Bassino behúzta a második Kranjszka-i óriást! Sűrűsödik az összetett élmezőnye

Marta Bassino energiatakarékos első futam után másodjára mutatta meg valós tudását, s kérdés nélkül húzta be negyedik óriás-műlesikló győzelmét a szezonban. Michelle Gisin tegnapi karriertörténeti dobogója után még egy fokkal feljebb lépett, s minthogy Vlhová csupán a 10. helyet szerezte meg, jelentősen megközelített a szlovákot összetettben. A dobogó harmadik fokára, akárcsak egy éve ilyenkor, a tősgyökeres helyi Meta Hrovat állhatott fel. Kiemelendő még Lara Gut-Behrami teljesítménye, aki csak egyetlen hellyel szorult le a TOP-3-ból. A délelőtti éllovas Shiffrin gyengélkedett délután, visszacsúszott a hatodik pozícióba.

A körülmények mit sem változtak tegnaphoz képest, akár a felhőmentes égboltot, akár a bőven fagypont alatti hőmérsékletet nézzük.

A hegy nem változott, csodákat a nyomvonallal sem lehet varázsolni, a bizonyára hosszadalmas csapatmegbeszélések után, egy komplett verseny tapasztalatával egészen más napra volt kilátás a hét zárásaként. Georg Harzl, a németek mestere meghökkentő kombinációknak nem tette ki a lányokat. Szerencsére senki sem sérült meg tegnap, így a mezőny szinte teljesen megegyezett a szombatival. A kakukktojás Eva-Maria Brem volt. Az egykori szakági győztes formahanyatlása okán ma már bőven harmincon túli rajtszámmal startolt volna, amit nem vállalt be. Állítólag már a folytatáson gondolkodik…

Forrás: KLBK

Mikaela Shiffrin (1.) zökkenőmentesen leért a lejtőn, a kérdés csak az volt, agilitásban hova mérik nyitómenetét a riválisok. Nos, Marta Bassino (2.) speciel kikapott tőle három tizeddel. Szombattal ellentétben nem ment hibamentesen az olasz, késései megkövetelték a korrigálásokat. Petra Vlhová (8.) a kelleténél több élt használt lejtmenet, a célra fordító letörést pedig kifejezetten mélyről volt kénytelen teljesíteni. A másfél másodperc abszolút benne volt a látottakban. Michelle Gisin (3.) előtt tehát ott volt a sansz, hogy már délelőtt fogjon egy keveset a szlovákon. Rontást nyomokban is nehéz volt felfedezni csúszásán, kitörő magabiztossággal hozta az íveket, egyedül talán a zárásban volt valamivel több. Bassino mögé érkezett másfél tizeddel, de versenyben maradt.

Forrás: RFI

Federica Brignone (12.) csalódást keltően szerepelt. Testsúlya rendre hátra esett a nehezebb kanyarokban, kevés volt a lendület, a bátorság, minden. Csaknem két másodpercet kapott az amerikaitól. Alice Robinson (9.) jóval bátrabban tette be léceit a fordulókba, esetében a széles kanyarokkal akadtak gondok. Egyre nagyobbak, a végén csak Vlhová mögé érkezett. Tessa Worley (5.) fejben ismét nagyon ott volt a lejtőn. Szüksége is volt rá, közvetlenül a lankás rész előtt kis híján kifordult a pályáról. Menetirányban maradt, s nem is vesztett oly sokat hibáján. Hátránya alulról súrolta az 1 szekundumot, vagyis újabb csúcsmenetre volt szüksége délután.

