lány is, nevesítve Magdalena Luczak (39-essel a 25.), valamint a kanadai Cassidy Gray (29.), Leona Popovic (41-essel a 28.), a spanyol Nuria Pau (42-essel a 24.), s végül Laura Pirovano (45-össel a 30.).

Szőllős Noa (39.) 51-es rajtszámmal hat másodperces hátránnyal ért célba, a jó kiinduló pozíciót ezzel elérte. Érthetőn tartott picit a számára szokatlanul jeges és kanyargós pályától, de szépen helytállt. Tóth Zita még gyorsabban síelt, 9 tizedes, majd fél távon 1,60-as hátránynál állt. Sajnos nem bírta végig az akár TOP-10-re is esélyes iramot, búcsúzni kényszerült. A másik két lány leért és továbbjutott. Majtényi Hanna (62-essel az 50.) tizenkettő, Dorultán Katalin (64-essel a 60.) huszonkét másodperccel maradt el az olimpiai bajnoktól.
Öt sízőt követően német síző vezette a női óriás-műlesiklást. Így múlik el a világ dicsősége, Andrea Filser (20.) képviselte egyedül hazáját a szakágban, melynek több nagy bajnokot adtak a németek. Mögötte Dvornik (21.) , Gray (23.) , Popovic (25.) és Pirovano (26.) foglalt helyet. Vagyis egy olasz szerepelt a lista végén – ez is szimbolikus.
Filser vezető helye pünkösdire sikerült, ami picit meglepőbb, hogy egy lengyel állt élre. Mégpedig a második számú, vagyis Kuczak (19.) verte összességében a lehető legkisebb különbséggel. A spanyol remények hamar elszálltak, Pau egy kiváló menet után túl sokat akart. A végén a hálóból kellett kikotorni, talán nem sérült meg súlyosan. Holtmann (22.) igencsak korán volt kénytelen elrajtolni, s délután sem cáfolt rá ennek jogosságára. Ütemtelen lötyögése még az aktuális dobogóra sem volt elég. Ami a norvégnak nem ment, bemutatta Coralie Frasse Sombet (14.). Vagyis „mindent bele” alapon síelt bitangul, jó másodperccel tett helyre minden korábbi menetet. A svédek a tegnapi ezüstérem után gyászos napot zártak. Alphand (24.) zaklatott menettel jócskán hátraesett, a télen dobogóra is állt Hector pedig egy sor késés után kivágódott a pályáról. Tilley (17.) szépen megnyomta a meredek elejét, ez arra volt elég, hogy beférjen a francia mögött tátongó űrbe, éppen, hogy. A legkeményebb szakaszt szépen hozta, a lankán viszont kínlódott Corinne Suter (18.) . A harmadiknál jobb pozíció nem volt benne. Brunner igyekezett plusztempót pumpálni a kanyarokba, a vége gyors kiesés lett. A belső síje nem akarta az igazit. A reklámszünet előtti utolsó induló Robnik (15.) volt. A szlovén végig tudta vinni lendületét, öttizednyi hátrány alatt így sem úszta meg. Tilley szerepelt ekkortájt még a TOP-3-ban.
Marta Bassino (13.) egészen reménytelen helyzetbe hozta magát, a teljes rizikón kívül más egyebet nem tehetett. Megpróbálta, élre állt, de elmaradt a francia etalonjától. Nem tudott jó íven maradni, különösen a legeleje volt zaklatott. Nem véletlen, hogy Ramona Siebenhofer (5.) hat tizedet osztott ki neki. Másodpercen túli fölénnyel állt élre az osztrák, megdöntötte a délutáni csúcsidőt. Wendy Holdener (8.) vállalható pályát rakott össze. Odafent adódott lényegi különbség kettejük közt, a kötelező második helye nem forgott veszélyben. Lysdahl (16.) komoly ritmustévesztések közepette kínlódott, a 2 s-es elmaradás önmagáért beszélt. Petra Vlhová (12.) számára nem maradt más az edzője által tűzött pályán, minthogy a végletekig támadjon. Ez hol sikerült, hol nem, ívei túl direktek voltak a kulcshelyzetekben. Végül Holdener is elébe került.
Meta Hrovat kanyarja kezdettől fogva nyugtalanok voltak, egy balos fordítón oly mélyre került, hogy már tudott befordulni. Tessa Worley (7.) a lehető legkisebb rádiuszra fókuszált. Ez a fajta kockázatvállalás az elején nem sült el jól, hamar beszedett 4 tizedet. Továbbiakban tartotta Siebenhofert, többre nem volt képes. A lesikló specialista osztrák harmadik nagy skalpját is begyűjtötte.
Ekkor már csak a délelőtt legjobbjai voltak hátra. Mowinckel (9.) szektorról szektorra kapta a 2-3 tizedeket, egyedül a végével lehetett elégedett. A kesztyűvel abszolvált kanyarok megbosszulták magukat, lecsúszott a virtuális dobogóról. Maryna Gąsienica-Daniel (6.) borzasztóan hektikusan síelt. Direkt, késve vett kapuk – pokoli tempóban. Középen még hozott valamit az osztrákon, jó úton haladt, de egy jobbos kijáratában keresztbeálltak lécei. Az, hogy így is két tizedet kapott csak, nagy szó!
Alice Robinson (4.) szintén kegyetlen lendülettel szelte a kanyarokat. Középtájon még fokozni is tudta az iramot, ami a törvényszerű túlfordulások ellenére fél másodpercnyi előnyt ért a számára. Gisin (11.) gyakorlatilag egyetlen helytelenül választott ív miatt bukta el vezető helyét. Túlcsúszott, mélyre került, kapott egy teljes szekundumot. De igazolta, lehet fogni egy keveset az új-zélandin. Katharina Liensberger (3.) egy elképesztő menettel vágott oda ellenfeleinek. Úgy síelte meg a délután addigi legjobbját, hogy egy alkalommal csaknem a bukótérről kellett visszavágódnia. Látványos, bravúros menet volt.
Lara Gut-Behrami (1.) tudta, csak a tökéletesen szűk nyomvonal jelentheti számára a megoldást. Meghúzta az összest úgy, mint szerette volna. Erejét megfeszítve rogyott hóra a célban, mint új listavezető. Nina O Brien (10.) az utolsó szektorig megvalósította a tökéletesen végigvitt napot. Elképesztő kanyarbemenetekkel tartotta előnyét, a záró szakasz előtti részideje alapján ma ő a világbajnok. De nem így történt, a lankára érkezve kikapcsolt a koncentráció. Összerogyott, sebességét vesztve kiesett az érmes helyekről. Megtalálja hamarosan a maga sisakszponzorát…
Mikaela Shiffrin (2.) direktebb íveken kezdett, de konszolidált sízésének a legmeredekebb szakaszon vége szakadt. Beleállt a csatába, elment a falig, végig századok pattogtak. A végtempó minden korábbinál ütősebb volt, de a 2 század kitartott. Ennyire vitte az aranyérmet Lara, Liensberger 9-cel szorult a harmadik helyre. Minden idők egyik, ha nem legnagyszerűbb női vb-versenye!
Maga a verseny egy pár perces ünneplést követően folytatódott, hiszen a továbbjutók fele még fent várakozott. Harmincba került a francia Doriane Escane (28.), az argentin Francesca Baruzzi Farriol (30.), a finn Erika Pykalainen (29.) és a liechtensteini Charlotte Lingg (27.).
Szőllős Noa (32.) másodjára is helytállt a meredek lejtőn, a célba érkezők közt megtartotta pozícióját. Az izraeli-magyaro helyezése mutatósra sikerült. Majtényi Hanna (43.) egyetlen helyezés bukott, a már mexikói színekben levezető egykori amerikai menő, Sarah Schleper (41.) került elébe. Dorultán Katalin (49.) megelőzte egyik lett vetélytársát. Hárman kerültek tehát 50-en belülre egy vb-versenyen.

