Megszorongatták bár, de csak megnyerte idénybeli harmadik (s minthogy a parallelt is beleszámítják a pontversenyben, így a negyedik) szlalomját Mikaela Shiffrin. Nagyot küzdött Petra Vlhovával, de a szlovák lánynak csak nem sikerült egy újabb kiemelkedő menettel megvernie az amerikait. Ez délután Frida Hansdotternek jött össze, így az olimpiai bajnoknő végül felfért a dobogóra – leszorítva onnan Holdenert és a második futamban kieső Bernadette Schildet.
A tegnapi szeles idő után a mai jellemzésére inkább a változóan felhős lett volna jellemző. Sok panaszkodásra mindenesetre nem volt ok, a 95%-os páratartalom azért kellemetlen lehetett.
A Karácsonyt megelőző utolsó női versenyen 65 síző csatolt lécet. A legnagyobb hiányzó kétségkívül az olimpiai érmes Katharina Gallhuber, az osztrák tehetség még két hete szenvedett szalagszakadást edzés közben, ezzel a teljes idénynek búcsút inthetett. Estelle Alphand fibuláját törte Killingtonban, a svéd színekben versenyző francia sportolóra alsó hangon kéthetes kihagyás vár. Michelle Gisin sem szerepelt a rajtlistán, ő az intenzívosztályról tegnap este kikerült bátyja, Marc mellett szeretett volna maradni.
Az első futam
Startmagasság: 2014 m
Célmagasság: 1824 m
Szintkülönbség: 190 m
Kapuk száma: 60 (59 fordítóval)
Tűzőmester: Fabrizio Martin (olasz)
Petra Vlhová (2.) ritmusos menete nyitotta a napot, a letörésnél elkövetett hibája folytán joggal rázta fejét edzője. Wendy Holdener (4.) alaposan nekiesett a pályának, épp a pontosság hiányzott csúszásából. Sok volt a kövér kapuvétel, korrigálás, nem véletlen, hogy beszedett jó fél másodpercet a szlováktól. Mikaela Shiffrin (1.) sízése ezúttal messze volt a dominánstól, sok volt a mélyről vett kanyar, igaz, ezekkel együtt is tempóban maradt, s a kiválóra sikerült záró szakasszal 4 századdal befért az első helyre.

Anna Swenn Larsson (11.) más dimenziót jelentett már, a sorozóknál jókora tempót bukott, nem úszta meg másfél másodpercnél kevesebbel. Nina Haver-Løseth (6.) a lejtő első két harmadában még remekül tartotta az amerikait, hogy aztán a végére késésbe keveredjék. Másodpercen túli elmaradás lett belőle. Frida Hansdotter (5.) másfél tizeddel erősebben síelte meg a nyitányt, a folytatás már nem sikerült jóra, egymást érték a túlontúl direkt kanyarok. Háromnegyed másodpercről várhatta a folytatást. Bernadette Schild (3.) valósította meg a kompakt menet fogalmát. Néhány századnyi hátránya a végéig sem hízott tovább 2 tizednél, a vállalt sebességet érdemi hiba nélkül végig tudta tolni.
Chiara Costazza (8.) szintén egész konszolidált menettel jelentkezett, épp a sebesség bizonyult kevésnek, becsatlakozott hát a megszokott középmezőnybe. Erin Mielzynski (7.) valamivel harciasabb stílussal próbálkozott, mégsem jutott előrébb sokkal az olasznál. Az edzőkről bejátszott képek nem tükröztek elégedettséget… Katharina Liensberger (9.) kapcsán a „so-so” effektus érvényesült, elvégre egy méretes térvesztése sok idejébe került, ehhez mérten egész korrekt pozícióba került. Maruša Ferk nem húzta sokáig, még az igazán kemény szakasz előtt kicsúszott a pályáról. Irene Curtoni (16.) senkit nem tudott megelőznie, dekoncentrált sízése feljogosította a tökutolsó helyre. Katharina Truppe (9.) pofás kezdés után többször besokallt, végül druszájával századra azonos idővel ért célt. A második blokkot német lány zárta, méghozzá roppant harmatosan. Christina Geiger (18.) megörökölte a sereghajtónak kijáró helyet, míg Lena Dürr lécei a letörésnél leoldottak, ami nem csoda, lévén többször durván befordította őket.