Lara Gut-Behrami (7.) meredekére nem lehetett panasz, tökéletes technikája mellől azonban elfogyott a végére a lendület. Megduplázva hátrányát ma is távol került a dobogós helyektől. Mina Fürst Holtmann (23.) már a kezdetek kezdetén távolra került az ideális ívtől. Küzdelme továbbfolytatódott, mindenkitől messze elmaradt. Stephanie Brunner tegnaphoz hasonlóan korán búcsúzott. A meredekhez érve késésbe került, nem volt számára visszatérés. Sara Hector (35.) bizonyára eredendően tartott a lejtőtől, tegnapi gyengélkedése pedig nem erősítette önbizalmát. Az 5 és fél másodperc úgy jött össze, hogy a bukóteret például nem érintette. Wendy Holdener (11.) mert kockáztatni, bizonytalanságai pedig ezúttal nem jártak kieséssel. Sőt, például Brignonét megelőzte. Katharina Liensberger (16.) azok közé tartozott, akik túlontúl tisztelték a lejtőt. Épphogy 3 s-en belül maradt. Meta Hrovat (4.) lelkének jót tett a tegnapi verseny, jóval több meggyőződéssel síelt ma, már délelőtt. Végig tudta vinni egy lendülettel, befért közvetlenül a dobogósok mögé. Sofia Goggia (6.) agresszivitása magától értetődő volt. Ezúttal a méretes rontások elkerülték, a másodperc környéki hátrány pedig elégedettséggel tölthette el.

A reklámszünet után Ragnhild Mowinckel (22.) besorolt a középmezőnybe. Méretes különbségeket hozott ki a férfi lejtő, egyértelműen az döntött, ki mennyire bevállalós, illetőleg ki mennyire tudja kizárni gondolataiból a félelmet. Elena Curtoni (24) kapcsán egész másról volt szó, elvégre egy lesiklóról van szó. Kanyarvételei végig tompák voltak. Katharina Truppe (41.) túl direkt ívekkel kezdett, mire pedig fokozta a tempót, teljesen kiesett a ritmusból. A sor legvégére érkezett. Ricarda Haaser tegnap idővel esett ki, ma egy teljesen kilátástalan szenvedésnek vetett véget az utolsó letörésnél. Az osztrákok becsületét tegnap Ramona Siebenhofer (13.) mentette meg. Ma nem sokkal előzte meg Liensbergert. A lejtő második felére ő is kiesett a koncentrációból. Harmadik osztrákként Franziska Gritsch neve mellé került a DNF felirat. Míg síelt, addig is látszott, hogy nincs kibékülve a lejtővel. Talán Tina Robnik döntött bölcsön, aki a tegnapi kínok után ma inkább visszalépett.

Harmincig egyértelműen három síző miatt volt érdemes még kivárni. Az első a lengyelek büszkesége, Maryna Gąsienica-Daniel (10.) volt. Kicsattanó magabiztossága érthető volt, még ha a támadó jellegű megközelítés hibákat is generált. TOP-10-be érkezett vele. Nina O Brien (16.) vagánykodása ezúttal átcsapott zaklatott sízésbe, a középmezőny derekából így nem lehetett kiemelkedni. A harmadik Adriana Jelinkova volt. Motivációja elvitte rossz irányba, elvesztette egyensúlyát, majd lécét. Lassan begurult a védőháló mellé. Bár elsőre talpra állt, végül hordágyon vitték el a helyszínről. Térd környéki sérülés valószínűsíthető.

A többiek felemásan szerepeltek. Valerie Grénier (19.) és Coralie Frasse Sombet (20.) egész szépen megkapaszkodtak a középmezőny derekában; Ana Bucik (26.)  még csupán továbbevickélt, Tviberg (35.) idővel kiesett, Estelle Alphand pedig nem ért célba.

Harmincon túlról elsőként Corinne Suter próbálkozott. Ugyan ma is kiesett, de szombathoz hasonlóan erős szektorokat síelt addig. Az amerikai A J Hurt, majd Alex Tilley és Doriane Escane szintén a túlzott vállalásnak esett áldozatul. A brit lány a hatodik legjobb szakasszal nyitott, de nem bírta sokáig. Melánie Meillard (32.) a leszakadók táborát erősítette. Julia Scheib (14.) ellenben hozta formáját, érdemi hiba nélkül, remek ritmusban síelt, így bekerült a továbbjutók első felébe.

Továbbjutott egy szem németként Andrea Filser (43-assal a 27.), aztán két olasz, Roberta Melesi (48-assal a 29.) és Roberta Midali (50-essel a 21.). Brem helyett beugróként kvalifikált Rosina Schneeberger (52-essel a 30.), szintén a továbbjutók közt köszönthettük Simone Wildet (53-assal a 28.). Hatalmasat ment a hazaiak képviseletében Neja Dvornik (55-össel a 18.), s tegnapi kiesése sem szegte kedvét, Cassidy Gray (57-essel a 14.) újra kitett magáért. A legmagasabb rajtszámmal a szlovén Andreja Slokar (62-essel a 24.) került a második futamba.