Lara Gut-Behrami 30. születésnapja közeledtével végre bekéredzkedett abba a szobába, ahol mindig is helye lett volna. Az alpesi sítörténelem legjobbjai közé. Az már januárban érződött, hogy az edzőcsere, az felkészülés újfajta megközelítései jót tettek neki, a január róla szólt a Világkupában. A Szuper-G aranyát előre oda lehetett adni neki, ellentmondást nem tűrve zsebre is vágta azt. Óriásban is ott volt az esélyesek közt, favoritnak azért nem számított. Pattanásig feszült verseny volt a mai, s ki más nyerhette volna meg ezt is, ha nem Lara, aki idegileg topon volt az előző hetekben?! A kétszeres világbajnoknőnek ez már a nyolcadik vb-érme. Személyében 20 év elteltével győzött újra svájci nő óriás-műlesiklásban.

Mikaela Shiffrin zsinórban negyedik világversenyén szerzett érmet óriásban. Ami az olimpián összejött, az vb-n egyelőre nem valósult meg. Mármint a győzelem. Négy éve ezüst, két éve bronzérmet szerzett a számban. Érmeinek száma elérte a 10-et.
Katharina Liensberger a két éve szerzett csapatezüst és a tegnapi megosztott parallelarany után első igazán értékmérő medáliáját is begyűjtötte vb szinten. Komoly eredmény egy olyan sízőtől, akinek egyetlen VK- pódiuma volt korábban. De nem sokáig. A szlalomnak győzelmi esélyekkel vág neki.
A hölgyek számára holnap szünnap lesz, csupán a szlalomosok kvalifikációját rendezik meg. A zárószám szombaton következik.