A folytatásban rendre az utolsó pozíciók valamelyikében történt változás, a franciákat Nastasia Noens (28.) keserítette, ő került elsőként 3 szekundumon túlra, erősen kétségessé téve továbbjutását. Rajtszámához mérten remekül teljesítettek a norvég lányok, név szerint Mina Fürst Holtmann (12.), Maren Skjøld (14.) és Kristin Lysdahl (13.). Az utóbbi hetek remek szereplései következtében immáron a legjobb harmincban síző feltörekvőknek ma nagyon nem jött össze, Katharina Huber (32.), a cseh Gabriela Capová (50.) és a svájci Elena Stoffel (37.) egyaránt búcsúzni kényszerült. Harmincon túlról jutott tovább két fiatal svéd leányzó, Charlotta Säfvenberg (33-assal a 23.) és Ylva Stålnacke (21.) már nem először síelhetett duplán a Világkupában. St-Germain (15.) és Remme (19.) mellett egy harmadik kanadai síző is továbbkerült, Amelia Smart (50-essel a 30.) kapcsán ez először fordult elő. Folytathatta még az amerikai Paula Moltzan (39-essel a 27.), valamint hosszú évek elteltével újra finn sízőt köszönthettünk a TOP-30-ban, Nella Korpio (54-essel a 26.) az elmúlt héten két FIS- versenyt is nyert a Francia-Alpokban, most pedig harmadik VK- bevetésén a legjobbak közt is sikerült bizonyítania.
Az első futam
Startmagasság: 2014 m
Célmagasság: 1824 m
Szintkülönbség: 190 m
Kapuk száma: 59 (58 fordítóval)
Tűzőmester: Jeff Lackie (amerikai)
Öt sízőt követően Paula Moltzan (15.) vezette a versenyt, méghozzá egy nagyon összerakott futammal, lelkesedése nem volt alaptalan, jelentős előrelépésben reménykedhetett. Korpio (23.) nem ijedt meg a lehetőségtől, magabiztosan begyűjtötte kiérdemelt pontjait. A mezőny két franciája nem kényeztette el az értük kilátogatókat: Noens (26.) csupán a nagyot hibázó svájci Bissiget (27.) , valamint a biztonsági síző Smartot (28.) tudta megelőzni.