1.Mikaela ShiffrinEgyesült Államok1:10.42
2.Marta BassinoOlaszország1:10.72+0.30
3.Michelle GisinSvájc1:10.86+0.44
4.Meta HrovatSzlovénia1:11.28+0.86
5.Tessa WorleyFranciaország1:11.38+0.96
6.Sofia GoggiaOlaszország1:11.50+1.08
7.Lara Gut-BehramiSvájc1:11.69+1.27
8.Petra VlhováSzlovákia1:11.85+1.43

Délután olasz edző állította össze a nyomvonalat. Schneeberger (27.) középszerű menete után rögtön megnézhettük, mire képes az új pályán egy talján hölgy. Melesi (25.) lényegében hozott előnyével vette át a vezetést. Wild (29.) nagyot hibázott, időeredménye 3 másodperccel volt rosszabb az előző kettőnél. Filser (22.) a kezdeti nehézségek után egészen úrrá tudott lenni a pályán. Ám az átütő menetre továbbra is várnunk kellett, s ezt Buciktól (28.) sem kaptuk meg. A svájci lányon kívül senkit nem előzött meg. Curtoni (24.) valamivel több lendületet vitt a kanyarokba, de a második helynél több nem volt benne. Andreja Slokar (19.) gyakorlatilag a némettel egy szinten síelt, annak gyengébb felső szakaszát kijavítva. Épp rácsüccsent a vezetőnek járó ülőhelyre, Holtmann (18.) azonnal letaszította onnan. Egy árnyalatnyival magabiztosabban mozgott délután a norvég, de ez sem volt elegendő Mowinckel (17.) ellenében. A honfitárs elsősorban a meredek első részén lényegesen összeszedettebb volt. Midali (23.) lábai alatt dadogtak lécei, aztán biztonsági menetre állt át. Frasse Sombet (20.) lendülete szintúgy kevés volt a norvégok ellen, s bejött közben egy belefékezés is.

Viszonylag szoros volt a helyzet errefelé, így mód nyílt egy erős menettel jelentősebb előrelépésre. Valerie Grénier (15.) a maga részét ragyogóan megoldotta, még ha űrmenetről azért megközelítően sem beszélhettünk. Dvornik (21.) érzésre túl sok kompromisszumot kötött délután, alighanem a biztos pontszerzésre rendezkedett be. Mindössze három osztrák jutott a második futamba, s ők sem az előkelőbb helyeket ostromolták. Liensberger (14.) meredeke már valamivel épületesebben nézett ki. Széles ívek így is bőven voltak, végül egyetlen századdal vette át a vezetést. O Brien (13.) vele azonos idővel vágott neki a pályának. Egy árnyalattal energikusabban mozgott, így az első tizenöt síző után az amerikai szőkeség vezette a versenyt az osztrák és Grénier előtt.

A délelőtt alapján tán Scheib (16.) esetében bizakodhattak leginkább az osztrákok. Ám ma sem tudott két hibátlan menetet összerakni. A letörésnél megjárta a bukóteret is. Cassidy Gray (26.) bölcsebben síelt délután, mint előző nap. Második VK- futamán már pontot akart szerezni. Örült neki, noha jelentősen hátrébb esett. Szombathoz hasonlóan Siebenhofer (12.) volt az osztrákok – korai – záró embere, egyben megmentője. A meredeken még voltak gondjai a szélesre vett ívekkel, de végtempóban egyértelműen elverte az amerikait. A délután addigi legjobb futama után került sorra Federica Brignone. Másodjára is meg akarta mutatni, s a lejtő első felét dominálta. Majd túldöntötte léceit, s letarolta a jobbos kaput. Úgy, hogy a zászlócskát úgy kellett leapplikálni róla.

