Sporttörténelmi pillanatot írt vasárnap Josef Ferstl, személyében elsőként nyert német a Streifen, legalábbis ami a Szuper-G-t illeti. Ő nyitotta a futamok sorát, s bár menete elsőre sem tűnt verhetetlennek, végül senki nem tudott lejjebb szorítani az etalont. Johan Clarey hosszú idő után újra dobogóra állhatott, míg Dominik Paris ismételten igazolta, immáron a kanyargósabb szakágban is számításba kell őt venni.
Utólag okos az ember… Verőfényes napsütés fogadta a sízőket vasárnap, vagyis minden további nélkül meg lehetett volna ma, tehát hétvégén a Hahnenkammrennent. A korábbi időjárás-előrejelzések egészen mást prognosztizáltak mára, a szervezők pedig inkább a legkorábbi időpontra, péntekre hagyatkoztak.
A szezon ötödik szuperóriás-műlesiklásának mezőnye igencsak foghíjas volt. Hiányzott például a korábban itt háromszor is győzedelmeskedő Aksel Lund Svindal, az edzésen kezét törő Kjetil Jansrud, vagy épp a pénteki lesikláson sarokcsonttöréssel a teljes idényre kidőlt Max Franz. A maródiak listája roppant népes, a wengeni edzésen hatalmasat bukott egykori svájci világbajnok, Patrick Küng például tegnapelőtt a visszavonulását is bejelentette.
Igencsak trükkös nyomvonalat állított össze a svájci Andy Evers, a pálya mindemellett iszonyú gyors maradt.

Josef Ferstl (1.) számára az 1-es rajtszám tehát nem jelenthetett jó óment, de ehhez mérten egész összeszedetten mozgott. Elsőre sem tűnt tökéletes menetnek, így utólag is hihetetlennek hat, hogy senki nem tudta megelőzni. Christian Walder a kaputévesztéséig egész jól tartotta magát, Adrien Théaux (11.) pedig egészen a Hausbergkantéig nagy nyomás alatt tartotta a németet. Ott azonban sokat kapott a francia, nem tudott magasan maradni. Adrian Smiseth Sejerstednek (9.) is akadtak kemény pillanatai, de mind megúszta, sőt a franciát még sikerült is maga mögé utasítania. Az első svájci sízők nem alkottak igazán maradandót, a roppant dinamikus pályán zaklatottan síelt az idényt nagyszerűen kezdő Mauro Caviezel (14.), míg Thomas Tumler (16.) a traverzig eséllyel pályázott még a vezetés átvételére is, azt azonban nagyon következetlenül síelte meg.
Mathias Mayer (5.) a lejtő felső szakaszán összegyűjtött hátrányát kárhoztatja, mert a továbbiakban nemcsak tartani tudta a németet, hanem határozottan jobban síelt nála. Kivéve a legvégét, a keresztcsúszó részen kissé elbizonytalanodott. Travis Ganong (18.) számára nem jöttek ki jól az ugratók, de ezeken felül is hibázgatott gazdagon, így a Garmischból érte ideutazó kedvese, Marie-Michéle Gagnon bánatára új sereghajtó került a táblára.

Vincent Kiechmayr (4.) veszedelem módjára támadta a pályát, egy pillanatig nem zökkentette ki pénteki esete, ami majdnem súlyos bukáshoz vezetett. Közel négytizednyi előnnyel érkezett a Hausbergkantéhez, ahol azonban ténylegesen nem mert úgy átmenni, mint szokott, ami bizony kihatott végsebességére. Kikapott a némettől, besorolt a második helyre. Dustin Cook (23.) lábain végig nagyon instabilan álltak lécei, lefelé lógott ki a mezőnyből.
Röpke reklámszünet után a mezőny doyenje, Hannes Reichelt (13.) került sorra. Remekelt az öreg, gyakorlatilag eldöntetlen helyzetből érkezett a lejtő ikonikus pontjához. A traverz előtt aztán nagyot hibázott, mélyre került, alig fért be, így összeszedett ott jó fél másodpercet. Brice Roger (7.) a csalódást keltő péntek után szépen összekapta magát. Az első ugratónál, majd az azt követő balosban kis híján elszállt, ám menteni tudott, majd ledolgozta hátrányának javát Ferstllel szemben. Végsebessége nem volt igazi, így egy hajszállal leszorult a dobogóról.
Aleksander Aamodt Kilde (6.) maradt már csak a norvég lesiklók közül. Gyakorlatilag lekopírozta a francia menetét, a Lärchenschussnál neki is volt egy kritikus pillanata, majd felzárkózását egy szűken vett kanyar akasztotta meg. Egyetlen századdal maradt el a 3. helyet birtokló Mayertől. Alexis Pinturault (8.) óriás-műlesiklóhoz méltó eleganciával abszolválta ezeket a trükkös részeket, s minthogy a Hausbergkantét is tökéletes íven síelte meg, szinte totál döntetlenről érkezett a végső erőpróbához. Ott aztán belebonyolódhatott a buckákba, merthogy sebessége drámaian visszaesett.

