Yule elcsendesítette a kitzbüheli közönséget: 52 év után győzött újra svájci a Ganslernen

Több mint fél évszázad elteltével győzött svájci szlalomos az osztrákok szentélyében, a kitzbüheli Ganslernhangon. Daniel Yule harmadik győzelmét aratta a jelenlegi szezonban. Marco Schwarz egy második hellyel, a komplett osztrák csapat pedig remek összteljesítménnyel hálálta meg a közönség szurkolását. Clément Noël állt még dobogóra. A szakágit és az összetettet is Henrik Kristoffersen vezeti, aki a nap meglepetésemberével, Lucas Braathennel holtversenyben a 4. helyen fejezte be a versenyt. Pinturault ismét kiesett szlalomban.


Bár érthető módon a legendás lesiklásra koncentrált a világ közvéleménye a kitzbüheli hétvégén, jó tudni, hogy a 80. Hahnenkammrennen keretében legalább ekkora presztízzsel jár a program zárásaként sorra kerülő szlalom.

A rajtlistán négy korábbi győztes foglalt helyet. Jean-Baptiste Grange és Henrik Kristoffersen duplázott a Ganslernhangon, Julien Lizeroux még 2008-ban győzött itt egy emlékezetes versenyen, míg Clément Noël címvédőként, s topfavoritként vágott neki a napnak.

Az első futam pályáját Mike Pilarski, a norvég csapat trénere tűzte. A 63 stangliból 61 volt fordító. Az időjárás kicsit felhős volt, de semmi akadálya nem volt, hogy pazar versenyt élvezhessünk végig.

Forrás: EN24 News

A hagyomány jegyében a kitzbüheli templom harangja szólította a pályára az első sízőt. André Myhrer (40.) teljesítette a pályát, különösebb hibát nem lehetett felfedezni menetében. Épp az irammal akadtak komoly problémái, Daniel Yule (2.) már két szektort követően közelítette a másodpercnyi időkülönbséget. Ez a célig másfélre hízott: a svájci ott folytatta, ahol Adelbodenben abbahagyta. Clément Noël (9.) a második letöréstől pörgött fel igazán, addig saját mércéjével visszafogta magát. A zárást itt-ott elnagyolta, 45 század hátrány lett érte jutalma. Ramon Zenhäusern (13.) már a harmadik kapunál majdnem elszállt, a folytatásban eredményesen szűkített a különbségen.

Forrás: L’Équipe

Henrik Kristoffersen (8.) ugyanott rontott, utána is akadt néhány kövér ívvétele. A bukkanót követő laposon sokat fogott a svájcin, s végső soron besorolt mögéje. A 4 tizednyi különbség még vállalhatónak tűnt. Alexis Pinturault (5.) agresszívbe kapcsolt, ezzel együtt elkerülték a látványos hibák. Szűk 3 tizedet kapott teljes pályahosszban, vagyis ő is bőven versenyben maradt. Az osztrák dobogós remények Marco Schwarz (4.) vállát terhelték. Stílusosan kezdett, minek Yulén kívül nem volt párja. A vertikális kombinációba kicsit belegabalyodott, de végtempójára így sem lehetett panasz. Két századdal befért Pinturault elé.

Forrás: Taiwan News

Štefan Hadalin (55.) amolyan óriás-műlesikló technikával intézte el az első meredek szakaszt. Később sem javult teljesítménye, a 2 és fél szekundum a kieséssel fenyegette. Michael Matt (3.) régen látott összeszedett sízést mutatott be. Senki korábban nem tudta úgy tartani Yulét a lejtő első felében, s minthogy a bújócskázós részen sem esett pánikba, csupán századokkal maradt el a svájcitól a végén. Manuel Feller (18.) kezdettől fogva támadta a pályát, mint szokta. Jöttek is a térvesztések, de ez sízésének velejárója. A legvégén kissé megnövekedett a különbség, de a pódiumra ő is bejelentkezett. Sebastian Foss-Solevåg (15.) nyugodtan, túlzottan is nyugodtan síelte meg a felső szakaszt. A bukkanó után új erőre kapott, s ő is besorolt a fél másodperces hátránnyal álló klubba. Loïc Meillard (32.) menete nem nélkülözte a hibákat, nem igazán érzett rá a tűzésre. Dave Ryding (21.) pattogós sízése némiképp csalóka volt. A visszajátszásokból kiderült, a necces stanglikat eléggé kövéren tudta csak bevenni. Hátránya 8 tizedre rúgott a célban. Victor Muffat-Jeandet (29.) pedig túllépte a szekundumot, sok volt a mélyről vett kanyar. Alekszandr Horosilov bátran kezdett, ez lett a veszte. Késésbe került, a harmadik stanglira rálépett. Becsületből még folytatta, egészen a második hasonló hibájáig.