Wendy Holdenernek (8.) így várakoznia kellett, ami nem látszott teljesítményén. A meredeken megduplázta előnyét, ami a célig kitartott. A kb. egy másodperces fór kecsegtető volt, főleg úgy, hogy a bombaformának örvendő Gąsienica-Daniel (11.) sem tudott versenyre kelni vele. A zárásra azért összeszedte magát az addig hibázgató lengyel, vagyis a legjobb osztrákot maga mögött tartotta. Értékmérő volt még Robinson menete a szünet előtt. Az új-zélandi előnye hamar elolvadt, s bár a táv másik felén tartani tudta a svájcit, szorosan kikapott. Az utolsó kapu megdobta, lécei összeértek, oldalra dőlve vágódott a célba. Szerencsére nem jutott Braathen sorsára…

Forrás: Siol

Vlhová (10.) jelentős elmaradást szedett össze délelőtt, így nagyot kellett alakítania, ha meg szerette volna szorongatni őket. Nos, ez nem valósult meg, volt két komolyabb megingása a meredeken. Végül Robinson is elébe került. Lara Gut-Behrami (4.) technikája nagyot javult idénre. Egyetlen egylábas mentését kivéve kifogástalanul síelt, a legjobb második futam és a kereken egy másodperces előny pedig már őt is elégedett fejbiccentésre késztette. Sofia Goggia (7.) egészen a letörésig versenyben maradt, ott azonban csak nagy nehézségek árán tudott pályán maradni. A nagy hézagot kihasználva befért a második helyre.

Lara menete az első szektorban sebezhető volt, ezt Tessa Worley (5.) is igazolta. Előnyét megduplázta, a letörésnél viszont ő is mélyre került, amire ráment még két kanyarja. Lara hatalmas skalpot gyűjtött be. Újabban ritkán láttuk mosolyogni Larát, most ez is megtörtént – persze szigorúan a maszk mögött. Meta Hrovat (3.) egy éve dobogóra állt hazai lejtőjén. Ma sem kívánta alább adni. A letörésnél tapasztalt kiszélesítéssel együtt remekelt a meredeken, s gyakorlatilag megtartotta hozott előnyét.

Forrás: Südostschweiz

A pódium leginkább Michelle Gisin (2.) menetén dőlt el. Márpedig ő újabban nem tud hibázni. Legalábbis versenyszinten, mert a meredeken bizony gyakran dadogott alatta a léc. Századokkal így is a szlovén előtt maradt. Marta Bassino (1.) az energiatakarékosabb délelőtt után előhúzta legjobbját. Kegyelmet nem ismert, a második futam legjobbjával alaposan feladta a leckét. Mikaela Shiffrin (6.) megközelíteni sem tudta az olaszt, úgy frekvenciában, mint pontosságban. A lejtő felénél nemcsak a győzelem sorsa dőlt, hanem az is, hogy az amerikai dobogóra sem fog állni. Végül mindkét svájci megelőzte az értetlenkedő Shiffrint, aki csupán a 15. legjobb időt síelte délután, a győztestől pedig másfél másodpercet szedett be.

Részletes eredménysor

Marta Bassino ötödik győzelmét szerezte a Világkupában, mindannyit óriás-műlesiklásban. Courchevelben kiesett, egyébiránt valamennyi versenyét megnyerte. Brignone mai nullázásával tetemes előnnyel vezeti a szakágit. Michelle Gisin tegnap életében először zárt TOP-3-ban, ami az óriást illeti, ma pedig újabb fokot lépett feljebb. Meta Hrovat harmadik dobogós helyét gyűjtötte be, a már emlegetett Kranjszka Gorai-n kívül a 2018-as VK- finálén, Lenzerheidén végzett – egyformán a harmadik helyen.

Összetettben mind szorosabb a helyzet, köszönhetően Vlhová viszonylagos hétvégi gyengélkedésének. Gisin már egy futamgyőzelemnyi különbségen belülre került, s a jövő heti háromfutamos gyorsasági hétvégén még akár az is benne van a pakliban, hogy élre áll a pontversenyben. Ugyanakkor egyre komolyabban oda kell figyelni Bassinóra, aki gyors számokban újabb szintet lépett előre, továbbá szlalomban is minőségi szektorokat láthattunk tőle. Még ha mindig nem is ér célt.

Jövő héten péntektől vasárnapig három versenyt rendeznek Crans-Montanán.

A címlapkép forrása: Eurosport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s