Dominik Paris (3.) egy hatalmas egylábas mentés után sem adta alább, az izgalmat a végsőkig fokozta. Egyetlen tizeddel kapott ki a némettől, vagyis az osztrákokat eggyel hátrébb rendelte a tabellán. Boštjan Kline (30.) nem hozta rá a frászt a dobogósokra, kezdettől fogva csak kereste, de nem találta az íveket. Senkit nem előzött meg a szlovén. Reálisan még két klasszis foszthatta meg az első helytől Ferstl, elsőként az első kitzbüheli győzelmére hajtó Beat Feuz. Tartotta fent összeszedett szűk kéttizednyi időkülönbségét, vagyis kvalitásait ismerve még meg volt az esélye fordítani a dolgon, pláne ha pénteki keresztcsúszását vesszük alapul. Végül nem jutott el odáig a svájci, a Hausbergkantén lecsúszott, s már nem tudta, illetve alighanem nem is akarta erőltetni a dolgot.
Blaise Giezendanner (19.) végigvitt egy korrekt pályát, a másodpercet épp meghaladó hátrány a szoros versenyben nem eredményezett kimagasló helyezést. Christof Innerhofer (9.) őrült lendülettel támadni kezdett, a második ugratónál kemény pillanatai voltak, amire ráment még egy kanyarja. A folytatás már stabilabbra sikerült, de egy ekkora hibával ma nem lehetett dobogóra sem állni. Johan Clarey (2.) zárta a ranglista legjobbjainak a sorát, méghozzá kis híján egy jókora slusszpoénnal. A lejtő felső részét csekély elmaradással teljesítette, majd a csúszó részen váratlanul talált bő 3 tizedet, így hirtelen kizöldült az eredményjelző a neve mellett. A traverzet is korrektül síelte, így minden a célegyenesben dőlt el. Végsebessége egy kevéssel felülmúlta a németét, ugyanakkor volt közben egy megdőlése. Talán ezen múlt minden, 8 századdal kikapott. A féktelen öröm mind a francia, mind a német stábot uralta ezekben a pillanatokban.

Bár a szakág legjobbjain papíron már túl voltunk, Clarey azért rávilágított a helyzetre, miszerint Ferstl menete itt-ott bizony jócskán fogható. Thomas Biesemeyer (35.) nem aspirált erre, elsőként került valaki két másodpercen kívülre a mai napon. Daniel Danklmeier (22.) e heti eredményei alapján még akár meg is lephette volna a világot, a kanyargósabb részeken azonban látványosan szenvedett. A svájci csapat eddig alaposan leszerepelt, Marco Odermatt (15.) maradt még utolsó mentsvárként. A végére elfogyott az ereje, addig úgy tűnt, beférhet a TOP-10 közé. Ma is bizonyította mindenesetre, miért tartják a svájci alpesi síelés jövőjének.
Rasmus Windigstad (24.) a futottak még kategóriát erősítette, már amennyiben írhatunk ilyesmit másfél másodperc hátrány esetén. Nem ment jól a szlovéneknek, Martin Čater (37.) és Klemen Kosi (42.) foglalta el ekkortájt az utolsó két helyet a tabellán. Gilles Roulin (28.) kapcsán az akaraterő túlzásba ment, Nils Allegre (25.) pedig egy kiadós mentés után már csak a biztos célba érésért küzdött. Matteo Marsaglia (17.) még kiemelkedett környezetéből, a traverzet azonban elrontotta, így esélye nem volt tízen belül maradni. Benjamin Thomsen (27.) menete túl zaklatott volt ahhoz, hogy érdemi eredményt érhessen el vele.
Harmincon túlról egy darabig csak néhány apró pontocskával gazdagodtak a versenyzők. Az amerikai Samuel Dupratt (32-essel a 29.) életében először szerzett pontot, Mattia Casse (35-össel a 20.), Gino Caviezel (36-ossal a 26.) és Christopher Neumayer (38-assal a 21.) csatlakozott még hozzá. A legvégén Dominik Schwaiger (53-assal a 12.) a vége előtt nem sokkal robbantott egy kiváló menetet.
Részletes statisztika, eredménysor

Josef Ferstl második győzelmét aratta a Világkupában, legutóbb 2017 decemberében a grödeni Szuper-G-n sikerült elsőséget szereznie. Nagy bravúr, no meg történelmi pillanat volt a vasárnapi, német síző ugyanis még sosem győzött Szuper-G-ben a Streifen. Thomas Dreßen tavalyi lesikló diadala után tehát lassan elmondhatjuk, a németek győzni járnak a déli szomszédhoz. Második sikerével beérte édesapját, a fénykorát az 1970-es években élő Sepp Ferstlt.
Johan Clarey bő 15 éve aktív részese a VK mindenkori mezőnyének, ez idő alatt ez a tegnapi volt az ötödik dobogós helyezése. Hullámzó pályafutás az övé, a mostani télen felfelé ívelt formája, várható volt az újabb pódium. Igaz, sokkal inkább lesiklásban, Szuper-G-ben ugyanis még sosem végzett TOP-3-ban. Idén egy negyedik és egy kilencedik helyet tudott még felmutatni. Paris 28 dobogónál tart, ebből a tízediket jegyezte Szuper-G-ben.
A holnapi schladmingi „Nachtslalom” után e hétvégén Garmisch-Partenkirchenbe utazik a mezőny egy része.
A címlapon szereplő kép forrása: Berchtesgadener Anzeiger