Forrás: Stol

Stefano Gross (43.) küzdelmes menete után Linus Straßer (14.) idézte fel a pálya háromnegyedéig a legszebb német hagyományokat. Pariban volt még Yulével is, nagy kár a „célegyenesben” elkövetett ritmustörésért. Sokat elmond, hogy így is alig kapott fél másodpercet. Alex Vinatzer (6.) nem törődött azzal a ténnyel, hogy még sosem fejezett be versenyt a Ganslernhangon. Ment, mint a veszedelem, s kisebb korrekciókkal letudta a pályát. Besorolt Pinturault és Kristoffersen közé, magyarán beszállt a győzelemért folyó küzdelembe. Jean-Baptiste Grange (12.) is igazolta, nem véletlenül nyert itt kétszer. Remek ritmusban és stílussal síelt, egy-két megtorpanás okozta, hogy ő a fél másodpercesek közé sorolt, s nem előbbre. Ugyanez mondható el Tanguy Nef (10.) produktumáról. Az ifjú svájcinál a zárás sikeredett jobbra. Albert Popov (33.) elmaradt az előzőektől, inkább a vert mezőnyt erősítette. Giuliano Razzoli (11.) élete formájában síel az utóbbi időben. Senki nem tudta olyannyira megközelíteni a záró szakasz előtt Yulét, mint Vancouver bajnoka. Sajnálatos módon épp a legvégén került késésbe, jó 4 tizedet bukott el ezen.

Őrületes verseny volt kialakulóban, per pillanat 13 síző követi az éllovast fél másodperc környéki hátránnyal. Istok Rodeš gyorsan búcsúzni kényszerült, nagy lelkesedésében stanglira lépett. Kristoffer Jakobsen (37.) a sok kiesés után nem merte annyira megközelíteni az akadályokat, mint ildomos lett volna. Myhrert így is megelőzte egy kevéssel. Simon Maurberger (30.) egyértelműen a meredeken bukta el az igazán jó helyezés lehetőségét. Marc Digruber (27.) csillogtatta virtuóz technikáját. Sokszor kellett nagyot mentenie, ehhez mérten a másodperc környéki elmaradás dicsérendő mutatvány. Fabio Gstrein (23.) az osztrákok idei felfedezettje. A második letörést követő bizonytalanságokat bánhatja, egyébiránt masszívan tartotta az élmenőket. A hazai sízők kitettek magukért délelőtt! Sandro Simonet (42.) sízéséből hiányzott a stabilitás. Kapott másfelet, ez ma nem ért továbbjutást. Pontszerzésre csakis támadással nyílhat esély, tudta ezt Armand Marchant (50.) is. Egy kiadós megtorpanás után elszállt esélye a nagy eredményre. Harmincadikként Elias Kolega (25.) síelt. A táv feléig úgy tűnt, ő is elszállt. A ritmust a végére elkapta, olyannyira, hogy két szektorban is felülmúlta Yulét. Másodpercen belülre került a horvát.

Kevesen gondolták volna, hogy a délelőtt érdemi része nem zárult még le. Erik Read (16.) részéről még benne volt a pakliban, hogy beevickél másodpercen belülre, a kanadai egy-egy erős menetre több helyütt képes volt a télen. Filip Zubčić (20.) szintén helytállt, második horvátként kvalifikálta magát a második futam. De, ami ezek után következett!…

Forrás: Eurosport

Lucas Braathen (1.) elképesztő mértékben elkapta a fonalat,  zöldültek szektorai. Az átkötő lankás részen kicsit hátrányba fordult, de a végén hozta a tökéletes topkategóriát. Harminchárom, azaz 33 századdal állt a lista élére a 19 esztendős norvég fiú. Innentől egészen új felállással folytatódott a verseny, példának okáért Schwarz hat, Kristoffersen és Noël 8 tizedes hátrányból várhatta a délutáni folytatást.