Adeline Mugnier (18.) már nagyobb nyomásnak tette ki az amerikai vezető helyét, ám a letörésnél látott bizonytalanság miatt még nem ő, meg nem is az idejekorán kieső Hector vette át a vezetést, hanem az a Charlotta Säfvenberg (13.), aki sebességben mindenkit verni tudott az addig leérkezők közül. Aline Danioth (16.) , vagyis az ifjúsági olimpiai bajnok szoros időkülönbséggel az aktuális harmadik helyre ért be, míg Stålnacke egy nagy hiba folytán jelentősen visszaesett. A szebb napokat is látott Ana Bucik (22.) ma sem fordította visszájára a negatív spirált, amibe az elmúlt bő évben belekerült. Roni Remme (17.) remek meredekét nem követte hasonló erős záró szakasz, az aktuális dobogóról is leszorult, hasonlóan a letörést követően ismételten bizonytalankodó Geigerhez (21.). A svéd delegáció következő tagja került sorra, Wikström (25.) agilitását azonban nem egészítette ki a kívánatos precizitás. Ennek megfelelő alaposan hátraesett. A délutáni mezőny első felét Curtoni (14.) zárta, aki már bő fél másodperces előnnyel gazdálkodhatott. Kockáztatott, de szoros küzdelemben kikapott a svédtől.
Röpke reklámszünet után tehát Säfvenberg, Curtoni, Moltzan várhatta a virtuális dobogóról a folytatást. St-Germain (19.) mozgása igencsak szögletessé vált a meredekre érve, a folyamatosan késséek jelentős időkülönbséget eredményeztek. A délelőtt remeklő norvég triász közül Skjøld (19.) nem igazán tudott érvényesülni, sok volt a bizonytalanság, az őt követő Kristin Lysdahl (10.) ellenben bátrabban síelt. A nyitószektorban még növelni is tudta fórját, hogy aztán annak javát a meredeken is megőrizze. Rögtön kettős vezetést ünnepelhettek a norvégok, mivel Holtmann (12.) is befért egy hajszállal a svéd lány elé. A letöréshez érve elkövetett megingása után nagyon megnyomta a végét. Anna Swenn Larssont (7.) igencsak felpaprikázta a balul sikerült délelőtt, s odarakott egy szinte tökéletes menetet. Igaz, közte és a norvégok közt komoly szakadék tátongott az első futamot követően. Katharina Liensberger (5) azonban még egy fokozattal feljebb tudott kapcsolni, különösen a pálya végi tempója volt eszményi, minek hála a délután legjobb idejével rögtön letaszította a svédet az élről. De hogy az osztrák öröm ne legyen teljes, Truppe (11.) a letörést követően komolyat bakizott, már a célba érés nagy szó volt onnan.
Innen már csak a délelőtt legjobbjai voltak hátra. Costazza (9.) hozta a megszokottat, vagyis egy élvonalbeli menet után jött egy visszafogottabb. Bár az aktuális harmadik hellyel akár elégedett is lehetett volna, edzőjének legyintése azért sokat sejtető volt… Mielzynski (8.) jó ritmusban kezdte menetét, a meredeken aztán túlzottan megfogta léceit, így az előtte induló maga mögött tartásán kívül többre nem futotta tőle. Haver-Løseth (6.) küzdelmes meneten volt túl, az utolsó pillanatig kétséges volt, élre tud-e állni. Végül nemleges válasz született.

Frida Hansdotter (3.) olimpiai bajnoknőhöz méltó teljesítményt rakott le az asztalra. Az addig éllovas osztrák délutáni idejére is rávert nem keveset, s másodpercet is gazdagon meghaladó előnyével bátran bízhatott a dobogóban. Azok után meg aztán pláne, hogy a láthatóan igencsak elemében lévő Wendy Holdener (4.) sem tudott vele konkurálni. Igaz, a svájci kiválóan csúszása távolról sem volt mondható tisztának, de sebességben azért versenyképesnek tűnt. A svéd pódiuma Schild kiesésével megvalósult. A letörésnél késésbe került, aminek kapura lépés lett a vége.
Petra Vlhová (2.) immáron 7 tizednyi előnyből gazdálkodhatott, de egyszerűen nem tehette meg, hogy pusztán tartalékoljon. Hatalmasat küzdött a meredeken, ennek folyományaként az utolsó szektorban is tartani tudta az iramot, így hiába bukta el addig minden fórját, 8 századocska csak kitartott a végéig. Mikaela Shiffrin (1.) némiképp elmaradt tőle a meredeken, a végén aztán a bújócskázós részen érvényesítette testi adottságaiból eredő előnyét, s mint egy ágyúgolyó, úgy csapódott be a célba. 29 századnyi előny birtokában.

Megszokott pódiumképpel zárult a versenyt. Mikaela Shiffrin újabb karriertörténeti mérföldkőhöz érkezett, bezsebelte 50. győzelmét a Világkupában. Beérte tehát az örökranglista hetedik helyén Alberto Tombát. Szezonbeli hetedik, 2019-ben pedig már a 14. sikerénél tart. Petra Vlhová 16., Frida Hansdotter pedig 35. dobogójánál (ebből csupán négy a győzelem) tart. Anja Pärson svéd rekordját átadták tehát a múltnak, ami a szlalomban elért dobogós helyeket illeti.
A két ünnep között Semmeringen csapnak össze a hölgyek a két technikai számban. Mi pedig helyszíni beszámolóval is készülünk.
A címlapon szereplő kép forrás: Eurosport.de