Julien Lizeroux (17.) csúszását sok panasz nem érheti, hátránya alig haladta meg az egy másodpercet. Meglepetésekben a folytatásban sem volt hiány. A németek kitűntek a tömegből, Anton Tremmel (7.) például egy egészen parádés sízést mutatott be 50-es rajtszámmal. Sebastian Holzmann (65-össel a 30.) tett róla, hogy délután 31 sízőt láthassunk. Nagyot síelt még Reto Schmidiger (46-ossal a 18.), életében először kvalifikált a norvég Atle Lie McGrath (66-ossal a 22.), az osztrák Adrian Pertl (73-assal a 24.), valamint a brit Laurie Taylor (68-assal a 27.). A továbbjutók névsorát Timon Haugan (42-essel a 26.) tette teljessé. Az elő-előbújó nap azért segíthette őket, az igazsághoz hozzátartozik.

————————————————————————————————————————–

Joris Matteo személyében a svájciak tűzték a délutáni pályát. Maurberger (21.) és Holzmann (17.) századra azonos idővel kezdődött, kettejük különmeccsét pedig egy hajszállal a német nyerte meg. Muffat-Jeandet (23.) az első letörésnél hónaljról tudta csak meghúzni az ívet. A méretes térvesztés és belefékezés meglátszott hátrányát. Digruber futamának hamar vége szakadt. Keresztbe álltak lécei, már a negyedik stanglinál menetiránnyal szemben találta magát. Hihetetlen, de két brit szerepelt a kitzbüheli szlalom második futamában. Taylor (24.) biztonságit síelt, talán túlságosan is: a 3 másodperces különbség szemnek sem mutatott jól. Timon Haugan (12.) nevéhez fűződött a délután első olyan sízése, mely referenciaként is működött. A norvég után Kolega (26.) burleszkfilmbe illő perce következett. Eleve bágyadtan kezdett a horvát, majd túldöntötte léceit. A hegymászás is érdekesre sikerült, első nekifutásra be sem tudta rakni léceit a stangli elé. Adrian Pertl (8.) nem törődött a biztos pontszerzéssel, még nagyobb bravúrra tört. Végigvitte tervét, élre állt. Honfitársa, Gstrein (16.) átesett kicsit a ló túloldalára, de így is két osztrák tartózkodott ekkor a dobogón.

pertl
Forrás: Der Standard

McGrath (22.) becsületesen letudta a távot, komoly kockázatot azért nem vállalt. Ryding (20.) nem tudott javítani délután, sőt néhol kifejezetten szétesett sízést láthattunk a brittől. Zubčić (19.) szerzett néhány pontot a horvátoknak, többre nem is vállalkozott, ellentétben Fellerrel (13.) , aki harciasságával legalább az akkori harmadik helyre be tudott sorolni. Schmidiger (9.) konszolidáltan síelt, egészen a legvégéig. Kiesett a ritmusból, tempót vesztett. Pertl vezető helyét Lizeroux (15.) sem veszélyeztette. A meredek második részét egész jól elkapta, egyébként nem volt versenyképes. Erik Read (25.) érdemi előny híján fokozta volna tempót. A vége hegymászás és nullázás. Meg várni kell arra a családnak, hogy Ken Read 1980-as lesikló sikere után a fiú is révbe érjen Kitzbühelben.

Pertl, Schmidiger és Haugan vezette fel tehát a listát, amikor a mezőny fele még fent várakozott a rajtállásban. Foss-Solevåg (10.) igazolta klasszisát a meredeken, megint más kérdés, hogy a továbbiakban 6 tizedet bírt beszedni a fiatal osztráktól. Straßer mindent egy lapra feltéve nekiesett a pályának. Addig bírta, mint anno Digruber. Pontosan ugyanúgy forgatta ki magát a pályáról. Alaposan felforgatott sorrend alakult ki délelőtt, Zenhäusern (11.) például a szokottnál korábban síelt. Nem volt átütő, a bukkanóról rosszul fogott talajt, s a vertikális kapukkal is meggyűlt a baja. Talán magát Grange-t is meglepte első futamos szereplése. Zaklatottan haladt, mígnem két nagy rontás után végleg kivezette magát a pályáról.

ac3026726d67e0c1aacbfdc3f2b1293f
Forrás: Eurosport France

Razzoli (7.) hasonlóan összeszedettem síelt, mint délelőtt. A meredeke különösen szépen mutatott, át is vette a vezetést. Nef a második letöréstől pörgette volna fel a tempót. Sajnálatára rátrappolt az egyik sorozóra, így lezárult kiváló sorozata. Hiába indult viszonylag korán, Clément Noël (3.) előtt reális célként ott lebegett a dobogó esélye. Átvette a vezetést a francia, de nem ment félelmetesen. Sokat korrigált, koncentrációja ki-kihagyott.

202001260342133530624
Forrás: Yahoo

A finálé előtt tehát egy francia állt a tabella élén, megelőzve Razzolit; Pertl változatlanul dobogós helyen állt. Kristoffersen (4.) pattogós ritmusban szelte át a meredeket. Akadt egy-két térvesztése, amiért megbűnhődött, hiszen nem tudott Noël előtt maradni. A szakági pontverseny szempontjából fontos lehet minden futam. Tremmelt (18.) mintha lebénította volna kimagasló első futama. Nem találta a ritmust igazán, a végén még a legelején rajtolt Holzmann is megelőzte.

Forrás: La Croix

Vinatzer (14.) viszonylag stabil sízése egy szektor után tovaszállt. Darabos kanyarvételei után az is csoda, hogy célig vitte. Pinturault támadott, mert egyebet nem tehetett. Ám ahelyett, hogy korrigálta Wengenben elhullajtott pontjait, újabb, akár sorsdöntőnek is nevezhető kiesés lett a dolog vége. Korán fordult a pirosra, rálépett a stanglira.

a987a409-90b6-522d-b4ad-826b35eb8f48
Forrás: Tiroler Tageszeitung

Schwarz (2.) a meredek elején, a sorozó kapuknál, de különösen végtempóban egyértelműen a maga javára tudta fordítani párharcát Noëllel. A 25 századnyi előny sok jóval kecsegtetett. Az osztrák dobogó speciel atombiztos volt, lévén hárman voltak még fent, köztük Michael Matt (6.). Fent csaknem megduplázta előnyét, épp a lankán és a legvégén akadtak problémái, minek következtében a dobogóról is lecsúszott.

Forrás: CBC

Daniel Yule (1.) idegei nem szálltak el. Kisebb korrigálásokkal, de túllendült nehézségein, közte a bukkanót követő túlfordulásán. Ritmusából nem esett ki, jó egy tizeddel elcsendesítette az osztrák közönséget. Zárásként Lucas Braathen (4.) síelhetett olyan szituációban, amire aligha készült fel reggel. Nem izgulta túl a szokatlan helyzetet, mint tette pár héttel korábban Luke Winters. Egyszerűen másodjára nem tudta felvenni a legjobbak iramát. A 18. legjobb időt síelte délután, de összességében így is karriercsúcsot ért el. Kristoffersennel holtversenyben fejezte be a napot.

Részletes eredménylista

4

Forrás: Skiweltcup.tv

Daniel Yule élete szezonját síeli. Négy győzelméből három erre a télre esett, így a csapatban olimpiai és világbajnoki címet szerző svájci mind közelebb halad első egyéni diadal felé. Svájci legutóbb 1968-ban győzött a kitzbüheli szlalomon, sőt, Yulén és Dumeng Giovanolin kívül egyáltalán nem termett babér a helvéteknek a Ganslernhangon. Nem mellékesen ma kasszírozott 100 000 eurót. Marco Schwarz sérülése után másodjára, összességében nyolcadik alkalommal zárt dobogón. Clément Noël a tízedik pódiumánál tart.

A szakágiban még szorosabbá vált a helyzet, Kristoffersen 17 ponttal vezet Yule és 52-vel Noël. Minden bizonnyal hármójuk közt fog eldőlni a kristálygömb sorsa. Ami az összetettet illeti, ott kettős norvég vezetésre áll a helyzet. Ha bejön a hétközi verseny Henrik számára, tisztes előnyt építhet ki a gyorsasági hétvégék előtt.

5

6

Kedden Schladming, majd jövő hétvégén Garmisch-Partenkirchen kerül terítékre. A Kandaharon lesiklást, majd óriás-műlesiklást rendeznek.

A címlapon szereplő kép forrása: AP News

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s